Aktuális

Gyógyító napfény – II. rész

Tünetmentes ekcéma

Szintén genetikai eredetű a gyerekkori ekcéma, s egy betegségcsoportba tartozik az asztmával és a gyerekkori allergiás náthával. Tejekcémának is nevezik, de a bőrgyógyász szerint semmi köze a tejiváshoz.

– Az 1800-as évek végén egy bőrgyógyász úgy írta le ezt a kiscsecsemők arcán jelentkező betegséget, hogy kipirul, berepedezik a bőr – meséli dr. Stehlich Gábor. – Akkor a tejet még nem pasztőrözték, hanem forralták, és amikor kifutott a tej, az megszáradt az edény falán, majd megrepedezett. Ilyen a gyerekkori ekcémás csecsemők arcbőre is, ezért mondják rá, hogy “tejpörkösödés”. Még a gyerekgyógyászok közül is kevesen ismerik az elnevezés eredetét, ezért eltiltják az ilyen gyerekeket a tejivástól, holott semmi köze a betegségnek a tej fogyasztásához. Kimutatható, hogy nem több a gyerekkori ekcémások között a tejallergiás, mint a többi gyerek között.

A gyerekkori ekcémások 80-85 százaléka felnőttkorra tünetmentes lesz, a többieknél pedig felnőttkori ekcéma alakul ki. Utóbbinál már inkább a hajlatokban jelentkező, szárazon hámló, erősen viszkető foltok jelzik a betegséget. A napozás mind a gyerek-, mind a felnőttkori ekcémások 80-85 százalékára rendkívül kedvező hatást gyakorol, hiszen az ekcéma hatására a bőrben jelentkező gyulladásos sejteket és a gyorsan osztódó sejteket a napfény “visszanyomja”, ezért a beteg a napozástól tünetmentessé válhat.


Gyógyír a pattanásos bőrnek

A zsíros bőrűek is fellélegezhetnek nyáron, arcuk tisztább lesz, a mitesszerek eltűnnek, és sokkal ritkábban jelentkeznek a pattanások. Utóbbi egyébként akkor jelenik meg a bőrön, ha a faggyúmirigyek receptora érzékenyebbé válik a (nők és férfiak szervezetében egyaránt jelen lévő) férfihormonok iránt, ezért fokozódik a faggyúmirigy-termelés, s emellett eldugul a faggyúmirigyek kivezető nyílása. A pangó faggyúban elszaporodnak a baktériumok, s ebből alakul ki a pattanás. Ha nem tud kiürülni, akkor nő, majd szétrobban, és a váladék a kötőszövetekbe ürül, amely erős gyulladást okoz, és biztos, hogy heggel gyógyul. Ezért kell időben elkezdeni a kezelést!

– Hatékonyak az antibiotikumos ecsetelők, az A-vitaminos hámlasztó szerek, és tablettában is adhatók bizonyos antibiotikumok, valamint más, hatásos készítmények – mondja szakértőnk. – Nyáron azért javul a pattanásos bőr, mert a nap UBV-sugara enyhe gyulladást kelt, lehámlik a bőr felső rétege a mitesszerekkel együtt, ezért könnyebben kiürül a faggyúmirigy váladéka, és az UVB-sugárzás gátolja a baktériumok szaporodását. Ezért a pattanásos bőrűek természetes gyógymódja lehet a napozás!


Csontjaink egészsége és a D-vitamin

A napfényre azért is szükségünk van, mert általa képződik a szervezetben a csontfejlődéshez és a csontok normális “működéséhez” elengedhetetlenül szükséges D-vitamin. Ez a vitamin szabályozza a csontképzéshez a kalcium és a foszfor helyes felhasználását.

Fontos, hogy napos időszakokban sokat tartózkodjunk a szabad levegőn, hiszen ezzel megelőzhető a D-vitamin-hiány, amelynek fő tünetei közé tartozik a csont- és izomfájdalom, valamint az izomgyengeség. Nem kell órákig perzselődni a tűző napon – már az is sokat jelent, ha nyitott ruhában tartózkodunk a szabadban, akár a félárnyékban. Idős korban, főleg, ha valakinek kevés tejtermék szerepel az étrendjében, akkor növekszik az esély a csontritkulás kialakulására, és a helyzetet tovább ronthatja, ha az illető szervezete D-vitaminban is hiányt szenved.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top