Címlaptörténet

Stahl Judit megfõzött

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Tõle halljuk a híreket, õ tudósít minket háborúkról, békekötésekrõl, választásokról és parlamenti csatározásokról, egyszóval a tényekrõl. A legnépszerûbb televíziósok egyike, akit évek óta az otthonunkba engedünk esténként. Mostani számunktól kezdve azonban megfordul a helyzet: hétrõl hétre Stahl Judit hív meg bennünket magához.
Írta: | 2002. 04. 03. |

Kövess minket!

f Ajánlom
Pontosabban – ahogy ő fogalmaz – "otthona legfontosabb részébe". A konyhájába.

- Meglepődtem, amikor az értekezleten meghallottam, hogy gasztronómiai sorozat indul lapunkban az ön közreműködésével. Akkor pedig még jobban, amikor megtudtam, hogy már nagyon régóta, és szenvedélyesen foglalkozik sütés-főzéssel.

– A főzés egészen pici koromtól kezdve érdekelt. Jól emlékszem még arra, hogy amikor szüleim értem jöttek az óvodába, és hazavittek, mindig azt kértem tőlük, hogy játsszunk uzsonnásat: mint az oviban a gyerekek a konyhás néninek, ők is mondják meg nekem, hogy tejet kérnek vagy kakaót. Sokkal jobban örültem annak, amikor kakaóra vágytak, mert azt kevergethettem.

Aztán általános iskolás koromban már sokat sütöttem. Egy nyáron nem mehettem sehová, mert be volt gipszelve a lábam, ezért "végigsütöttem" style="margin: 10px;"
Akkoriban kaptam rá arra, hogy reggelente recepteket, gasztronómiai cikkeket olvassak. Ez így van mind a mai napig: reggeli újsághírekkel és receptekkel. Az is családi szokás lett később, hogy születésnapokra én sütöm a tortákat. Mindenkinek van persze kedvence: mamámnak a puncstorta, papámnak a dobos, húgom pedig a citromtortát szereti. Míg kisgyerek volt, emeletes tortát készítettem neki: mindig annyi emeletből állt, ahány éves volt éppen. Aztán hétéves korában megálltam, nem építettem tovább a szinteket.

De nagybátyám például a diótortát szereti, és amíg élt az édesanyja, mindig azt kapta tőle a születésnapjára. Így, amikor meg akartam őt lepni, kifaggattam arról, milyen is volt az a torta, és addig kísérleteztem, míg meg nem találtam azt a bizonyos ízt: ugyanis szerintem az étkezés többről szól, mint magáról az ételről. Emlékekről, hangulatokról, az együttlét öröméről.


-Mikor vetette bele magát "nem középiskolás fokon" style="margin: 10px;"
– Amikor felvettek a Színművészeti Főiskola rendezői szakára, akkor a szüleim úgy gondolták, hogy a rendezés-tévézés nem túl komoly dolog, ezért örülnének neki, ha lenne egy szakma is a kezemben. Igen ám, de milyen szakma? És akkor ugrott be: annyira szeretek sütni, hát legyek cukrász! Így jártam én párhuzamosan rendezői szakra és cukrásziskolába.

Nagy szerencsém volt, mert tanulónak a Szépvölgyi úti Daubner cukrászdába kerültem, ahol igen lelkiismeretesen és nagy szakmai hozzáértéssel dolgoznak. Később már nemcsak a cukrászat érdekelt, hanem minden, ami gasztronómia. Ezért iratkoztam be New Yorkban egy profi főzőiskolába. És ezért is kísérem figyelemmel évek óta – nem panaszkodom, jó kis elfoglaltság ez – a magyar borok egyre magasabb színvonalát.


- Készít egy profi – mondjuk – két tojásból rántottát?
– Meggyőződésem, hogy nem az a lényeg, hogy valaki milyen profi ételkölteményeket tud varázsolni briliáns technikai tudással – hiszen magam sem állok oda például csütörtökön este munka után karamellkosárkákat készíteni, hogy a házilag főzött fagylaltot abban szervírozzam. Ehhez alkalom kell.

Az a fontos, hogy friss alapanyagokból, örömmel készítsünk jóízű, fantáziadús ételeket. S hogy ez mennyire nem „duma", arra elmondom, hogy most, épp egy erősen fűszeres gyümölcslekvárt készítettem – gyümölcs, cukor, balzsamecet, chili és frissen őrölt bors kell hozzá. Amolyan csatniféle ez, lekvárszerű; bár erős és savanykás, de körülbelül tizenöt perc alatt kész van. Ma vacsorára pont ezt esszük friss baguette-tel és illatos magyar kecskesajttal. Azt is mondhatnám, szerintem az a lényeg, hogy a gasztronómiával az élet maga lesz jóízű.



- Hogy kerít időt a munkája mellett a gasztronómiára?
– Azért szerintem van megoldás. Tudom, mert naponta főzök, és nekem is csak huszonnégy órából áll egy nap. Persze, szervezni kell ezt is, mint annyi mindent az életben. De nincs annál jobb, mint amikor a nap végén töltünk egy pohár bort, és leülünk vacsorázni, vagy amikor hétvégén a barátaink jönnek hozzánk ebédelni, és délutánba nyúlóan órákon át eszünk, és beszélgetünk közben.

Szeretem a nagy szombati sütéseket is pici unokahúgaimmal, amikor ugyanolyan fontos az, hogy nyugodtan együtt vagyunk, mint hogy milyen is lesz az a csokis tallér. Együtt lenni és együtt enni ugyanis az egyik legjobb dolog a világon. A legfontosabb, hogy nem kell túlbonyolítani semmit: friss alapanyagokból jóízűeket főzni-sütni meg igazán nem nehéz. Ha erre gondolunk, akkor öröm lesz a főzés és az evés, amolyan „nyugalom szigete" style="margin: 10px;"

Olvass tovább

Hozzászólások