Aktuális

Kívánsággyerekek – Segít a Jónás-módszer

Idegen világban élünk, és ezért nem találjuk a harmóniát önmagunkkal? Vagy még mindig nem hisszük el, hogy a természettel lehet együtt élni? Társunk lehet, mert nyugalmat és szeretetet áraszt.




Az élet vize, a szenvedély tüze, a lélek légneműsége, a test elporladása – amikor a négy ősi elem ilyen különleges szövetségeket köt velünk, akkor az ember és a természet végérvényesen összekapcsolódik. Csak még mindig nem akarjuk észrevenni.

Nem feltétlenül kell hinni a csodában, a tapasztalat tanításai igazolnak, pontokat tesznek a kérdőjelek helyére. Bár egy kisbaba megszületése fölér ezer csodával, főleg akkor, ha régóta dédelgetett álmokat vált valóra érkezése.

Az orvostudomány fejlődik, de a tüneti kezelések „részekre szedik” az embert; pedig néha érdemes lenne egészében vizsgálni az életünket, és megbízni a természetben. A naptevékenység összefügg a betegségekkel, a Vénusz kapcsolatban áll a Föld mágneses viharaival, a földrengésekhez az Uránusznak van némi köze. A bolygók hatnak egymásra, és kozmikus kapcsolat szövődik a nyári éjszaka csillagos egének sötétjében.

Egy asszír-babiloni írástöredék szerint a nő a Hold fázisában termékeny. Hogy az ősi üzenet mit jelent pontosan, azt csak a huszadik században sikerült megfejteni, fölfedezni még egyszer az elfelejtett örökséget.


Van megoldás





 
Miért tartott ilyen sokáig, hogy az összefüggéseket megértsük? Sok tudomány kényszerpályán halad, a nők pedig abortuszok fájdalmával, hormonok tengerében mesterséges meddőségre ítéltettek. A „plasztik peteérés”, melyet a fogamzásgátlók generálnak, nem menstruáció, a gyógyszerek mellékhatásai pedig növelik a stresszt és reménytelenséget a nőben, a családban, a párkapcsolatban.

Ki másnak hinnénk el, hogy egyszerre van megoldás az összes nőgyógyászati problémára, mint egy tizenegy gyermekes apának?! Dr. Jónás Jenő (Eugen Jonas) módszere talán első látásra a naptármódszerhez hasonlít, de egészen más elven működik, sokkal összetettebb és természet közelibb annál.

A havi vérzés nem lehet biztos támpont a termékenység vizsgálatában, hiszen gondoljunk csak arra, hogy a terhesség alatt is előfordulhat menstruáció, vagy egész egyszerűen kimarad a menzesz, pedig nem is estünk teherbe. Egyes afrikai törzsek pedig kizárólag a havi vérzés alatt létesítenek nemi kapcsolatot, mégis szaporodnak. A női ciklus furcsa bizonyítéka sokszor szabálytalan, ezért megbízhatatlan is.







       A Jónás-módszer
„A szervezetben a Hold uralma alá tartozik a gyomor, az anyaméh, az emlők, a test folyadékháztartása, az agyállomány, a likvor (agyvíz), nőknél a jobb, férfiaknál a bal szem. A Hold befolyásolja a sejtek gyarapodását, a test növekedését, s általában minden periodikus működést. A Hold huszonnyolc napos ritmusát követi a női menzesz ciklusa is. Fontos szerepe van a fogamzásban is. A huszadik század közepe óta ismert az Eugen Jonas által kidolgozott holdfázis elmélet. Napjainkra a gyakorlat bebizonyította, hogy a fogamzások nagy része valóban akkor következik be, amikor aktuálisan a Hold és a Nap távolsága, valamint egymáshoz való viszonya azonos a női radix Nap-Hold fázisával. Ennek segítségével meghatározható nemcsak a fogamzás legvalószínűbb időpontja, hanem a leendő gyermek neme, alaposabb vizsgálat esetén a szülés kimenetele, az utód életesélyei is” – írja Dr. Janák Lajos a www.csend.hu weboldalon A Hold az égen című cikkében.
Ezek a rendellenességek azonban nem befolyásolják a Jónás-módszer számítási eredményeit. A Hold nőkre gyakorolt hatása a döntő, melyből kilencvennyolc százalékos pontossággal lehet kiszámítani a termékeny napokat, a gyermek nemét, hogy éjszaka vagy nappal szülessen-e a baba. Mi szükséges hozzá? Elég a mama születési helye és ideje.

– Négy területen tud segíteni a módszer – meséli dr. Pánszky Gyula, a Jónás-módszer hazai képviselője. – Az első a fogamzásgátlás, mely természet szerinti és legalább olyan biztonságos, mintha óvszert használnánk, a második a születendő gyermek nemének megválasztása.
Ez akkor lehetséges, ha a leendő anya tudja születésének óráját és percét, és a látszólagos meddőség is elfelejthető, ha kihasználjuk a Hold „arcához” igazított optimális napjainkat.

Sok baba meg sem születik, meghal, vagy szellemi fogyatékosként jön a világra, ettől félünk talán leginkább. Egy-két kísérlet után már nem is akaródzik belevágni, könnyebb lemondani a gyerekről, mint újra felőrlődni a félelmekben és a fájdalmakban. A Jónás-módszer az életképesség kiszámításában is sikereket ért el – mondja Pánszky doktor, miközben mosolyogva mutatja a köszönőlevelek mellé csatolt fényképek „pufók angyalait”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top