Körömrágás, rángatózás

Dr. Vekerdy Tamás rovata

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
A fiam másodikos, és az iskolában gondok vannak vele. Nem jól tanul. El kell mondanom, hogy Bencének idõszakonként vannak kényszermozgásai: például a körmét lerágta félig úgy, hogy már fájt; a szája alsó felét félkör alakban kirágta; pislogott; fejét oldalra biccegette; vállát rángatta; ujjait nyújtogatja. Egyik elmúlik, jön a másik helyette.
  2  
Az iskolában tíz-tizenöt percnél tovább tavaly még nem tudott figyelni, és így lemaradt az anyaggal. A kis húgát itthon addig piszkálja, amíg nem sír. Már voltunk pszichológusnál, aki mondta, hogy fiú létére Bence túl érzékeny, ezt idővel talán kinőheti. A családi környezetet jónak találta. Abban kérnék tanácsot, hogy a kényszermozgásokkal mit lehet tenni, mert már a fiamat is zavarják.

Válasz:

  1  
A körömrágást az iskoláskor tünetei közé szokták sorolni, bár már valamivel korábban is elkezdődhet. A tudomány azt mondja, hogy a gyerek akkor lesz körömrágóvá, ha annyira elfogadja a külső tilalmakat, hogy belső tilalmakká fordítja őket, és így a gyermeki örömöket mindenképpen kötelességteljesítéssel akarja felváltani, és szenved attól, hogy ez nem sikerül. Mások túlnevelt vagy túlfékezett gyerekről beszélnek, és megemlítik, hogy ilyenkor a gyerek az elhagyatottság érzésével küzd, azt érezve, hogy a túl magas szülői elvárásoknak nem tud megfelelni. A körömrágás – mondják a kutatók – belső küzdelmet fejez ki, dramatizált formában. A gyerek ilyenkor támaszra szorul és megnyugtatásra, a lehetőség szerint oldott és derűs légkörben. A belső feszültség miatt a gyerek nem is tud a saját szintjén teljesíteni, a tanulmányi eredmény romlásával a körömrágás – vagy az azt felváltó más tünet – fokozódik. A körömrágás mögött meghúzódó lelki feszültségben a rivalizálást is fel szokták fedezni (osztálytársakkal, testvérekkel).
Ami a többi felsorolt "kényszermozgást" illeti – ezeket a szakkönyvek a tik fogalmába sorolják.
A "tic" francia szó, s elsődleges értelmében háziállatok – ló, szarvasmarha – ideges fejrángását jelenti. De az emberi tik tünetei közé az ajakrágás, a pislogás, a vállrángatás, ujjnyújtogatás – és még sok más mozgás – is beletartozhat.
A kutatók úgy tartják, hogy a tik a külső környezettel való konfliktust jeleníti meg. A környezetben valaki – anya, apa, tanítónő – tiltja a normális gyermeki aktivitást is; nyugodtságot, fegyelmezettséget, alkalmazkodást követel. Az indulatok és az akarat kinyilvánítását erőszakosan tiltja ilyenkor a felnőtt környezet, melyben valaki állandóan dirigál, parancsokat ad. A tik egyfajta titkos védekezés, a gyerek külsődlegesen igyekszik engedelmeskedni, de rángatózásaiban, melyekről nem tehet, voltaképpen lázad. A sokat bírált gyerekek – "kapkodsz!", "nem figyelsz!" – is tikkel védekeznek.
Ha sikerül felfedeznünk, hogy a környezetben tulajdonképpen kinek szól ez a tünet, és arra is rájövünk, hogy az illető miért is ilyen türelmetlen a természetes gyermeki megnyilvánulásokkal szemben is – persze, ehhez az ő segítsége is kell –, akkor, a felnőttet megszabadítva türelmetlenségétől, sokat tehetünk a gyerek javulása érdekében. Ha a gyereknek a tiket kiváltó felnőttel való viszonya megjavul, akkor figyelmi teljesítménye és tanulmányi eredménye is ugrásszerűen nő. (Minderről részletesen olvashatunk Nemes Lívia Pszichogén tünetképződés a kisiskolás korban című fontos könyvében.)
Persze, azt azért hozzá kell tennünk, hogy egy kis elsősnek nem is kell tudnia tíz-tizenöt percnél tovább figyelnie egyfolytában, hiszen minden vizsgálat szerint ennyi tartós figyelmének terjedelme. (A jó tanító nénik ezt tudják, és tíz-tizenöt-húsz percenként váltogatják a tevékenységeket.)
Vajon mióta van Bencének testvére, és kistestvérének születése milyen változásokat hozott az életébe? Soha ne feledkezzünk meg arról, hogy az első gyereknek tetemes a feldolgozni valója testvére születése után, és ehhez a munkához nagyon sok gyengédségre van szüksége – többre, mint a kicsinek, bár ezt nehéz elhinni.
Azt hiszem, igaza van a pszichológus kollégának abban, hogy Bence biztos érzékeny gyerek, és abban is, hogy idővel ezek a tünetek javulhatnak.
De azt hiszem, magának is igaza van abban – és Bencének –, hogy jó volna ezektől a "kényszermozgásoktól" megszabadulni, pontosabban jó volna megszabadulni attól a feszültségtől, amely fenntartja ezeket. Ez a belső feszültség nagyon sok erőt, energiát visz el, amit a gyereknek élete során a maga kibontakoztatására, meglevő képességei megvalósítására kellene fordítania.
Ezért kellene körülnézni – ha kell, szakember segítségével – a szűkebb és a tágabb környezetben még egyszer: hol volna csökkenthető a túlkövetelő szigor, hol kínálkozna több játékos, oldott hangulatú örömre lehetőség Bence életében?
Mert Bence még kisfiú. Még sokat kellene szabadon játszania, a szabad levegőn futkározni; nem szabadna félnünk attól, hogy ruhája, keze, arca estére bepiszkolódik (a ruha netán el- vagy kiszakad). A normális kisgyerek estére piszkos és szakadt. Aztán este mesét kellene hallania tőlünk – nem nevelő célzattal! –, és netán dúdoló altatódalt az esti viccelődés, dögönyözés, beszélgetés, csiklandozás után...
Vagy mindebben része van?
Olvass tovább

Hozzászólások