Ezo

A szívekbe ültetett vágyak igazi szenvedéllyel megvalósíthatók – interjú Dányi Andreával

Andi hosszú utat tett meg önmegismeréséig. 8 év PR-munkát az indiai Egység Egyeteme követte, majd kirajzolódott a saját módszertan, a keleti és nyugati segítő eszközök ötvözéséből. Ma már nagy lendülettel, hittel és belső egyensúllyal igyekszik másoknak is utat mutatni.

Tudom, hogy nagy utat bejártál, mire az igazi Andira rátaláltál. Mik voltak ezek a fordulópontok az életedben?

Dányi Andrea: Nyolc évvel ezelőtt, egy mély és nagyon kemény önismereti út kezdetén járva rádöbbentem arra, hogy a belvilágomnak, gondolataimnak, érzéseimnek és érzelmi tölteteimnek mekkora szerepük van az életem alakításában. Ez volt az első; ráébredni, hogy a külvilágom a belsőm hajszálpontos kivetülése, és azt a belsőt felismerhetem, tudatosan dolgozhatok rajta.

A második jelentős állomás az volt, amikor elmentem Dél-Indiába, az Egység Egyetemének nevezett spirituális iskolába: tudatosítani és ahol szükséges, oldani ezeket a tölteteket. Egy rendkívül hatásos tudatosságemelő módszerrel is gazdagodtam a nagy külső-belső utazás során. Ez a módszer nemcsak nekem segített már, de a 2009-től tartott önismereti csoportjaimon keresztül több száz embernek tette könnyebbé az életét itthon.

A harmadik, jelentős mozzanat, amikor itthon, “nyugati” és kézzelfogható segítő módszert keresve rábukkantam a coachingra. Miközben gyakorlom, rájöttem, hogy milyen klasszul kiegészítheti a két eszköz egymást. Azóta dolgozom ki a két módszer ötvözetét, amit a keleti metód neve után Oneness Coachingnak neveztem el.

A szívekbe ültetett vágyak igazi szenvedéllyel megvalósíthatók - interjú Dányi Andreával

A váltásokhoz, változáshoz sok erő kell. Téged mi hajtott, mi segített?

Dányi Andrea: Azt mondják rám sokan, hogy óriási a belső hajtóerőm és a hitem. Én abban hiszek, hogy a szívünkbe ültetett vágyak, az igazi szenvedéllyel érzett célok megvalósíthatók, és valahogyan az élet, a sors ebbe az irányba is terel minket, megkapjuk az önmegvalósításhoz szükséges eszközöket, lehetőségeket hozzá. Igen, ez motivál, hogy az élet X-re játszik, csodaszép tervei vannak velünk, nincs más dolgunk, mint bejárni a személyre szabott utunkat, és közben másoknak is adni ebből a meggyőződésből, hogy igen, rend van, és bármi is történik, értünk van az is.

És miként tudsz ebben segíteni? Pontosan mit és hogyan csinálsz?

Dányi Andrea: Hamarosan befejeződik a tavaly kezdődött coachképzésem, március elején hivatalosan is business & life coach leszek. Azért mondom, hogy hivatalosan, mert a képzés részeként, szakmai gyakorlatként már saját ügyfeleket is kell élesben, óradíjért “kócsolnom”, ezért gyakorlati szinten már működöm. Ez az iskolai feladat nekem olyan jól sikerült, hogy továbbajánlások útján már hét ügyféllel foglalkozom, és elmondhatom, nagy sikerrel. Január első hetében, amikor újra találkoztam a klienseimmel a hosszabb, karácsonyi szünet után, és beszámoltak fejlődésükről, sikereikről, azt éreztem: igen, már coach vagyok, megérkeztem.

A teljes interjút a Nőfejlesztő blogon találod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top