Imádják, és félnek tõle

Tud bánni az adottságaival. Időben váltott át popsztárból zenés színházi szerepkörre. Vérbő komika és ünnepelt díva vált belőle.
Szulcsi – annyira szereti ezt a becenevét, hogy ezt írta az email-jére is –, mostanában megállás nélkül vándorol Győr és Budapest, a színházak és a tv2 stúdiója között. Magával ragadó Funny Girl az Operettszínházban, csúf öregasszony a “Nyomorultak”-ban, sziporkázóan aktív az “Activity”-ben és teljes pályaképet mutat fel a “Dizőz”-ben. Behúzódunk a Komédium öltözőjébe, ahová ötpercenként bezuhan valaki. Bőhm György rendező cserepes virágot hoz, egy jó barát hatalmas csokrot és ajándékot Andrea anyukájának, akit kórházban ápolnak, egy rajongó autogramot kér. Közben kirohan technikai próbára, sminkel, nyugtatja a karóráját mutató ügyelőt, és úgy beszél hozzám, mintha ketten lennénk egy lakatlan szigeten.

• Iszonyú nagy formába lendültél az utóbbi időben.

– Mintha a csapból is én folynék. Mondd ki nyugodtan!

• Idejövet megszámoltam: legalább nyolc plakáton láttalak, teljes életnagyságban. Tényleg nagyon fut veled a szekér.

– Ismersz annyira, hogy tudod, nem vagyok nyomulós. Ezek a feladatok most valahogy megtaláltak. Ha valaki azt mondja nekem tíz évvel ezelőtt, hogy a frissen megnyitott Operettszínházban a Funny Girlt játszom, vagy műsort vezetek a tévében, kiröhögöm. Mindaz, ami az elmúlt tíz évben utolért, nagyjából a szerencsének vagy a véletlennek köszönhető. Ha nem lát meg Fekete Gyula akkor, amikor még csak statisztáltam az iskolában, és nem hív el vokálozni a Hungária együttesbe, akkor nincs a Menthol, nincs a többi, és most nem ülnék itt, mint Dizőz.

• Ott kezdődött, hogy kiléptél az életbe, tizenkilenc évesen, szépséged teljében, és szerintem pont erre indultál el.

Kulka Jánossal a Funny Girl-ben

– Ha én ezt akkor tudtam volna! Fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem. Nem számíthattam senkire, csak magamra, a belső energiáimra és a szerencsémre. Szerencsém az volt. Külföldre szerződhettem, vendéglátó-ipari “szakmunkásnak”. Nem kellett itthon küszködnöm háromszáz forintért a Savoy bárban. Több országban énekeltem, éjszakai bárokban, sörözőben, hajón, táncos szórakozóhelyen. Kemény iskola volt, de hasznos. Megtanultam bánni a képességemmel, az erőmmel. Később már, az itthoni diszkós korszakomban meg se kottyant, hogy éjszakánként levezetek hat-hétszáz kilométereket, és utána fellépek két-három helyen. Ilyen előzményekkel nem csoda, hogy jól bírom a strapát.