Aktuális

Egy asztrológus igaz történetei

Senki sem jósolt nagy jövõt Tímea és Iván kapcsolatának. Pedig az ateista, cserfes, kétdiplomás marketing-igazgatónõ, és az istenhívõ, hallgatag, vidéki vendéglõs az idén összeházasodik, és ezzel feloldják a karmájukat.

Próbára tette őket a sors

Tímea azt mondta, kezdetben a szenvedélyes szerelem miatt fel sem tűnt neki, hogy ők ketten egymás ellentétei. A tíz év alatt sokat veszekedtek a férfi rendmániája, templomba járása, konzervatív gondolkodása és hajthatatlansága miatt. Mára úgy érzik, hogy egymáshoz csiszolódtak, és értéknek tartják a másikban mindazt, ami belőlük hiányzik. Ez azonban csak a felszín, a horoszkópok egészen mást mutatnak.

Évszázados gyűlölet

A két fiatal horoszkópjából kiderült, nem pusztán azért találkoztak, hogy el tudjanak fogadni olyan tulajdonságokat, amelyekkel nem rendelkeznek – hanem azért, hogy a két családot összekötő karmikus gyűlöletet feloldják. A horoszkópok annyira izgalmas múltra utaltak, hogy végül elkészítettem a családtag összes tagjának képletét, és tényleg megdöbbentő titkokra derült fény.

A két családot évszázaddal ezelőtt, borzalmas véget ért szerelmi dráma kapcsolja össze, és az egymás iránti gyűlöletet generációk óta cipelik. Tímea és Iván nem tudott a család múltjáról, csak számtalan véletlen egybeesésről beszéltek.

A véletlen, melynek oka van

• Mindkét család gyökerei egy szabolcsi faluban erednek, ám az 1930-as években a lány dédszülei egy dunántúli kisközségbe költöztek.

• Tíz év múlva a fiú felmenői – akik semmit sem tudtak a másik famíliáról – szintén itt találtak házat és munkát.

• Tímea anyját és Iván apját tiltották egymástól. A két fiatal kamaszkoráig titokban sok időt töltött együtt, aztán Tímea anyja váratlanul férjhez ment.

• Iván apja is megnősült, családjukkal mindketten ugyanott éltek, és ha találkoztak, izzott közöttük a gyűlölet.

• Tímea és Iván az iskolában egymásba szerettek, ezért az anya a lányát távoli kollégiumba küldte – hiába.

• Tímea anyja a kórházban a rákkal vívta haláltusáját, amikor Iván apját ugyanoda szállították hasnyálmirigy-gyulladással. Egy fal választotta el őket egymástól, de a férfi az asszony közelében volt, amikor az meghalt.

• Tímea anyjának halála után Iván apja rákos lett, és néhány hónap múlva – éppen szenteste – ugyanabban a kórteremben, ugyanazon az ágyon halt meg, ahol az asszony.

• A halál időpontjára elkészített horoszkóp szerint a férfi el akart menni, akit egyetlen szerelme, az asszony várt odaát.

• Amikor a két szülő meghalt, a fiatalok eljegyezték egymást.

• Az apa házának padlásán, a limlomok között szerelmes leveleket találtak, amelyet ugyan nem írtak alá, de Tímea felismerte anyja kézírását.

A karma feloldása

Tímea és Iván horoszkópja szerint a következő évben gyermekáldásnak nézhetnek elébe, és ezzel feloldhatják az előző életekre visszanyúló családi karmát. A sors az ellentétes személyiségükkel állította eléjük a próbatételt, hiszen annyira különbözőek, hogy ez akár el is választhatta volna őket egymástól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top