Hogyan lehet megtartani egy pasit?

Az ismerõseim szerint válogatós vagyok, azért randizom mindig mással – pedig ez csak azért van, mert ha végre találkozom egy olyan pasival, akivel jól érzem magam, az rövid idõn belül dob. Szerinted mit kell tennem, hogy fenntartsam a férfi érdeklõdését?
Kedves Soma!

Biztos sokan kérdezik ezt tőled, de én tényleg kíváncsi vagyok rá. Nagyon sok mindent kipróbáltam már, és eddig egy sem jött be. Pedig nem vagyok mai csirke – a negyvenhez sajnos közelebb állok már, mint a harminchoz. A „sajnos” csak a párkeresés miatt van, hiszen próbálok pasik nélkül is teljes életet élni... már ha ilyen lehetséges, hiszen az ember lányának igenis szüksége van férfira, társra.

Az ismerőseim úgy gondolják, túl válogatós vagyok, azért randizom mindig mással – pedig ez csak azért van, mert ha végre találkozom egy olyan pasival, akivel jól érzem magam, az nagyon rövid időn belül „dob”... Csak ezt nem szívesen vallom be, magamnak is nehéz, de másoknak még nehezebb. Ezért inkább rájuk hagyom, hadd higgyenek, amit akarnak. Számos praktikát alkalmaztam már, fel sem lehet sorolni mind. Legtöbbször magamat adtam, egy határozott, de szeretetre éhes nőt, próbálva nem erőszakosnak lenni... de nem jártam sikerrel. Kipróbáltam már azt is, amit a környezetemben látok: játszottam a gyenge nőt, mert ez a férfiaknak bejön... csak azoknak nem, akiken kipróbáltam... Szerinted mit kell tennem, hogy fenntartsam a férfi érdeklődését, és esetleg a harmadik randi után a negyedikre is meghívjon?

Egy tanácstalan nő


Kedves, most már nem tanácstalan nő!
 

Az én véleményem az, hogy a taktikázás semmiképpen nem célravezető. Ha csak alkalmi szeretőt keresnél, akkor még el tudnám képzelni, hogy a rafkózás, a manipulálás célravezető lehet, bár számomra ez akkor sem szimpatikus mentalitás. Akár rövid, akár hosszú távon a legjobb egyenesnek lenni! Tehát azt adni, aki vagy! Nem pedig felvenni különféle másoktól ellesett viselkedésmintákat. Persze meg tudom ezt is érteni, hiszen mindennek megvan az oka, a félelem, önbizalomhiány stb., de hát tudjuk jól, hogy hosszú távon ez úgysem működik. Úgyis ki fog bújni a szög a zsákból, hogy milyen is a te természeted valójában. Hál’ istennek, és ez így is van rendjén. Aki megszeret, úgyis azért szeret meg, amilyen vagy. Épp magadért! Úgyhogy ne játsszál szerepeket, add magad! Akinek ez nem kell, legalább hamarabb színt vall a dolog, hogy nem ilyen társat képzel el magának az illető, még mielőtt mélyebb szinten belemennétek egymásba.

Viszont azt tanulságos lenne megtudni, hogy miért dobnak sorra a férfiak az
első egynéhány randevú után? Mi az, ami ilyen hamar elriasztja őket? Rád tör a
mohóság, a kiéhezettség, és túl sok infót zúdítasz rájuk egyből? Én ezt csináltam tizenéveim végén, huszonéveim elején éveken keresztül a férfiakkal. Annyi szeretetéhség és türelmetlenség volt bennem, hogy szabályosan elriasztottam őket. Persze már akit lehetett... Mert ha valaki mellénk van rendelve, azt nem lehet elriasztani. Na és itt ugrik be a képbe nekem a Hellinger-terápia. Amikor elolvastam a leveledet, ez volt az egyik legerősebb gondolat, hogy ezt megosszam veled. Mégpedig, hogy az az intuícióm, hogy el kellene menned egy ilyen terápiára. Már írtam erről a korábbi levelemben, úgyhogy most csak röviden.

A könyv – amit ajánlok –, ahol olvashatsz a terápia lényegéről: Thomas Schafer: Ami a lelket megbetegíti és meggyógyítja (Bioenergetic Kiadó). A lényeg röviden az, hogy a család egy sokkal szorosabb energetikai egység, mint hinnénk. A családban – mint rendszerben – mindenki mindenkire kihatással van (még a sosem látott unokatestvérek és meghalt üknagymamák is), és képesek vagyunk egymás sorsát átvenni.

És itt most elmesélek neked egy érdekes történetet, amit akkor hallottam egy csoporttársamtól, amikor részt vettem egy ilyen Hellinger-terápián. (Természetesen a csoport minden tagjára vonatkozó titoktartási kötelezettség van, de mivel semmi olyat nem mondok, amiből rá lehet jönni, hogy ki az illető, nem a személyt adom ki, csupán a történetet, ami sok ember számára tanulságos lehet.) Szóval... Szintén egy negyvenhez közelítő nőről van szó. Csinos, szép arcú, kedves, intelligens, szimpatikus, rendezett egzisztenciájú, kifejezetten kellemes teremtésről van szó. És egyedül van. Két komolyabbnak számító kapcsolata volt, de az sem tartott sokáig. Az ő családfelállításából a következő történet kerekedett ki mint ok, magyarázat az ő helyzetére. Anyai nagymamája, mikor megszülte az édesanyját, depressziós lett, és ebből olyannyira nem  tudott kigyógyulni, hogy öt évvel később (tehát amikor az ő anyukája ötéves kicsi lány volt) öngyilkos lett. Ő pedig akarva-akaratlanul átvette a nagymama szorongásait, bizonyos szempontból a nagymama sorsát kezdte el élni. Ugyanis az derült ki a hellingeri pszichodrámajáték során, hogy ez a kedves és szép asszony a lelke mélyén annyira szorong attól, hogy reprodukálja és továbbviszi a nagymama történetét, hogy emiatt nem is vonz be férjnek alkalmas férfit. Vagyis a lelke mélyén kimondatlanul attól retteg, hogy ha hosszú párkapcsolata lesz, abból házasság lehet, abból viszont gyerek, abból viszont depresszió és öngyilkosság.

Abban a csoportban, amiben én voltam, tizennégyen voltunk, és kilenc ember már volt ilyen családállításon, vagyis Hellinger-terápián, és mind azért jött el újra, mert megoldódott az a problémája, ami miatt akkor jött. Azóta az enyém is, úgyhogy én is fogok újra menni. (Mert hát egy olyan ember sincs, akinek a családjában nincs gubanc... Akkor egyébként a testvéremnek kértem a segítséget, és még így, rajtam keresztül is működött.) Persze ez egy történet a sok közül, nyilván a tiéd teljesen más, csak azért meséltem el, hogy tudd, néha messzebbre nyúlnak az okok, nem lehet pusztán és egyszerűen a látható fizikai okokkal megmagyarázni az adott helyzetet. Hogy a mélyben mi blokkolja azt, hogy bevonzzad a társadat, akár a már említett Hellinger-terápia, akár egy igazán jó kineziológus vagy pszichológus is segíthet kideríteni. Vagy ha képes vagy mélyebb szintre menni magadban, te is kiderítheted.

A mi keresztény kultúránkban, ha azt mondjuk, „imádkozzál”, az valami olyasmit jelent, hogy némi bűntudattal vegyes alázattal kérünk valamit. Bűneink bocsánatát, segítséget, hitet, erőt stb. Ez nagyszerű, tiszta és valóban segítő dolog is tud lenni, de az én hitrendszeremben létezik olyan ima is, amikor alázattal fordulva egy felső és a saját belső erőmhöz, tisztán  „csak” kérek. Mert tudom, hogy a kérésem segít, és hiszek magamban annyira, hogy meg tudjam fogalmazni olyan pontosan a kérésemet, ami valóban jó irányba visz. És – már ezt is sokszor leírtam – az évek folyamán folyamatosan tapasztalom, hogy a „kérjetek és megadatik” működik. Emiatt persze volt olyan is, hogy amikor beteljesült, amit kértem, jöttem rá, hogy végig sem gondoltam minden hozadékával a kérésemet. De hát jó ez, hogy így történt, tanultam belőle. (Tudjuk, hogy a mohóság mindig visszacsap...) Szóval fogalmazd meg a kérdésedet, és jelek, belső hang formájában meg fogod rá kapni a választ. Például: Kérlek... (szólítsd, ahogy te akarod), mondd meg nekem, mit tegyek ahhoz, hogy bevonzzam a páromat! Vagy: Kérlek, mutasd meg az okot, a stresszt, azt az energiablokkot, ami akadályoz abban, hogy tartós párkapcsolatom legyen! És az utat is, hogy ezt hogyan oldhatom fel. Jó, ezek csak ötletek, te halld meg, és fogalmazd meg a te szavaiddal azt, amire ha megkapod a választ, úgy érzed majd, hogy segítő lesz számodra. Én sokszor kocogás, úszás vagy bringázás közben rakom össze magamat, gondolom végig a dolgaimat, teszem fel a kérdéseimet. Muszáj egyedül is lennünk magunkkal, zaj, zene, tv, társaság nélkül is, különben elveszítjük magunkkal a kapcsolatot. (Már akinek persze van ilyen jellegű kapcsolata...) Szóval vannak utak, módszerek, hogy megkapd a választ a kérdésedre.

Olyan tuti módszer ugyanis, ami arról szól, hogyan lehet megtartani a
férfiakat, nem létezik. Annyira különfélék vagyunk, és olyan sokféle
szükséglettel, hogy bárki bevonzhatja a hozzá illő társat. A szadista a
mazochistát (és viszont), a gondoskodásszükségletes az azt igénylőt, a hatalomszükségletes a szolgálatot igénylőt, a narcisztikus a rajongó típust stb.
Alapsémák persze vannak, amik hol beválnak, hol nem, ezt úgyis egyéne
válogatja. Alapvetően szerintem fontos, hogy tudjunk egymásra figyelni, adni, hogy az okozzon örömöt, ami a másiknak jó. Hogy képesek legyünk észrevenni, ami a másikat bántja, és képesek legyünk egy picikét a másik fejével, szívével is gondolkodni. (Persze ahhoz már ismerni kell a másikat.) Mindenesetre kívánom, hogy meghalld a kérdésedre a saját, személyre szóló válaszodat!
 
Soma Mamagésa


Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu


Kettesben Somával: A levelek sikerességén felbuzdulva arra az elhatározásra jutottunk, hogy ezentúl havi egy alkalommal személyes találkozót is biztosítunk számotokra, ahol négyszemközt beszélhetitek meg Somával, mi nyomja a lelketeket. Bővebb információért kattints ide! »
Megosztás sor:
Megosztás
 

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás