Egy válasz két hasonló levélre

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Kedves Kinga és Juli! Egyszerre válaszolok nektek, mert problémátok ugyanaz: önbizalom- és önismerethiány, ami persze összefügg egymással. Fórum: Soma
Írta: | 2004. 01. 29. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Juli írta:

Azt írtad, hogy fontos, hogy az ember megismerje önmagát, határait, ezért fordulok hozzád, tudsz-e segíteni nekem abban, hogy tudnám megismerni önmagamat? Sok mindenben osztom a véleményedet, mert én is úgy érzem, hogy minden, ami velem történik az életem során, az nem ok nélkül, hanem egy külső erő, a gondviselő hatására történik, bár nem vagyok istenhívő. Erre nem olyan régóta jöttem rá, azóta figyelek a "jelekre".

Abban kérem a segítségedet, hogy lehetne eljutnom oda, hogy ilyen céltudatos, önmagát ismerő emberré válhassak. Most egy nagyon kishitű, bár pozitív beállítottságú ember vagyok, akit a körülötte lévő dolgok, emberek tudnak befolyásolni, miközben érzem magamról, hogy ha nem a másoknak való megfelelés irányítana, jobban felismerhetném, mi is a célom itt ezen a földön. Emiatt a hibám miatt nem tudok elszakadni olyan emberektől, akik - tudom - ártanak nekem.

Kinga írta:

Engem elsősorban az érdekel, hogyan találtad meg az utadat. Egyszer csak érezted, hogy ezt kell csinálnod? Nekem a problémám elsősorban az, hogy nem tudom, hogy mi az utam. Akkor sokkal könnyebb lenne. Most csak csapongok, sodródom az életben. Legalábbis ezt érzem. Miért vagyok a világon? Mert mindenki küldetéssel jött a Földre. Azok boldogok, akik megtalálták, hogy mi dolguk e világon. Van talán valamilyen karmám? Valamit meg kellene tanulnom, de nem tudom, hogy mi az.

Szóval keresem a helyem a világban. Eddig sajnos nem igazán találtam. A világ is egyre könyörtelenebb (munkahelyen, emberek stb.). Úgy látom, hogy a világ rossz irányba megy. Mindenki számító, törtető, másikat semmibe vevő lesz. Azért vannak még olyan emberek, akik megmaradtak természetesnek, kedvesnek, őszintének. Őket nagyon meg kell becsülni.

Úgy érzem, hogy a barátaimat meghallgatom, próbálok nekik segíteni, jó a kapcsolatom velük. De a saját problémáimat még nem tudtam megoldani.
A munka az egyik nagy problémám. Eddig négy év alatt négy munkahelyem volt (nem csak az én hibámból). Lehet, hogy előbb-utóbb én is otthagytam volna őket. Szóval nem igazán tudom, hogy mi a nekem való. A kollégákkal jól kijövök, ezzel nincs problémám. Talán az lehet a baj, hogy ha nem szeretek valamit megcsinálni, akkor több energiát vesz el. Úgy éreztem, hogy nincs erőm a munka után bármit is csinálni. Persze a fizetés is számít. Csak ezek az anyagi dolgok ne lennének!

Kedves Kinga és Juli!

Egyszerre válaszolok nektek, mert problémátok ugyanaz: önbizalom- és önismerethiány, ami persze összefügg egymással. Nem egyszerű a feladat, hiszen azt kérdezitek, hogy ismerjétek meg jobban azt az egyedi, egyszeri és megismételhetetlen emberi lényt, akik ti vagytok? (Az egyszerűség és személyesség kedvéért a továbbiakban maradok az egyes szám második személynél.)

Hogy mit tegyél ahhoz, hogy megtaláld az utadat, és egy önmagát minden szinten kifejezni és képviselni tudó, derűs, kiegyensúlyozott, teljes és önazonos ember legyél? Ez olyan témát felölelő kérdés, amiről ha egy könyvet írnék is, csak "pongyolán" tudnék válaszolni. Ráadásul minden ember útja egyéni, most mégis megpróbálok a legalapvetőbb nagy vonalakban utat mutatni.

Az egyetlen dolog, amit tehetünk, az maga a törekvés. ("Ember küzdj, és bízva bízzál!" — Madách) Vagyis, fel kell ismerni, hogy mi az az érték, mi az az irányvonal, ami számunkra fontos. Önmagunk lenni? És kik vagyunk mi? Ki vagy te? Mi a te tiszta önvalód? Ki vagy te valójában? Ha lefosztjuk rólad a társadalom által szabályos pléh-polgárrá nevelt rétegeket, a szülők és tanárok évtizedes elvárásait, hamis (időnként akár beteges) berögzüléseit, az apa-anya modell viselkedésmintáit, kapcsolatmodelljét - ami persze mind kellett ahhoz, hogy az légy, aki vagy - ha szabadon, tisztán és bátran meglátnád önmagad, függetlenül a trendtől, elvárásoktól, megfelelni vágyásoktól, akkor ki lennél te?

Lehet, hogy akkor nagyon ki lennél, mert rájönnél, hogy utoljára pelenkás korodban voltál önmagad... Valahol ezért csodáljuk a gyerekeket, mert még egységben vannak. Amit tesznek, mondanak, éreznek és amilyennek látszanak, amit mutatnak, az egy és ugyanaz. Számomra a cél: visszajutni oda, ahonnan elindultam, csak nyilván, most már nem csupán ösztönös, hanem tudatos szinten is.

Én 15 éves korom óta írok naplót - régebben napi, most már csak heti rendszerességgel. Nagyon izgalmas önismereti lehetőség évtizedek távlatában látni azt, hogy mik azok a tulajdonságaim, amik újra és újra visszatérnek. Amik engem jellemeznek, hozzám tartoznak. Ezek a tulajdonságok nem jók vagy rosszak (bár természetesen van, akinek szimpatikusak, van akinek taszítóak), de ÉN vagyok. (Egyébként van egy olyan elméletem, miszerint a hibáink tökéletesek, hiszen ezek is kellenek ahhoz, hogy azok legyünk, akik vagyunk, nem pedig gépek.)

Többször volt olyan, hogy amikor összezavarodtam, elővettem naplóimat, hogy újra szembesüljek visszatérő tulajdonságaim, cselekedeteim által önvalómmal. A szembesülés, a "leltárkészítés” elkerülhetetlen egy olyan embernek, aki tudatosan is az önismeret útjára lépett. És ezt az utat - bármennyi segítséget is kapunk - egyedül kell megtennünk! Már egy másik levélben is írtam: aki nem tanul meg egyedül - és önmagával - lenni, sosem talál rá önmagára! Erre időt és lehetőséget kell találni! Elbeszélgetni önmagunkkal, mert a válasz mindig belül van! És csak te tudhatod igazán, hogy mi kell neked! Ha el tudsz csendesülni, és képes vagy meghallani a belső hangot.

A site-omon (somababa.korridor.hu) részletesen írtam egy nagyon fontos, meghatározó élményemről. 29 évesen egy betegség és néhány kineziológiai oldás után öt hónapot töltöttem a falunk szélén lévő bányatónál. Itt tanultam meg meditálni és felvenni a kapcsolatot a belső hanggal. Rájöttem, hogy nem várhatom azt egyfolytában kívülről, hogy mit tegyek, hiszen más nem is tudhatja, hogy az én képességeimmel, érzéseimmel, és helyemben hova tovább? Arra is rájöttem, hogy működik a "kérjetek és megadatik". Kérdezzél, és választ kapsz! Ehhez persze el kellett érni az üresség állapotát, hiszen a zajban nem hallhatod meg a belső hangot.

Az önismeret egy hosszú és következetes küzdelemmel járó belső folyamat eredménye. Meg kell tanulni kapcsolatba lépni önmagunkkal! Merni kell szembenézni tulajdonságainkkal, cselekedeteinkkel! Ez rendszeres belső párbeszédet igényel. Őszinte voltál? Hű voltál önmagadhoz? Tényleg ezt akartad mondani, csinálni, vagy már megint gyáva voltál, tele megfelelési kényszerrel? Konfliktuskerülő voltál, vagy egyenes? Azt tetted, amire testeddel, lelkeddel, szellemeddel vágytál, vagy megint csak sodródtál?

Amint mondtam: a legtöbb, amit tehetünk: a törekvés maga.

Persze, rengeteg hibát követünk el, de ez nagyszerű, hiszen ezek jellemzik pillanatnyi fejlődési állomásunkat, ráadásul ezekből tanulhatunk. Ne cipeljük magunkkal hosszan az önvádaskodást, a megbánás és felismerés után bocsássunk meg magunknak, különben a saját energiáinkat faljuk föl, amiket sokkal jobb dolgokra is használhatunk!

Mindenesetre fontos elszámolni magunkkal!

Nagyon izgalmas korban élünk, ahol előtérbe került az önismeret. Szüleink, nagyszüleink megadott séma szerint éltek, a társadalom keskeny mezsgyébe szorította az elvárásokat, milyennek kell, illik lennie egy rendes férfinak, nőnek, férjnek, feleségnek, s milyen legyen az ő viszonyuk. Igen leegyszerűsített kapcsolatminta volt ez. Bizonyos szempontból ez nagyon kényelmes is volt, nem kellett filózni azon, hogy "ki is vagyok én valójában?", hiszen meg volt adva, beléjük volt nevelve, hogy ilyennek kell lenni. Aki nem ezt követte, az deviáns volt, kívülálló, aki az egész társadalmi renddel szemben állt.

Mára ezek a férfi-, nő- és kapcsolatmodellek lejártak, széthullóban vannak. (Persze, most itt hirtelen beugrott az arab világ hagyományőrző nőelnyomása, vagy Afrika egyes területein a kislányok klitoriszának kimetszése, vagy a bennszülöttek szinte ősközössége, de maradjunk az ún. civilizált világnál.)
Ez a kor elhozta nekünk azokat a tudásokat, melyek segítenek felismerni nekünk, hogy kik is vagyunk valójában. (Még nem is olyan régen, 150 éve csak a papoknak, és a legmagasabb szellemi szinten élőknek adatott meg).

Az asztrológia, numerológia (nem a bulvárlapok kamujára gondolok, azt felejtsd el!) nagyban segít a karakterológiában. Felismerni saját karakterünket. Nekem rengeteget adott a kineziológia, amit a legalázatosabb , és egyik legnagyszerűbb önismereti- és öngyógyító módszernek tartok. Az izomteszt segitségével bemegy a tudatalattiba, s feloldja a stresszt. (Ez most nagyon leegyszerűsítettem, tapasztalataimat a módszerről a site-omon a "Kineziológia" cikkemben olvashatjátok>>.)

Egyre inkább terjed a holisztikus gondolkodás, miszerint az "ép testben ép lélek" oda-vissza igaz: ép lélek ad ép testet. Vagyis a betegségeink - nagy többségében - lelkünk üzenetei. Az alvó ember nem érti, mért pont neki lett daganata, mandulagyulladása, mért aktiválta a családi hajlamként hozott övsömört vagy cukorbajt? A felébredt ember ilyenkor önvizsgálatot tart: min kell változtatnom? Itt feltétlenül ajánlok két olyan könyvet, ami szerintem semmiképpen nem hiányozhat egy tudatos ember könyvespolcáról: Thorwald Dethlefsen: A betegségek jelentése és jelentősége; Rudiger Dahlke: A lélek nyelve: a betegség. (És ha már itt tartunk, még egy fontos könyv, szintén Thorwald Dethlfsentől: A sors, mint esély - Bevezetés az ezoterikus pszichológiába.)

Persze ezeken kívül millió más nagyszerű módszer van (pszichodráma, jóga , meditáció, stb...), és ha valaki nyitott és éber, úgyis megtalálja, sőt, bevonzza a neki megfelelőt. A lényeg megint csak a törekvés, a keresés.
Nekem nagyon fontos a barátaimmal való beszélgetés, a heti egy órás úszás, az egyedüllét, a jó idő beköszöntével a természetben való hosszú séták, elmerengések. Időnként a bulizás adja a feloldódást. Egy nagyszerű, áttáncolt éjszaka után gyakorta maguktól jönnek a válaszok, döntések, megoldások. Az biztos, hogy ehhez valami módon le kell lazulni! Szóval: lazuljunk! Lazuljál!

Dolgozz azon, hogy meglásd saját értékeidet, hiszen minden emberben rengeteg érték van. Szeresd, tiszteld magad ezért! Töltődj azzal, ami erőt ad! Merd kényeztetni magad! Váltsd ki bátran az alanyi jogon kijáró ingyenes uszodajegyeket, és úszás-gőz-szauna-masszázs- és élményfürdő által engedd ki a feszültségeket! (Egy-egy ilyen fürdőnap alkalmával én mindig nagyszerű felismeréseket élek meg, hiszen lelazulok.)

Szakítsd ki magadnak azt az időt, amikor magaddal vagy! Légy önző, hogy aztán adhass!

És drukkolok, hogy légy bátor, hogy ne akarjál megfelelni, mert valójában csak egyfajta hűség létezik: az önmagadhoz való hűség, hiszen minden más hűség csak ebből fakadhat!
Merd élvezni az életedet, mert aki görcsös és keserű, az se önmagának, se másnak nem tud adni! Olvass, barátkozz, villanyozd föl a szexuális életedet!Bocsáss meg magadnak a tévedéseidért, de számolj is el magaddal, leszűrve a tapasztalatokat! Tarts önvizsgálatot, tanulj meg egyedül lenni, elmélyülni, elhallgatni! Merd meglátni a vágyaidat, és elindulni a megvalósitás útján, ami nyilván majd rengeteg próbatétel elé fog állítani! Ne akarj megfelelni, hidd el, így is nagyszerű vagy! És legfőképpen: légy őszinte! Tudom, ez is nagy éberséget igényel, hiszen érezni kell, meddig tart a tapintatosság. Hiszen a tapintatosság bizonyos helyzetekben arról is szól, hogy félsz attól, a másik nem tudja feldolgozni az igazságot! Dehát ő is ettől fejlődik! (És már Buddha is megmondta: küzdelem és szenvedés nélkül nincs fejlődés!)
Bízz magadban! Kívánok önbizalmat, és sok-sok erőt, bátorságot, éberséget, hogy tudd élvezni azt, aki vagy!

Soma

A Somának szóló leveleket továbbra is a soma@nlcafe.hu e-mailcímre várjuk.

Olvass tovább

Hozzászólások