Három nap Székesfehérváron

Gyerekszemmel, felnõtt szívvel

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Miért éppen Székesfehérvár? – kérdezték meghökkenten többen is ismerõseim közül, amikor megtudták, hová utazunk lányommal. Pedig természetes, hogy Fehérvár!
Azt kerestük, hol találjuk a legtöbb olyan látnivalót, amely a gyereket (is) érdekelheti, s úgysem esik bele az osztálykirándulások első három „unalmas” városa közé. S milyen jól éreztük magunkat! Hogy miért? Elmondom rögvest.

Alig egy óra járásnyira kell kimozdulnunk, s három nap alatt rengeteg újat felfedezhetünk – így terveztük, és bejött. Még idő sem volt megunni a vonatozást, máris odaértünk. Gyermekkorom emlékei sejlettek fel, a hetvenes évek és az akkoriban terjeszkedő, várost kinövő „modern” lakótelep, no meg a „Vidi” – ezekre voltak büszkék rokonaink, de mindez már a múlté. A Videoton helyett most a pár éve gyönyörűen felújított, karbantartott óváros csábít.

Minka asszony szatócsboltja

Ahogy megérkeztünk, rögtön elkapott minket az a semmivel össze nem hasonlítható nyugalom, amit csak a Pestről kimozduló érez, egy kisebb városban. Lea lányom (autóval) kissé elkényeztetett,
mint megannyi mai gyerek, de Fehérváron egy szava sem lehetett: percek alatt elsétálhattunk az egyik helyszínről a másikra. Mivel már hetek óta megígértem nekik a ritkaságszámba menő babamúzeumot, első utunk természetesen oda vezetett. A hivatalosan Fehérvári Babaház névre hallgató gyűjtemény felirataiból épp hogy csak ki tudtam böngészni a lényeget (hatvan év szorgos munkájával hozta össze a fantasztikus gyűjteményt a Moskovszky család), a lány máris húzott tovább és tovább, egyik vitrintől futva a másikig: Nincs az a kisgyerek, de még kora-tizenéves sem, akit ne hoznának lázba a korhű ruhákba felöltöztetett babák és a míves bababaszobák. Minden megvan itt kicsiben, ami a felnőttek világának pontos mása: asztalosremeknek beillő szekreterek, ezüst
gyertyatartók, kézzel festett porceláncsészék a babazsúrokhoz, az ebédlőkben hímzett abroszok, karácsonyra készülődő családok, békebeli világot idéző, icinke-picinke csipketerítők. A szemét lesütő, szégyellős Gizella babát, az anyuka kalapját próbálgató Szilviát és Minka asszony szatócsboltját teljes menetfelszereléssel rögtön hazavittük volna. Minket ugyan hidegen hagytak, de az erősebbik nem ifjabb tagjaihoz tartozó látogatók nagy izgalomba jöttek a hadihajóktól, és az ostromlott vártól, egymással harcoló ólomkatona-csapatokkal.

A nagy futkosás után jólesett a pihenés a Koronázó téren lévő Kávé-Szín-Ház teraszán, ahonnan sokáig élveztük a fantasztikus kilátást, s hallgattuk egy harmonikán játszó asszonyt a Romkert tövében. István király városában kihagyhatatlan a Romkert,
s mivel már egy óvodásnak is el lehet magyarázni egyszerű szavakkal, miért is lett híres uralkodó, ő kérte, hogy induljunk el megnézni, hová temették a „nagy bácsikat”. Hamar megértette, hogy a bejáratnál lévő – üres – Szent István-szarkofágba miért nem mászhat bele, aztán a teljes terület bejárása után még kétszer vissza kellett jönnünk, hogy megnézzük a szarkofág oldalára faragott pólyást, amint épp angyalok viszik fel az égbe. Mivel a Romkertben – nevéhez híven – a Szent István által alapított bazilikának csak a romjai láthatók, így a lányomnak jó fantáziára volt szüksége, hogy elképzelje itt az egykori fényes napokat. Az iskolásoknak biztosan könnyebb lehet az emlékezés, hiszen az Aba Novák Vilmos által festett, több ember magasságú secco (száraz vakolatra festett alkotás) királyábrázolásaival képszerűvé teszi az eseményeket.

A teljes cikk a 23. heti, június 8-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.
Olvass tovább

Hozzászólások