nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Színlelt orgazmus

30 éves nõ vagyok, több kapcsolatom is volt, mégis színlelem az orgazmusaimat. Nem tudok lazítani, egyszerûen lefagyok, lebénulnak a tagjaim. Pedig van bennem szenvedély, vágy is, csak valahogy képtelen vagyok igazán élvezni a saját testem.
Soma
f Ajánlom





Kedves Soma!

30 éves nő vagyok, és volt pár hosszabb távú kapcsolatom, de mindeddig sikerült kitérnem az elől, hogy igazán komolyra forduljanak a dolgok. Most viszont belépett az életembe egy olyan fiú, akinél jobbat nem kívánhatnék, pedig úgy érzem, meg sem érdemlem. A gond csak az, hogy annyira rettegek a kötöttségtől, az igazi családtól, hogy képtelen vagyok örülni neki. A családi hátterem valószínűleg nagyban befolyásolja ezeket az érzéseket. A szüleim házassága nem volt jónak mondható, közel 30 év után váltak el, pár évvel később apám meg is halt. Az én otthon töltött időszakomat folytonos feszültség jellemezte apám alkoholizmusa miatt. Nem voltak verekedős balhék nálunk, csak valami csendes, de annál borzasztóbb feszültség. Ha apám otthon volt, az egész család szorongott. Ezt külső szemlélő el sem hitte volna.

Emlékszem az első orgazmusomra, 6 éves lehettem, és teljesen véletlenül fedeztem fel, hogy ez jó. 1-2 évvel később egy félős este a bátyám mellé bújtam védelmet keresve, mire az addig folyton „lepasszoló”, de akinek törődését epedve váró bátyám fogdosni kezdett. Nem nagyon tudtam, csak sejtettem, hogy ez rossz, de örültem, hogy végre figyel rám… Én is érdeklődve fedeztem fel a testét, figyelve, hogy örömet okozok-e neki, de közben valami nagyon szorított. Végül pár perccel később visszamentem a saját ágyamba, és megfenyegettem, hogy elmondom anyunak. Könyörgött, hogy ne tegyem, de másnap mégis azt mondtam, hogy megtettem, pedig mégsem. Úgy éreztem, ez talán távol tartja tőlem a jövőben. Mindezek mellett szerettem, imádtam a bátyám, de ő sem addig, sem azóta nem akart vagy nem tudott velem testvérként bánni. Mintha nem léteznék…

Kb. 10 éves koromban hallottam először a szüleimet szeretkezni, és addig annál szörnyűbbet nem éltem meg. Legszívesebben meghaltam volna, vagy kiléptem volna a világból, a testemből, a tudatomból, csak ne kelljen tudnom, hallanom… Valami eszeveszett, elementáris düh fojtogatott… Apám utána, mintha mi sem történt volna, meztelenül vonult ki a mosdóba, nem törődve semmivel… Utána több ilyen alkalom is volt, és anyám minden próbálkozása, hogy elfogadtassa velem a testiséget, konok ellenállásba ütközött. Egyszerűen hánytam az egésztől, és hánytam a szüleimtől.

Most pedig itt állok, és színlelem az orgazmusaimat, pedig több kapcsolatom
is volt, képtelen vagyok lazítani, szórakozni, a táncról már nem is beszélve. Egyszerűen lefagy a testem, lebénulnak a tagjaim, „betonláb” leszek. Pedig van bennem szenvedély, vágy is, csak valahogy képtelen vagyok igazán élvezni a saját testem. Úgy érzem, a szex és a tánc valahol szorosan összefonódik, mindkettő a saját testünkhöz való viszonyunkat tükrözi. És mindezt úgy, hogy közben megtaláltam az igazi párom, és MOST csőstül jönnek elő a lefojtott frusztrációim. Mindennap van valami olyan helyzet, amikor lefagyok, és valami mély-mély beidegződés nem enged létezni, megélni dolgokat, és ez már a kapcsolatomat fenyegeti, pedig most nem akarom feladni.

Soma, te mindig hangsúlyozod a kineziológia fontosságát. Gondolod, hogy ebben az esetben is segíthet? Én bármit megpróbálnék, mert így képtelenség élni, de nem tudom, mely területen keresgéljek, és hogyan szűrjem ki, hogy ki a tényleg jó szakember, és ki a kókler?

Kérlek, segíts!

Den






Kedves Den!


Pszichológushallgatóként egyre több olyan esettanulmányt olvasok, ahol a
gyermekkori sérülések hosszú távú következményeivel szembesülök. (És azzal
is, hogy hogyan tud ezen a módszer segíteni. Milyen eszközökkel?) Igen, jogos a kérdés: hova, merre indulj el? Mert azt nyilván te is tudod, hogy ilyen fajsúlyú problémákat nem lehet néhány óra alatt orvosolni. Mélyre kell nyúlni, hogy a múltban letapadt energia fölszabaduljon (a kineziológia extra gyorsasággal és intenzitással képes erre), és hogy a beléd égett férfi-nő kapcsolati minta „átkódolódjon”. Vagyis hogy ne kelljen egy életen át cipelned a szüleid „szemetét”, a tőlük látott modellt, sérüléseidet, bűntudatodat, szorongásaidat. Itt nem arról van szó, hogy elfelejtsd vagy a szőnyeg alá söpörd a múltat, hanem hogy fel tudd dolgozni és tovább tudj lépni. Hogy a saját életedet élve a jelenben lehess!

Igen, a múlt heti levelemben már összegeztem azoknak a módszereknek a lényegét, amiket magam is használok és ajánlok, úgyhogy nem fogom magam ismételni. Kérdésed, hogy honnan tudhatod meg, hogy neked mi és ki kell? Hogy melyik módszer a tiéd? Én a következőt ajánlom ennek eldöntéséhez, és ezzel a kezedbe adok egy módszert, amit a saját képedre, saját lényedre továbbfejlesztve egy életen át használhatsz. Többször írtam már, hogy az egyik legfontosabb dolognak azt tartom, hogy képesek legyünk meghallani saját magunkat, hiszen minden kérdésünkre ott van a válasz belül. Csakis így
lehetünk autonóm, individuális, spirituális értelemben is felnőtt emberek, ha megtanuljuk meghallani önmagunkat, és nem állandóan kívülről várjuk az útmutatást.

Én több mint 10 évvel ezelőtt, 29 évesen tapostam ki magamnak ezt az utat, egy
öt hónapos „tavi meditáció” alkalmával. (Erről részletesen írok a honlapomon, az önéletrajzi részben.) Akkor vettem föl, alakítottam ki a „belső hanggal” a kapcsolatot. Az én meditációs módszerem lényege végtelenül egyszerű. A természet valamely elemét használom hozzá, s a figyelmem kívülre helyezését, majd a bumerángelvet. Tehát van egy adott kérdés, amire választ szeretnék kapni. Mindez rád vetítve: tudni szeretnéd, hogy vajon kineziológushoz, pszichológushoz, Hellinger-terapeutához, pszichodrámacsoportba menjél-e?) Vagy ha megteheted, esetleg több helyre is, és vajon milyen sorrendben? (A helyedben először is begyűjtenék információkat mindegyikről. A múlt heti levélben nagyon röviden írtam le ezen módszerek működési mechanizmusát.) Miközben a neten, a könyvtárban vagy kompetens személyektől érdeklődsz, hogy melyik módszerről mit tudnak, már tulajdonképpen „rámeditálsz” az adott témára. Érzéseid lesznek, lesz, ami érdekesebb lesz számodra, lesz, ami közömbös, esetleg lesz, ami taszít. Ezeket az érzéseket jegyezd meg! Ez már jel, önmagad útmutatása. És amikor már úgy érzed, hogy elég információt gyűjtöttél be, adj magadnak néhány órát, hogy megérjen benned a válasz.





Vagyis: fogalmazd meg tisztán és világosan a kérdésedet: „Kérlek, Isteni Önvalóm, mondd meg nekem, súgd meg nekem, merre induljak el elsőként, hogy közelebb juthassak önmagamhoz? Melyik módszer és ki segít nekem abban, hogy a múlt sérüléseit, negatív lenyomatait fölszámolva itt lehessek a jelenben, és élvezhessem a nőiségemet?” Ezután vedd számba a módszereket, lehetőségeket, amikről előzetesen begyűjtötted a neked szükséges információkat, majd az egész kérdés- és gondolatkört „hajítsd el”, mint egy bumerángot! És itt jön a figyelem kivitele, önmagadból való kiemelése. Csak egyszer tedd föl a kérdést, és nagyon fontos, hogy innentől kezdve már ne is agyalj rajta! Hanem merülj el inkább valami szépben, jóban! Én ilyenkor vagy úszok, hosszan (több mint egy órán át, szinte csak háton), és mindig olyan uszodába megyek, ami nyitott (télen is), és nézem a felhőket, a fényeket, a fákat, mindenképpen a természetben keresek valamit, amin jó nyugtatni a szemem. Vagy kocogok, biciklizek, sétálok a Duna-parton, és figyelem a vízen táncoló fényt. Az erdőben a fák formáját, a levelek erezetét, bármit, ami odavonz, és kellemes érzéssel tölt el. Az első 20-30 percben még tülekednek a gondolatok, de nem gondolom végig őket, hagyom, hadd suhanjanak tovább. Aztán egyre ritkulnak, és amikor már nem gondolok semmire, „csak” szemlélődöm, a válasz egyszer csak bumerángként visszaérkezik a semmiből.

„Kérjetek, és megadatik” működik. Kérdezzetek, és a válasz megadatik, mert ott van bennünk belül. Milyen furcsák is vagyunk. Amire a testünknek szüksége van, azt nem hagyjuk, hogy más mondja meg. Hogyan is nézne ki, ha valaki azt mondaná: te most brokkolit kívánsz, vagy sóskát, vagy csirkemájat, sajtot. És biztos azért kívánod azt, mert arra van szükséged. De amikor már egy szellemi-lelki-érzelmi szükségletről van szó, hajlamosak vagyunk elvárni, hogy más mondja meg nekünk, hogy mire van szükségünk. Holott ha nem fojtjuk le magunkat azzal, hogy eleve nem bízunk magunkban eléggé, erre is éppúgy jelez a belső hang, hogy mit kívánunk, mire vágyunk, mi kell nekünk?
Egyébként ugyanezt el lehet érni a jógával is. Én integráljógára járok, ahol a vége felé mindig van meditáció, befelé figyelés is, amikor végiggondoljuk, hogy mit várunk el az órától. Ezt is kipróbálhatod, ugyanoda juthatsz vele.





És ha már biztosan tudod, érzed, hogy melyik a te önmegismerő és önsegítő módszered, akkor rajta! Kezdd el önmagad gyógyítását! Légy türelmes, hiszen egy folyamatról lesz szó, nem hirtelen, radikális változásról. Figyeld a folyamatot, esetleg kezdj el naplót írni róla! Biztos vagyok benne, hogy van benned vágy és szenvedély, érzem az írásodból. (No meg minden egészséges emberben kell, hogy legyen, ez az élet része, főleg ilyen fiatalon.) Igen, a szex és a tánc valóban „rokonok”, mindkettő az érzékekkel, érzelmekkel dolgozik, a testen keresztül, annak önátadó és önkifejező erejével. Miért nem kezdesz el táncolni tanulni? Mondjuk hastáncra járni? Ja, mert „betonláb” vagy és gátlásos? Számomra ez nem kifogás. Harmincéves, kétgyermekes anya voltam, amikor életemben először elkezdtem dzsesszbalettre járni, mert ráébredtem, hogy énekes-előadóművészként mennyire sekélyes a mozgáskultúrám, ráadásul komoly jobb-bal agyféltekés integrációs zavaraim is voltak (alig tudtam koordinálni a mozgásom, jobb kéz-bal láb stb., azt se tudtam néha, melyik-melyik…).

Közel 80 kilósan, 30 évesen beálltam az átlag 16–18 éves, 40 kilós lányok
közé, úgy éreztem magam, mint egy béna mamut. Kétszer volt, hogy bőgve rohantam ki (oldalt-hátul mindenütt tükrök…), mert szánalmasnak és nevetségesnek éreztem magam a sok törékeny és ügyes lányka között. De közel két évig nem hagytam abba, mert azt mondtam magamnak, nem azért jöttem ide, hogy a hiúságom és sértett egóm megfutamítson, hanem azért, hogy fejlődjek. És betörtem magam. Időben rácsaptam az ajtót a saját lehúzó önsajnálatrohamaimra. Szóval lehet AKARNI is fejlődni! Kezdj el minden szinten
foglalkozni magaddal! Igen, a tánc és a jóga pluszban mindenképpen jó ötlet! De
emellett szerintem szükséged van mélyebb, behatóbb lelki segítségre is.

Jó lenne, ha eljutnál addig, hogy bízzál magadban és a másikban annyira, hogy ne színleld az orgazmusodat. Hogy ne hazudj se a kedvesednek, se magadnak. Hogy közelebb kerülhessetek egymáshoz lelkileg. Mert ha közelebb kerültök, ott
bizalom van, és akkor nincs, nem lehet színlelés. Ha szeret, akkor meg fogja
érteni, hogy ez nem arról szól, hogy ő nem elég jó szerető, hanem hogy le van
fagyva ott mélyen belül benned valami. Hogy az orgazmusod olyan
feldolgozatlan sérüléseket hoz föl benned, mint a bátyáddal történtek, vagy
mint a 10 éves kori eset, ami után az apád még a szemérem csíráját sem
mutatta feléd, magyarul nem érdekelte, hogy mi zajlik a 10 éves kislánya
lelkében, magával volt elfoglalva… Megértelek. Nem csodálom, hogy ezek
„lebénítottak”. Hogy félsz a szextől, a testiségtől, a férfiaktól, a valakihez
tartozástól. De ezen lehet változtatni! Ezt nem kell tovább magaddal cipelni!

Hogy honnan szűrd ki, hogy ki a jó szakember? Egyrészt fontos a referencia, hogy olyan ember ajánlja, akinek adsz a véleményére, és az illetőnek legyen pozitív tapasztalata, másrészt hallgass az ösztöneidre, meg fogod érezni, hogy ő a te embered-e, vagy sem. Emellett pedig tánc, jóga, tudatos kapcsolat a testeddel, azaz testtudat, lazítás, bizalom és őszinteség gyakorlása, befelé figyelés, szóval itt az idő, hogy elkezdj tudatosan is foglalkozni magaddal!
Jó utat magad felé, és sok-sok örömöt nőiségedben!

Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu
Megosztás Facebookon