Szulák Andrea jó passzban van

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Mit is fog majd mondani ez a Szulák?! Több mint negyedórás várakozás után most már szinte csak ez érdekel.
Mivel fog mentegetőzni, miként szabadkozik majd, mi mindent sorol fel, okként, hogy mi miatt késett? Még azt is elhatározom, hogy én majd igazi macsó leszek, lovagias, könnyed, flegma, hogy "hű, de jó fej" style="margin: 10px;"
Andrea ugyanis úgy libben be mintegy huszonvalahány perc késéssel, mintha mi sem történt volna. Kacér mosollyal még nyomatékot is ad megjelenésének, aztán megkérdezi, hogy én(!) késtem-e, majd int, hogy üljünk oda a leghátsó asztalhoz a kávézó végében. Ásványvizet rendelünk. Figyelem az arcát. Amikor utoljára találkoztunk, talán a legválságosabb időszakát élte. Néhány nappal volt mamája halála után, néhány nappal azelőtt, hogy a lakást ki kellett ürítenie. Csupa kérdés, csupa megválaszolatlanság volt számára az élet, mégis méltóságteljes volt, kemény, határozott, tiszteletet parancsoló. Most is minden rendezett rajta. Minden szabályos. A haj, a smink, a rúzs, a szájfény, csak a tekintet más. Kicsit fürkészőbb, talányosabb, távolságtartóbb, figyelőbb, mintha kíváncsi lenne arra, hogy vajon milyennek látom ma őt? Vajon mit veszek rajta észre? Vagy ezt csak én képzelem? Elmondom neki. Hosszú csend. A felszolgáló kihozza a vizet, kicsit idétlenkedem, hátha kicsit oldódik a helyzet.
– Lehet... – szólal meg halkan.

Új show-műsorában
– Mármint hogy?

  Hogy sok minden megváltozott bennem az utóbbi időben. Sok minden elrendeződött, sok minden helyrekerült...
– Én nem ezt látom...
– Hanem?

– Hogy magányosabb vagy...
– Ez így nem igaz. Inkább úgy mondanám, hogy szabadabb.
– A kettő összefügg...
– Valamennyire igen. Az utunkat végül is egyedül kell végigjárnunk. Lehetnek útitársaink, akik máshonnan jöttek, néhány megállóra felszállnak, aztán átszállnak, és mennek tovább a maguk útján, lehetnek, akik eljönnek a végállomásig...

A Kánkán előadásán Csere Lászlóval
– ...lehetnek bliccelők, stopposok, potyautasok...

– ...pontosan. Ők valamennyien érdekesebbé, izgalmasabbá, kellemetlenebbé vagy szórakoztatóbbá tehetik utunkat, de azt így is, úgy is magunknak kell megtennünk. Én eddig, a születésem pillanatától úgy éltem, hogy soha nem voltam magamban. Hogy görcsösen kötődtem emberekhez. Késői gyerek vagyok, valószínűleg ezért rettegtem mindig az elmúlástól. Hogy az a boldogság, amit a szülői ház adott nekem, csak rövid idejű lesz, hogy egyik pillanatról a másikra elrebbenhet. Apukám nagyon hamar el is ment. Anyukámmal tavalyig éltünk valami egészen különös szimbiózisban. Nagyon szoros, nagyon intenzív, túlfűtött, túlcsordult lelki-érzelmi kapcsolatban. Alkatilag is ilyenek voltunk, a körülmények is tették, zsigereinkben is minden így kapcsolódott... Megéltük egy ilyen hosszú és mélységes, mindenen átható szeretet minden poklát és mennyét. Vitáit, küzdelmeit, önzéseit, aggodalmait, boldogságát és egymásra utaltságát... Mondod, magányos lettem. Mondom, szabad lettem. Holott így egyik sem igaz. Valójában felnőtt lettem. Cselekedeteimért csak önmagamnak elszámolni tartozó felnőtt. Aki éli az életét, és teszi a dolgát. Bizonyos szempontból belehaltam az egészbe, más szempontból megerősödtem, és vértezetté váltam. Nagy-nagy kilengések, csapongások után végre helyemre kerültem. Jól érzem magamat a bőrömben.
Szulák Andrea jó passzban van - II. rész>>
Olvass tovább

Hozzászólások