Hajós András a nõkrõl

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Hajós András szerint bármi is történik a férfiakkal, õk tehetnek róla. Az agresszió kifejezetten "férfibaj". De a nõi világ sem lenne feltétlenül üdvözítõ. Hiszen ekkor õ lenne az utolsó férfi, aki mosogatna és levinné a szemetet.
Írta: | 2004. 03. 02. |

Kövess minket!

f Ajánlom
– Nem reprezentatív a tapasztalatom, de a pr-es, kommunikációs világban a férfiakhoz képest a nők jóval nagyobb eséllyel indulnak, mint máshol – mondja Hajós András, aki egykor szintén egy vállalat pr-főnökeként dolgozott, ma már azonban az Emil.Rulez! együttes énekese és a Viasat3 televízió „Késő este Hajós Andrással” című showjának műsorvezetője. – Elég sok női kommunikációs vezetővel tárgyaltam, és azt vettem észre – bár „tudományos” szinten óvatosan nyilatkoznék –, hogy az empátia egy kicsit inkább nőies tulajdonság. Ez pedig – és az odafigyelés, a türelem – talán a legfontosabb dolog a kapcsolatépítés, egymás bizalmának elnyerése során. Nehéz dolog, hogy az ember megtanuljon odafigyelni, ha valamit mondanak neki. Nekem is vannak ezzel nehézségeim, amikor a vendégeimmel beszélgetek, hiszen elég extrovertált alkat vagyok.
Egyébként pedig, bármi is történik a férfiakkal, úgy tűnik, ők tehetnek róla. Szerintem leginkább a férfiak pusztítják a férfiakat: a mai világban egyre terjedő agresszió kifejezetten „férfibaj”. Így tehát bizonyos szempontból nem lenne rossz, ha szép csendben kiölnénk egymást. Persze, a „női világ” sem lenne egy üdvözítő megoldás. Amilyen szerencsém van, az utolsó férfiak között lennék, és egy csomó olyan dolgot kellene csinálnom, amitől szenvedek. Én lennék az utolsó férfi, aki mosogat és leviszi a szemetet, meg aki felszereli a falra a polcot.

– Azt hiszem, már most is mindannyian tudjuk, milyen a világ férfiak nélkül – véli Varga Izabella, a Barátok közt című sorozat népszerű színésznője –, hiszen olyan elképesztő tempóban éljük az életünket, hogy napjaink minimum ötven százalékából hiányzik a párunk. Mivel a férjemet gyakran vidékre vagy külföldre szólítja a munkája, ezért átérzem, milyen, amikor – ugyan csak hónapokra, de – eltűnik mellőlünk valaki, akivel addig megosztottuk a hétköznapok vagy a gyereknevelés terheit, örömeit. Én abszolút férfi-párti vagyok: szeretem a humorukat, de a gyerekességüket is. Élvezem, hogy amikor összegyűlnek, tudnak lazítani, bohóckodni. Egy lányos társaságban egy idő után előkerülnek a párkapcsolati, a lelki problémák, de úgy vettem észre, a fiúk igazán ki tudnak kapcsolni. Az igazán jó barátaim is eddig inkább fiúk voltak. Ők az életünk sava-borsa. Ha egy nővel kéne együtt élnem, és ő pont azt a fajta érzékenységet, mély lelkiséget erősítené bennem, ami tipikus női tulajdonság, talán két nap múlva depresszióba süllyednék. Kell a férfias gondolkodás ahhoz, hogy helyrebillenjen az egyensúly. Kell, hogy legyen kiről gondoskodnunk, kell az a széles váll, amin jól kisírhatjuk magunkat, de kell az a derű is, amit sugároznak. Talán rossz pillanatainkban, egy csúnya szakítás után a pokolba kívánjuk őket, de ha rátalálunk a „másik felünkre”, minden hibájukat megbocsáthatónak tartjuk majd.
Olvass tovább

Hozzászólások