Liptai Claudia - II.rész

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
– Nem függőség ez?
– Bizonyos mértékig az. Bizonyos mértékig sebezhetőbb vagyok ezáltal. Bizonyos mértékig pedig szeretek kiszolgáltatott lenni. Alávetni magamat. Elfogadni egy erősebb egyéniséget. Egy férfit, akit, ha jól szeretem, felszabadíthatom benne egyaránt az állatot és az Istent.

– Maga tényleg ennyire fantasztikus?
– Ebből a szempontból feltétlenül. Képes vagyok a mindenkori partneremből a legjobbat kihozni.

– Tehetség kérdése?
– Tudja, én nagyon csúnya kislány voltam. A külsőmmel nem tudtam felhívni magamra a figyelmet, különösen nem hódítani. És nagyon szerettem volna. Mit tehet ilyenkor az ember? Megpróbál másutt valami extrát nyújtani. Olyat, amivel úgy érzi, hogy a partnerét magához tudja kötni. Ez nekem a szex volt. Hogy, ha már eljutottunk addig, akkor a legnagyobb örömöt nyújtsam, ami még meg is térül, mert nekem is a legjobb lesz ezáltal.

– Én pedig azt hittem, hogy Ön szerep szerint mutatja a felszabadult, vagány lányt, egyébként pedig, hogy is mondjam, prűd.
– Uram, ezt is rosszul hitte. Nem is tudok alakoskodni, mert se figyelmem, se türelmem, és menten le is bukok. Én pontosan olyan vagyok, amilyennek mutatom magamat.

– Milyen?
– Semmi különös. Teljesen kommersz, szokványos, kicsit felszínes, valószínűleg emiatt tudnak elfogadni. És legfeljebb annyiban eltérő, ahogy vállalom gyarlóságaimat, soha nem adom fel, és eltökélten küzdök a boldogságért. Ezzel váltok ki ilyen, olyan indulatokat.

– Hisz abban, hogy elérheti?
– Mi másért csinálnám? Mi másért dolgoznék ennyit? Mi másért lángolnék, égnék, lobognék, ha nem ezért?!

– Lehetne akár kényszerességből, szenvedélyből is.
– Nekem nincs olyan szenvedélyem, ami így mozgatna!

– Szerintem van. Például egy egészen elementáris érvényesülési vágy.
(Dermedt csend. Rám néz. Szemeiben valami nyers indulatot látok. Megszeppenek. Lehet, hogy ezzel a bárdolatlan megjegyzéssel túlfeszítettem a húrt. Figyel, aztán lassan megszólal.)
– Ebben igaza van. Igen. Ez meghatározó számomra.

– Nem jelent ez függőséget? Mindent a sikerért.
– A siker szabadságot is ad. Módot arra, hogy akár válogathassak, hogy ne kelljen elvállalnom méltatlan feladatokat, ne kerülhessek megalázó helyzetekbe.

– Tudja mi az a szegénység?

– Nagyon is. Szüleimmel pincelakásban éltünk. Dohosak voltak a falak, reggelre nyirkos lett a takaró…

– …de legalább mélyen aludt…
– Nem biztos, hogy a humorát nálam kéne fitogtatnia.

– Bocs’.
– De a szegénység dacára nagyon szép gyerekkorom volt. Békében éltünk. Sokat játszottunk. Ez annyira megmaradt bennem, hogy azóta is mániákusan szeretek játszani. Mindenféle társasjátékot. De, az lehet, hogy az akarás, hogy kitörjek, hogy bizonyítsak, innen is származik.

– Mit gondol, mitől lett sikeres?
– Nyilván nem azért foglalkoztatnak évek óta különböző műsorokban, mert annyira jótékonyak, vagy különösebben szimpatikusnak találnának, hanem, mert tudják, hogy érdeklődést keltenek a műsorok, amibe szereplek. Mert szükség van rám.

– És, ha nem lesz?
– Akkor majd egy pillanat alatt szívfájdalom nélkül ejtenek…

– Fél tőle?
– Számolok vele. És teszek azért, hogy csak sokára következzen be.

– Egy olyan lenyűgözően tehetséges, szép, és fiatal hölgy, akiben ennyi az ambíció – lehet belőle mindennek hátat forduló, mindent lényegtelennek tartó odaadó anya?
– Én úgy érzem, hogy még szükséges némi idő, amíg kitombolom a bennem szunnyadó vágyakat. De ha eljön a pillanat, akkor majd csak a gyerek fog érdekelni, akkor majd csak vele leszek, akkor majd az fogja kitölteni az életemet.

– Igen, csak nem tart attól, hogy közben kifuthat az időből?
– Jogos, amit felvet. De ha már tudatában vagyok, hogy igenis, létezik ez a csapda, az önmagában is biztosíték arra, hogy ne essek bele. Egyszer majd, nem is olyan sokára véget fog érni ez a hajcihős korszak, és igazi, nyárspolgári családanya, háziasszony leszek.

– Így, hipp-hopp tud majd váltani? Ez egy igazán különös képesség…
– Ha nem tudná, én egy született kaméleon vagyok. Mint Woody Allen zseniális filmjében Zelig. Talán ez az egyetlen valóban számottevő képességem, hogy mindig képes vagyok adott környezethez idomulni. Ha negyed órát beszélgetek egy zöldszemű, lilahajú nővel, akkor közben az én szemem is bezöldül, a hajam pedig belilul. Ha olyannal, aki hadar, akkor az én beszédem is felgyorsul. Ha negyvenötös lábú az illető, akkor az én lábam is növekedni kezd.

(Gyorsan abbahagyom a beszélgetést. Csak nem venném a szívemre, ha a most valóban elbűvölő Claudia rövidesen csúnya, borostás, és kopaszodó lenne…)
Olvass tovább

Hozzászólások