Minden nap a miénk lehetne!…

– Két dolog kell ahhoz, hogy valóban nőnek érezzem magam – mondja Kecskés Eszter Edit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója. – Az egyik a szálak kézbentartása. Az a képesség, hogy észrevétlenül koordináljam a dolgokat. Itt nemcsak az időbeosztásról van szó, hanem arról, hogy mindenhova kell jutnia belőlem. Számba veszem a napi teendőimet, a párkapcsolatomat, a családomat, az iskolát, a karrieremet, és mindez csak akkor működik, ha magamat is “karbantartom”. Az a jó, ha anélkül figyelhetek oda a számomra fontos emberekre, hogy ők ezt odafigyelésnek vennék.

A másik, amitől minden nő nőnek érzi magát, az a flört. Az, hogy felfigyelnek rá. Ez nem feltétlenül jelent szemezést egy vadidegennel az utcán. Szolidabban is lehet. Nem a birtoklás, a vadászat a lényeg, talán inkább ezeknek a lehetősége. Ha azt érzem, hogy a mellettem levőből előjön a férfi, egész egyszerűen azért, mert annyira nő vagyok, hogy nem tud nem férfi lenni, az rám is visszahat.

Ez a két legfontosabb dolog, amelyek szükségesek ahhoz, hogy igazán magaménak érezzek egy napot. De ezeken kívül még rengeteg apróság van. Ilyen az, amikor visszajelzést kapok saját kiszámíthatatlanságomról. Ez szembesít a női gondolkodásmódommal, mert egészen addig mindent logikusnak érzek, amíg meg nem látom a másik arcán az összezavarodottságot. A legnőibb érzések közé tartozik még a tánc: amikor a leghatásosabb eszközzel, a saját testemmel fejezem ki mindazt, ami él bennem. Nagyon fontos még, hogy megkapjuk a kellő tiszteletet és odafigyelést a környezetünktől. Egy nap kevés az évben nőnapnak. Nem kell, hogy minden nap az legyen, de ne legyen mindennap férfinap sem!

“A hangszereknek is van nemük”

– A legnagyobb kaland az életemben, hogy nő lehetek! – mondja Horgas Eszter fuvolaművész. – Ahogy reggel a lányaimat megfésülöm, uzsonnát készítek nekik, vagy a kedvesemnek kávét főzök, ha tanítok, ha játszom a fuvolán, vagy akár a szponzorokkal tárgyalok, minden mozdulatomat áthatja, hogy nő vagyok. Nem tudnék olyan helyzetet mondani, amelyben ez ne lenne fontos. Amiikor elváltam, sokat szorongtam, hiszen, úgy gondolom, a gyerekeknek ugyanolyan szükségük van a férfi gondoskodásra, mint a nőire. Így kénytelen voltam előcsalogatni magamból a férfit. Be kellett vernem a szöget a falba, el kellett vinnem az autót a szervizbe, és én voltam az is, aki a nyakában cipelte a kislányát. Az ember képes erre is, ha muszáj, de igazából akkor kerek a világ, ha a nő nő lehet, a férfi pedig férfi. Jó dolog, hogy újra van párom, és megint felszabadulhattak bennem a női energiák.

Legközelebbi koncertemen hét férfival játszom együtt, ez sem véletlen. Spanyol estet tartunk március huszadikán a Zeneakadémián a ClassJazz Band-del. A latin zenét mindig áthatja az erotika, és sokkal inspirálóbb férfiakkal muzsikálni, mintha mondjuk hét nővel kellene játszanom.
Kislánykoromban is fiúk között éreztem igazán jól magam, később legkedvesebb tanáraim szintén férfiak voltak. Korán kiderült, hogy művészként is könnyebben tudok kiteljesedni, ha férfiakkal dolgozhatom együtt.

Nemcsak a zenészeknek, hanem a hangszereknek is van nemük. Az előző fuvolám nagyon finom, nőies, az a mesterhangszer viszont, amelyet egy évvel ezelőtt kaptam, kifejezetten férfias. A súlya nagyobb és a hangja erőteljesebb, de még a “lelke” is férfias. Mikor először elkezdtem rajta játszani, visszaröhögött rám: “Csak ennyi, több levegőd nincs is?” Nem kevés időbe telt, míg megszelídítettem, aztán az én női lelkemmel kiegészítettem, hogy létrejöhessen közöttünk a harmónia.

Mint nőnek mégis az a legfontosabb, hogy anya lehetek, hogy megadatott átélnem a terhesség és a szülés csodálatos élményét. Örömet okoznak lemezeim, a koncertek, boldoggá tesznek a sikerek, díjak, a lányaim nélkül viszont nem lennék egész.