Hogyan neveljünk boldog férfit?

Mentsük meg a férfiakat!

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Hogyan és mivel kell felvértezni a fiúgyerekeket, hogy eredményesebben küzdjenek meg a gondjaikkal felnõttkorban, hogy a szó legmélyebb értelmében legyenek sikeresek és erõsek?
Írta: | 2007. 08. 01. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Tudható, hogy a férfiak biológiailag sebezhetőbbek, ez már az újszülötteknél is kimutatható. A tudósok szerint ez az oka annak, hogy kicsivel több fiúgyerek születik, ők ugyanis nagyobb arányban halnak meg méhen belül, közvetlenül szülés után és csecsemőkorban. Több közöttük a fogyatékos, de több a kiemelkedő képességekkel bíró is. Ha belegondolunk, ez valahol természetes. A Teremtő (vagy akinek így jobban tetszik: a természet) bátrabban kísérletezhet a férfiakkal, hiszen az utódokról való gondoskodás biztonságot igénylő feladatát a nőkre bízta.
Életünk minőségét és hosszát is meghatározzák a gének, a szociális gének, de hatalmas szerep jut a nevelésnek is. A nevelésen múlik ugyanis, hogy a hozott tulajdonságok, képességek hogyan szólalnak meg az emberben, hogyan aktivizálódnak vagy válnak rosszabb esetben fékező erővé.

Szorongó szülők

Van még valami, ami a korra nagyon jellemző, amiről feltétlenül beszélni kell, mert első pillantásra is nyilvánvaló, milyen szorosan kapcsolódik a férfiak korai halálozásának témájához.
- Alapjában most egy szorongásra kondicionált világban élünk – szögezi le Horváth Judit pszichológus. – Ez világjelenség, ráadásul mi, magyarok, különösen hajlamosak vagyunk a deprimáltságra. Értékválság, információtömeg, globális félelmek, a biztonság hiánya – ezek nemtől, társadalmi státusztól, anyagi helyzettől függetlenül mindenkit érinthetnek. Minden szülőt. Márpedig, aki fél, az nem tud bátor gyereket nevelni, ez alapigazság. És az is, hogy a fiúk, a férfiak kevesebb támogatást kapnak, hogy megküzdjenek a problémákkal. Mert míg a nőknek a munka, a karrier felé való lépésük mellett megmaradt a hagyományos hátországuk, a férfiak elveszítették azt, ami a biztonságukat adta: a domináns szerepet. Gyakorlatilag pajzs nélkül maradtak, miközben a világ ugyanazt várja el tőlük, mint azelőtt.
Ha az egészen kicsi gyerekekre gondolunk, egyértelmű, hogy mit kell megkapniuk nemtől függetlenül: szeretetet, figyelmet, törődést, sok simogatást, szeretgetést. Ez a tökéletes biztonság kell ahhoz, hogy az ősbizalom kiépüljön a gyerekben, hogy képes legyen szeretni és higgye el magáról, hogy szerethető.
Sokkal bonyolultabb kérdés a kisgyerekek, különösen a kisfiúk kapcsolata az érzelmeikkel.



- Sokat beszélnek róla, de valamiért nálunk még mindig tartja magát az a nézet, hogy a kisfiúk nem sírnak, uralkodnak magukon, nem adják jelét „gyengeségnek” – folytatja Horváth Judit. – Mintha nem tartozna a férfiasság erényei közé az érzelmek vállalása. Pedig fontos volna! Igen, eddze a testét egy fiú, legyen dinamikus, szeressen mozogni, de ha tartósan visszanyesik a korának megfelelő érzelmi megnyilvánulásokat, akkor minden testi erő ellenére bizonytalan ember válik belőle. Ugyanehhez a vonulathoz tartozik, hogy az apák már ebben a kis korban is legyenek jelen a gyerekek életében, de ne csak a segítség szintjén, hanem úgy, hogy abban örömüket leljék. Nagyon sok érzelmi helyzetből szorulnak ki a férfiak, és nem mindig a saját akaratukból.
Képzeljünk el egy párt, akik meglehetősen hosszú idő után kötöttek házasságot, és ez a hosszú várakozás nem annyira a nő igénye volt… Az esküvő után másfél évvel megszületett a kisfiú, akire a harmincnégy éves anya valósággal rávetette magát. Hiszen évek óta várt rá, évek óta készen állt az élményre. Csakhogy éppen e miatt a sóvárgás és türelmetlenség miatt az apa már nemigen fért a fiához...

Ezen a vonalon haladva azt is jó volna végiggondolni, jó-e, ha a fiúgyerekek szinte kizárólag nők körében nevelődnek. Az esetek többségében az édesanyjuk van velük többet, aztán az óvó nénik, tanító- és tanárnők következnek. Eszembe jutott egy történet. A sporttáborba délután a gyerekükért érkező anyák elborzadva hallgatják fiaik beszámolóját arról, hogy büntetést kaptak, mert a medencét szegélyező fahasábokat sorra kidobálták a kerítésen át az utcára. Az anyák elsápadnak, te jó ég, mi történhetett volna, ha… hogy jutott ilyesmi eszetekbe… és így tovább. Néhányan odamennek az edzőhöz, kezüket tördelve, de a fürdőköpenyes férfi nem kerít ekkora feneket a dolognak. Szinte imponál neki a fiúk vagánysága, ami a döbbent anyák torkára forrasztja a szót. A történet tanulsága persze nem az, hogy ha fiaink fahasábokkal dobálják a járókelőket, az rendben van, inkább az, hogy azért jó, ha férfiak is részt vesznek a nevelésükben…

Te csak tanulj!

Az óvodáskor hozza az első közösségi élményt, iskolába kerülve pedig megjelenik a tanulás, pontosabban a teljesítmény, a siker fogalma. De alighogy megjelenik, mintha mindent meghatározó tényezővé nőné ki magát. Helyes-e, ha a gyerekektől – és a fiúktól különösen – semmit, de semmit nem várunk el annyira, mint a jó bizonyítványt. Nem hordozza-e ez annak a veszélyét, hogy belerögzül, egyetlen dolga van az életben: teljesíteni. Csak ez, más nem számít, ebben kell jónak lennie, de ebben aztán szinte tökéletesnek. Egy lány esetében még csak-csak megfogalmazódik az igény, hogy mosogasson el, menjen a boltba, mutasson érdeklődést a család más tagjai iránt, de a fiúknak mintha nem lenne egyéb dolguk, mint a – dolguk. A tanulás, ami majd a jó álláshoz segíti őket.
- Sok családban kultikus helyet képvisel az iskola, de ez a mániákus igény a szülők részéről inkább a felelősség „kihelyezése”. Olyasmit várnak el, amelyre magukat képtelennek érzik, ezért kapaszkodnak az iskolába, a különórákba, a megszerezhető vizsgák, szintek, osztályzatok sorába. A minél nívósabb intézmény majd tanulásra bírja a gyereket, munkára fogja, eléri, hogy rendesen öltözködjék, tiszteletteljesen viselkedjék, és így tovább. Pedig tudjuk jól, hogy egy biztos pálya, egy jó állás nem garancia a sikeres élethez. Ahhoz éppen az kell, hogy a gyerek a saját hajlamai, képességei és tempója szerint élhessen. Hogy ne csak nyelvvizsgája legyen, de valódi tudása, és főleg: ideje a világ és önmaga megismerésére. Ha egyetlen dolgot kellene mondanom, ami valóban fontos, azt mondanám: a szülő arra törekedjék, hogy a gyerek tanuljon meg tanulni. De egyáltalán nem az iskolai tanulásra gondolok elsősorban. Hanem arra, hogy legyen nyitott mindenféle tanulás iránt. Fogadja el, mint életvitelt, hogy új helyzetekben új hatások érik, és válaszokat kell adnia rájuk. A szülők túl korán biztonságos helyen akarják látni a gyerekeket, a fiúkat. Jó iskola, jó társaság, jó sport, jó lehetőségek. Csakhogy így a gyerek nem a saját életét éli. Így is lehet élni, csak, mint látjuk, nem sokáig…

Valódi muníciók

Ezen a ponton érnek össze a szálak. Ha már a neveléskor figyelünk arra, hogy a fiúk élete ne csak a tanulásról (munkáról) szóljon, akkor esélyt adunk nekik, hogy a saját életüket éljék, ne egy másikat. Akkor lesz esélyük arra is, hogy a testük és a lelkük egészséges maradjon, és képesek lesznek majd figyelni azok jelzéseire. Ha pedig még józan érzelmű emberi kapcsolatok példájával is megajándékozzuk őket, akkor abban is bízhatunk, hogy jól választanak társat maguknak. De abban mindenképpen, hogy egy esetleges kudarcot jobban dolgozzanak majd fel.
- Nem szabad a szülői értékeket kizárólagossá tenni, aztán kíméletlenül bevasalni. Ennek ugyanis maradandó nyomai lesznek a gyerek életében. Ne akarjuk megkímélni a saját tapasztalatoktól, hiszen így önbizalma lesz, képesnek érzi magát arra, hogy eligazodjon a világban – teszi hozzá a pszichológus.
Ha elfogadjuk, és miért ne fogadnánk el, hogy valóban szorongó világban élünk, akkor már csak egy lépés kell, hogy belássuk: nem tudjuk fiainkat megkímélni a váratlan helyzetektől. Itt és most fogalmunk sincs arról, mi lesz a jó állás tíz vagy tizenöt év múlva, de abban biztosak lehetünk, hogy bizonyosan szükségük lesz önbizalomra, igazi tudásra, rugalmasságra, nagyvonalúságra, képességre az érzések átélésére, és az erre való igényre. Kissé elkanyarodva a lelki tényezőktől, de a témánál maradva, arról se feledkezzünk el, hogy gyerekkorban alakulnak ki a legmeghatározóbb életmód-szokások. Akkor dől el, hogy egy fiú milyen ízeket szeret, mennyit mozog, mennyit néz tévét, mennyit beszélget, simogat, nevet, játszik. Ha a férfiak megmentésén fáradozunk, már ezekből is látható: nagyon, nagyon korán kell elkezdenünk…

Továbbra is várom leveleiteket a Nők Lapja címére (1554 Bp., Pf. 64), és természetesen elektronikus formában is (e.hulej@sanomabp.hu) Mindenki figyelmébe ajánlom a formálódó, alakuló mozgalom honlapját: www.mentsukmegaferfiakat.hu)


Még több az e heti Nők Lapjából:

• Csupa-csupa csirke » 
• Fóliázott világ? » 
• Haumann Petra és Máté: egy pályán, ketten »
• Szex az exszel »
• Egy különleges nyári nap… » 
• Szüntelen harcban: anya és lánya »
• Zugorvos vagy sztársebész? »
• Utaztam a világ legnagyobb óceánjáróján »   
Olvass tovább

Hozzászólások