Aktuális

Pénzért mindent?

A pénz az úr, mondják sokan, és szolgálják készségesen. Pedig azért találták ki, hogy az eszközünk legyen, közben meg észrevétlenül a fejünkre nõtt. Azt is mondják, és ez igaz is, hogy mindennek ára van. És mi fizetünk is, mindannyian. Csak hát az igazán fontos dolgok esetében ez az ár nem fejezhetõ ki forintban.

Álljon itt két ember két története a pénzről – vagy mégsem arról.

Először Margóé, akit egész életében üldözött a szegénység. Elvált, egyedül nevelte a kislányát, beteg édesanyján kívül nem volt senkije. Aztán negyven évesen rokkantnak nyilvánították. Munkába nem járt, a barátai előtt szégyellt megjelenni divatjamúlt holmijaiban. Már nem is telefonált, hiszen az is pénzbe került, egy idő után csak akkor lépett ki az utcára, ha orvoshoz ment. A lánya is eltávolodott tőle, élhetetlennek tartotta, olyannak, akiről nem érdemes példát venni. Rossz volt meglátogatni, mert keserűség és kilátástalanság áradt belőle, az ember azt érezte, nincs benne semmi akarat, cél, de még vágy sem, hogy változtasson a sorsán.

Gézához annál szívesebben járnak az emberek. Ő nem panaszkodik, igaz, nincs is rá oka. Jómódú ember, tele ötletekkel, céllal, a munkájáról mindig úgy beszél, mint valami különös élvezetről, amiért érdemes élni. Géza örül a látogatóknak, akik jóféle házi bort kapnak nála, gyönyörködnek a két okos, tisztelettudó fiában és eszik a finom házi süteményeket, amelyekkel az anyósa kínálja a vendégeket. Évi néni – aki a nagy, többgenerációs házban velük együtt, de külön lakrészben él – elmúlt már hatvan éves, de szinte csillog, olyan szép. Igazi nő. Este fölveszi gyönyörű, világos kosztümjét, kirúzsozza a száját és elmegy a lovagjával (ő nevezi így a férfit) virágot szedni. Aztán megvacsoráznak egy kellemes helyen. Mert a pénz, a gondtalanság, a jólét, lovagot hoz, virágcsokrot és jó vacsorát, gondolja, aki látja őket elindulni.

Szükséges, de nem elégséges

Mindannyian tudjuk, hogy vannak megvehető dolgok, és helyzetek, amelyek pénzzel megoldhatók, megválthatók, de legalábbis megkönnyíthetők. Ha van pénz, nagyobb az esély, hogy az ember jobb kórházba, jobb orvosokhoz kerüljön. Ha van pénz, a gyerek tanulhat külföldön, járhat nyelviskolába, kaphat zongorát, okos és szép könyveket, csillagászati távcsövet, kényelmes cipőt és elegendő vitamint. Pénzzel könnyebb élni, mert tele lehet vásárolni a mélyhűtőt, megváltható a takarítás, be lehet ülni egy étterembe, vagy egy olyan autóba, amelyikben sokkal nagyobb az esélye az életben maradásra karambol esetén. Fontos dolgok ezek? Persze, hogy azok! De azt azért ne felejtsük el, hogy magát az egészséget mégsem lehet megvenni, vagy inkább: nem lehet megváltani a betegséget. És állhat egy gyerek mögött a szülő a sok pénzével, ha hiányzik belőle az ambíció, a szorgalom, a kitartás, a tehetség. Azok a tulajdonságok, amelyek viszont pénz nélkül is meghozzák a sikert. Erre annyi, de annyi példát ismerünk… És ugyancsak tudjuk mindannyian, hogy a tele hűtő, meg a csillogó ablak még nem jelenti azt, hogy valahová jó hazamenni. Mert azokat a dolgokat, amelyektől egy lakás valódi otthonná válik, nem árulják sehol.

Hadd főzzek ma magamnak!

– Igazán rossz körülmények között sohasem éltem, de volt idő, amikor a keresetem arra volt elég, hogy átlagos szinten fönntartsam magam. Rájöttem, így sohasem lesz annyi pénzem, hogy megvegyek a jó kocsit. – meséli a negyvenes férfi, aki egy utazási iroda társtulajdonosa. – Beindítottam a vállalkozásomat, és ma már van egy-két házam és néhány kocsim. Én csak BMW-vel járok, a feleségem Volvóval. Akkor és oda utazom, amikor és ahová akarok, olyan ruhám van, amilyet szeretnék. Ha megéhezem, bármikor betérhetek egy vendéglőbe, és nem kell néznem az árlapot. Igaz, néha sokkal jobban esik, ha hazamegyek és főzök magamnak valamit. A vendéglőket is meg lehet unni.

– A pénz ahhoz kell, hogy az ember jobban érezhesse magát ebben a világban. Nyilván nem jó érzés, ha valaki olyan szegény, hogy nem eheti azt, ami jólesik neki, vagy rongyos, ezért nem mehet ki az utcára. Én például valószínűleg nem vagyok különc, amikor azt mondom, hogy szívesebben lakom egy kertes házban Budán, mint panelban a Havanna lakótelepen.

– Sokan kérdezték, hogy nem hiányzik-e, amit korábban csináltam. Újságíró voltam ugyanis. Azt kell mondanom, nem. Most sokkal több a pénzem, és eszembe sincs írni. Ilyen egyszerű. Hogy mit nem lehet megvenni pénzen? Az életet. Nemrég halt meg a kutyám, és akkor sem támaszthatnám föl, ha nagyobb bankszámlám lenne, mint Bill Gatesnek. Ha ellopják a kocsimat, vehetek egy ugyanolyat, ha leég a házam újra fölépítem, de életet senki sem vásárolhat. Amúgy pénz nélkül sokkal kellemetlenebb ez az egész.

A hét témájáról bővebben a Nők Lapjában olvashatnak!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top