E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól
Életem egyik nagy tévedése
Húszévesen valószínűleg nem csak én estem abba a hibába, hogy olyan halálosan komolyan gondoltam a monogám párkapcsolatot, hogy még a flört gondolatát is megcsalásnak tekintettem. Szentül meg voltam róla győződve, hogy számomra csak egy férfi létezik, és tőle majd mindent megkapok: bókokat, elismerő mosolyokat, simogatást, kedvességet, gyengédséget, nagy, világmegváltó beszélgetéseket. Első, igazi, együtt élős, „együtt öregszünk meg” szerelem volt, és hiába károgtak a tapasztaltabbak, nagy reményekkel és végtelen hittel vágtam bele a kapcsolatba, no meg a flört nélküli életbe.
Az első évben nem is volt különösebb probléma. Elbódított – vagy mondhatnám azt is, hogy elvakított – a szerelem. Az utcán a pasikat észre sem vettem, és mindent megtettem, hogy ők se vegyenek észre. Akkor még nem tudtam, de a szerelem kémiájával szálltam harcba, és mint minden ilyen csata, ez is őrült és megnyerhetetlen volt.
Flörtölni – ösztönösen
Amikor úgy döntöttem, hogy felhagyok a flörtöléssel, önmagammal szálltam szembe. Mert a flört nem egy rossz szokás, amelyet felvesz vagy letesz az ember, hanem abból fakad, hogy nőnek és férfinak születtünk. Ugyanúgy az egyéniségünk része, mint a hajunk és szemünk színe, a könyvek, amelyek hatnak ránk, vagy éppen a szokásaink. Ugyanolyan létszükséglet, mint a táplálék vagy a levegő. Viszont a flörthöz nem elég nőnek (vagy férfinak) lenni, kell még hozzá egy kis cinkosság, „egy húron pendülés”, bizalom és érdeklődés a másik iránt. Okos könyvek beszélnek arról, hogyan kell flörtölni – milyen taktikákat és trükköket kell bevetni –, miközben az izzadságszagú akarás a flörtölés gyilkosa.
A flörtben éppen az a szép, hogy játékos, kiszámíthatatlan és ösztönös. Sohasem tudhatod, hogy hol akadsz emberedre és cinkosodra. Mert a flörthöz mindig két ember kell, és nem elég, ha a két ember között felszikrázik a vonzalom, kell a csibészesség, kell a macska-egér harc, a „húzd meg, ereszd meg” játék. Érintés nélküli tánc ez, amelyhez olykor annyi is elég, hogy egy férfi és egy nő elmegy egymás mellett az utcán, vagy négy megállót együtt utaznak a 7-es buszon.
A flört megcsalás?
Nagy dilemma, és nem is lehet egyértelműen eldönteni, hogy a flörtölés már megcsalásnak számít-e. Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, olyan fogalmakat kell definiálni, mint szerelem, hűség, flört, megcsalás, és ezekből a meghatározásokból nem lehet kihagyni a személyes meggyőződésünket sem. Valakinek már attól lelkiismeret-furdalása van, ha „úgy” villan össze a szeme egy férfival, valakinek az is belefér, hogy az állandó partnere mellett olykor titokban találkozzon egy másik férfival, esetleg szexuális viszonyt tartson fenn.
A legtöbb esetben mégis attól függ, hogy a flörtölés során meddig megyünk el, hogy éppen szingliként vagy párkapcsolatban élünk-e. A szingli nő bátrabb, szabadabb, neki csak önmagához kell hűségesnek lennie, és egy lopott csók csak fokozza a flört élvezetét, míg egy házas (párkapcsolatban élő) nőnél nincs ártatlan csók, mert az már kimeríti a megcsalást. Persze a szópárbaj, a mosoly vagy a szemezés élvezetes játék lehet egy idegen férfival.
| Olvasóink a flörtről |
Mindenki flörtöl valakivel?! » |
Csak diszkréten
Partnerünk jelenlétében flörtölni pofátlanság vagy erőpróbálgatás. Mindkét esetben párunk büszkeségén ejtünk csorbát, amiből később nem jöhetünk ki jól. A pillanatnyi diadal gyorsan vereségbe csaphat át. Elég, ha a pasink más nőkkel kezd el flörtölni, és minket hanyagol, vagy féltékenysége veszekedésbe csap át. Bukott az este, bukott a harmónia. Az indulat indulatot szül, és megmérgezi a kapcsolatot.
A flört két idegen magánügye, amelyet nem kell hazavinni, nem kell bemutatni, nem kell, sőt nem szabad hivalkodni vele. Hiba, ha saját magunkat úgy próbáljuk érdekesebbé tenni a pasink szemében, hogy hódításainkról, kalandjainkról beszélünk. A flört könnyen jön, könnyen megy. Bőséges jutalom, hogy a flört felpezsdít minket, és ez az energia nem vész el. Míg a flörtöt tilos hazavinni, addig a flörtből nyert energiát kötelező. Így lesz egy idegen férfi mosolyától egész nap jókedvünk.
Egy ember kevés
A flört a legjátékosabb emberi kapcsolat. Illékony, mégis pezsdítő. Nincs benne megszokás, nincs benne semmi kiszámíthatóság. Bármennyire is boldogok vagyunk egy párkapcsolatban, egy idő után hozzászokunk a legszebb és legjobb érzésekhez is, és valami frissre, üdítőre vágyunk. A létfontosságú flört először azoknak hiányzik, akiknek bizonytalan az önbizalmuk. A párkapcsolatban minden megszokott, és néha már unalmasnak érezzük magunkat. Jó, ha egy idegen felráz minket, és minden porcikánkban érezhetjük, jó nők vagyunk. Néha nem kell több, mint a csábító lehetőség, hogy én ennek a pasinak a fejét el tudnám csavarni, vagy én ezt az idegen pasit megbolondítottam.
Most már – tíz év tapasztalatával és sok lélekedző csalódás után – én is nyitott szemmel járok. Észreveszem, ha egy pasi „úgy” néz rám, ha megcsillan a szemében az elismerés, vagy ha a munkám kapcsán egy érdekes, izgalmas férfival beszélgetek, biztos, hogy rámosolygok, a szememben megcsillan a huncutság, figyelek rá, mindent megteszek, hogy lenyűgözzem, majd megyek tovább. Úgy gondolom, hogy mindketten jól járunk. Ő is, én is. Ártatlan játékok ezek, viszont azt megfigyeltem, hogy a belőlem áradó nőiesség vagy lendület az ilyen napokon a pasimat is megbolondítja.
Legújabb a címlapról:
Bosszú az exen – foghúzás, hajvágás, kocsialázás
Teljes élet allergiásan is!
Az NLCafé titokfalán, a Megsúgom oldalon egy feleség arról ír, hogy férje 5 év házasság után nyitott kapcsolatra vágyik. Olvasóink persze megvigasztalták.
A férfi robotfenék simogatásra, karmolásra is érzékenyen reagál. Te tudnád mire használni?
Az éjszaka világa kívülről igen izgalmasnak tűnik, belülről azonban világosan látszik, milyen szigorú szabályok mentén szerveződik.
Minden gyermek életében eljön az idő, amikor felfedezi a fütyit meg a puncit – ezt egy szexoktató anyuka sem ússza meg. A Heti gyorsban Mester Dóra mesél.
9 hozzászólás
8 hozzászólás
8 hozzászólás Már 19 900 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól
Már 961 Ft-tól
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30