“Élni, a pillanatnak!…”

A szívére és talán az eszére is hallgatva követte párját Olaszországba. Ott is rátalált a Nagy Lehetőségre. Főszerep egy nemzetközi szuperprodukcióban. Ebből még világhírnév is lehet.

Kimondjuk a varázsszót: Oroszlán és megnyílik előttünk a fóti filmváros szigorúan őrzött kapuja. Szonját is megilletik a külföldi sztároknak kijáró előjogok. Mint például a külön öltöző, ahová tálcán hozzák az ételét, gondoskodnak a kényelméről. Kicsit belekóstolhat mindabba, amely világsztár partnernének, Christopher Lambertnek már megszokott. Ők ketten, férj és feleség, a Day of Wrath (A harag napja”) – című filmen, amely magyar-angol-spanyol kooprodukcióban készül és a középkori Spanyolországban játszódik. Tombol az inkvizíció, az egyház kínhalállal bünteti az eretnekséggel vádolt zsidóságot. Rejtélyes gyilkosságok tartják rettegésben az embereket és a tettesek után nyomozó rendőrfőnök – A Hegylakóból nálunk is jól ismert Lambert – a saját feleségét sem tudja megmenteni a haláltól.

– Komor történet.

– Az – bólogat Szonja. Először én is megrettentem hogy hú, inkvizíció, de tetszett a forgatókönyv és a szerep is megfogott, Isabell egy bigottan katolikus, szigorúan vallásos, hideg nő, aki igyekszik mindenben megfelelni a társadalom és az egyház elvárásainak. Úgy éreztem, itthon nem mernek engem kipróbálni komoly, drámai szerepekben és végre kaptam eg lehetőséget, hogy kitörjek az édes, szőkenőci skatulyából.
Most fogom fel, hogy a haja nem szőke, hanem vörös. Mielőtt találkoztunk, azon tűnődtem, ki lehet az a talpig nehéz bársonyba öltözött, erényes hölgy, aki imára kulcsolt kézzel nézi végig az eretnekek szörnyűséges kínvallatását. Régi spanyol festők képein látni ilyen kimért, nyársat nyelt infánsnőket. Később neki is elmondom az öltözőben, ahol már kényelmes fehér frottírköpenyre cserélte a jelmezét. Feláll és a kezembe nyomja a palástszerű mellényt. Vetekszik egy púpozva megtömött bevásárlószatyorral. És ehhez jön még három alsószoknya, egy fémhalcsonttal kimerevített bársonyruha, nyakpáncélnak beillő spanyolgallér, fejdísz, csipkefátyol. Együttesen nyomnak vagy tizenkét-tizennégy kilót.

– Elég nyomasztó!

– Mindig izomlázam lesz tőle. Ez nem ruha, hanem kínzóeszköz. Nem is értem a középkori nőket, hogyan bírtak ennyi súlyt cipelni magukon, nap, mint nap? Mennyivel kényelmesebb nekünk farmerben. Ugyanakkor sokat segít a figura megformálásában, hogy be vagyok szűkítve a ruhába, és súlyokat cipelek. Rákényszerít a merev, egyenes tartásra. Ha csak egy picit is leengedem a fejem, a hallcsont beleáll a torkomba és kis híján megfojt.

– Azzal mentél el Olaszországba, hogy talán elfelejtik a „szőkenőségedet”. Most aztán vörösre festettek.

– Elég ijesztőnek nézek ki, ugye? Alig várom, hogy visszaszőküljek. Semmi bajom a szőkeségemmel, csak szerettem volna másféle nőket is eljátszani.

– Hogyan találtak rád, hiszen itthon sem voltál?

– Néha azért hazajárogattam, titkos munkaügyben, mert nem akartam teljesen eltűnni a színről. Szerencsére jókor jött nekem az „eltávozás”. Megkockáztattam, hogy elfelejtenek, nem fognak hívni, közben reménykedtem. Hátha nem így lesz. Szerencsére épp itthon tartózkodtam –ebben a szakmában nagyon fontos a szerencse –, amikor felhívtak, hogy ráérek-e, mert hiányzik az egyik női főszereplő, és mivel beszélek angolul, rám gondoltak. Adrian Rudomin rendező a filmes címlistáról halászta ki a nevemet. Azt sem tudta, ki vagyok, hogyan nézek ki. Fényképet kért, majd behívtak próbafelvételre. Előítélet mentesen, tök ismeretlenül.

– Ha nem lett volna a neved mellé odaírva, hogy beszélsz angolul, most nem ülnénk itt.

– Hálás is vagyok az Anyukámnak, aki sok-sok évet töltött Amerikában és a fejébe vette, hogy nekem meg kell tanulnom angolul. Nagyanyámmal, aki cikkeket írt egy angol újságba, iszonyú keményben fogtak. Így lett egy nyelvem, amelyen tudok gondolkodni, érezni, álmodni és ennek most hasznát is vehettem. Azelőtt is voltam már néhány külföldi válogatáson, de a nagyobb szerepek valahogy mindig kicsúsztak a kezemből. Úgy voltam vele most is, hogy jó, elmegyek a meghallgatásra, úgy sem fog összejönni.

A teljes cikk a 20. heti, május 18-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.