Ezo

A gyarapodás és a bölcsesség éve – Izing Klára 2015-ös előrejelzése

Az asztrológiai hagyomány szerint minden évnek megvan a maga uralkodó bolygója. A 2015-ös esztendő a Jupiter uralkodásában telik. A nagy szerencse bolygójának névadó istenével már a legrégebbi római forrásokban is találkozhatunk.

Jupiter az asztrológiában a “fortuna maior”, a nagyobbik szerencse bolygója, a nagyvonalúságot, a bölcsességet, az igazságosságot, a rendet, a becsületességet jelenti. Soha nem volt még annyira fontos a szabályok betartása, a törvények tiszteletben tartása, mint a jupiteri esztendőben. Ügyelnünk kell viszont a jupiteri évben arra, hogy ne váljunk könnyelművé, túlságosan nagyvonalúvá, mértéktelenné. Óvakodnunk kell attól, hogy túlértékeljük magunkat, vagy mérlegelés nélkül ugorjunk a bizonytalanba. Aki 2015-ben mondja ki a boldogító igent, annak a házassága szerencsés, tartós és boldog lesz.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

KOS

Nagy angyalhoroszkóp 2014-reÉletednek olyan szakaszához érkezhetsz, amikor különleges élmények érhetnek, hatásukra még a világnézeted is átalakulhat. Mindannak, amit eddig tanultál, tapasztaltál, ebben az esztendőben veheted igazán nagy hasznát. Mindezek mellett számtalan spirituális vagy vallásos élményben lehet részed. A magánéletedben kezdődő változásoknak köszönhetően boldog és elégedett lehetsz. Megtörténhet, hogy az első pillanatban még csak vonzónak sem találsz valakit, de ő a szenvedélyességével elbűvöl és magával ragad.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

[másolat] - Nagy angyalhoroszkóp 2015-re

BIKA

A jupiteri esztendő elsősorban a munkáról, az áldozatvállalásról, a másokon való segítésről szól. A munkahelyeden történő változások miatt időnként összeugorhat a gyomrod, hiszen mindig utáltad a bizonytalanságokat, amiből most bőven kijut. Minden esély megvan arra, hogy új kenyérkereseti lehetőséget sodorjon utadba az élet. A házasságokban, együttélésekben nehéz helyzet alakulhat ki, akár a válás gondolata is felmerülhet. Minden azon múlik, hogy te mit akarsz: meg tudsz vajon bocsátani a partnerednek, tovább tudsz lépni, vagy nem. Regenerációs készséged soha nem volt olyan jó, mint ebben az évben.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

[másolat] - Nagy angyalhoroszkóp 2015-re

IKREK

A jupiteri évében a legfőbb feladatod a párkapcsolati egyensúly megteremtése. A házasságban élők, vagy akik már korábban összeköltöztek, most olyan helyzetbe kerülhetnek, amely megingathatja a kapcsolatot. Partnered körömszakadtáig ragaszkodhat az eddig megszokott életéhez, miközben te pontosan tudod, hogy változtatásra van szükség, mert  a régi kerékvágásban a viszony nem folytatható tovább. Előfordulhat, hogy most találkozol azzal a személlyel, akivel a karma láthatatlan szálai köthetnek össze. Ebben az évben teljesül mindaz, amire már régóta vágyakozol.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

[másolat] - Nagy angyalhoroszkóp 2015-re

RÁK

A sors talán a 2014-es esztendő legvégén már megmutatta az új irányt. Ha észreveszed ezeket a jeleket, akkor nem érhet meglepetés, gyorsan és könnyedén tudsz ráhangolódni az új helyzetekre. Olyanok kerülhetnek ismét a látómeződbe, akiket jó néhány évvel ezelőtt szem elől tévesztettél. Még az a csoda is megtörténhet, hogy egy korábbi viszony kezdődhet újra. Mindez azért lehetséges, mert külön-külön olyan tapasztalatokra tettetek szert, amelyeknek hasznát vehetitek az újbóli egymásra találáskor. A munkahelyeden vagy az iskolában új szabályokhoz kell igazodnod, de ebbe gyorsan belerázódhatsz.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

[másolat] - Nagy angyalhoroszkóp 2015-re

OROSZLÁN

Úgy is nevezhetjük a 2015-ös évet, hogy elérkezett az aranykor ideje. Olyan események történhetnek veled, amelyeket sorsfordítónak is bátran nevezhetsz. Sokkal elfogadóbb és toleránsabb lehetsz, mint korábban bármikor. Anyagi ügyekben nem lesz okod panaszra, mert a sors egymás után hozhatja a jobbnál jobb lehetőségeket. Amennyiben vállalkozó vagy, bővítheted a céget, és olyan bevételre tehetsz szert, amelynek következtében az adóhivatal a kiemelt adózók táborához sorolhat. A szerelemben a nagy egymásra találás lehet a jellemző, amelynek hatására felfordulhat az eddigi életed.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

[másolat] - Nagy angyalhoroszkóp 2015-re

SZŰZ

Minden gondolatod és cselekedeted a családod körül foroghat. Ha eddig még nem fogadtál a kedvesednek örök hűséget, akkor ebben az évben minden adott lesz ahhoz, hogy az oltár elé járuljatok. Igen erős érzelmi kötődés fűz a család egyes tagjaihoz, és megtörténhet, hogy éppen attól kell elbúcsúzni, akihez ezer érzelmi szállal kötődtél. Általában hidegvérű, higgadt és kiegyensúlyozott magatartás jellemző rád, ám a 2015-ös évben csodálkozni fogsz azon, hogy milyen szenvedélyesen viselkedsz – akár önmagadról, akár hozzátartozóról van szó. Ez nemcsak téged lep meg, hanem a környezetedet is. Pénzügyekben több lesz a kiadás, mint a bevétel.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

[másolat] - Nagy angyalhoroszkóp 2015-re

MÉRLEG

Mindig fontos szerepet játszottak életedben a kapcsolatok. Ám a jupiteri esztendőben a társaság, a barátságok, egy közösség mindennél lényegesebb lehet. Ha fontossági sorrendet állítanál fel, akkor a társaság kerülne az első helyre. Soha nem tudtál annyira remek kapcsolatokat építeni, mint ebben az évben. És nemcsak kollegiális vagy baráti viszonyokról van szó, hanem a szerelmi életed is változatosabb lehet, mint korábban. Ha még nem mondtad ki a boldogító igent, akkor erre is sor kerülhet. Meghökkentő és megdöbbentő évnek is nevezhető lehet a 2015-ös, például olyan titkok juthatnak a tudomásodra, amelyek miatt egyik csodálkozásból a másikba eshetsz.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

[másolat] - Nagy angyalhoroszkóp 2015-re

SKORPIÓ

A jupiteri évben figyelmed középpontjában a pénz megkeresése és megtartása áll. Sokkal többet vállalhatsz, mint korábban, hogy előteremtsd a szükséges összeget, és figyelj arra, hogy lehetőleg csak olyasmire adj ki, amire muszáj. Ennek oka a tartalékképzés, hiszen a magánéletedben, a családodban történő átalakulások miatt könyvelésed kiadásoldala lendül gyakrabban mozgásba. A házasságokban, együttélésekben is óriási változásokra van kilátás, társaddal a viszonyod talán éppen a családi változások nyomán komolyabbra fordulhat, szorosabbá válhat.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

[másolat] - Nagy angyalhoroszkóp 2015-re

NYILAS

Sorsfordítónak is nevezhető a jupiteri esztendő, hiszen olyan események sorjáznak az életedben, amikor karmikus feladatokat teljesítesz. Ha eddig fogalmad sem volt arról, milyen sorsfeladattal születtél, akkor a 2015-ös évben a gondviseléstől teljesen világos és egyértelmű üzenetet kaphatsz, ami aztán a karmikus utadra terelhet. Képes lehetsz lezárni olyan kapcsolatokat, amelyek miatt az előző évben lelked többször járt a poklok poklában, mint a mennyben. Ha szeretnél megszabadulni jó néhány felesleges kilótól, akkor a jupiteri esztendőben ez a sikerülhet.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

[másolat] - Nagy angyalhoroszkóp 2015-re

BAK

 A 2015-ös esztendőben sokkal nagyobb figyelmet fordíthatsz a családodra, mint a korábbi években, mivel olyan változások történhetnek, amikor rokonnak nagy szüksége van a támogatásodra. Valószínű, hogy meglévő otthonodat elhagyhatod, eladhatod, netán kiadhatod, és új helyre költözhetsz. A jupiteri évben remek érzéked lesz a pénzhez, ami lehetővé teszi azt, hogy szükségleteid ismeretében várhatóan hosszú távra szőj terveket. Ügyesen takarékoskodhatsz, a könnyelmű költekezéseknek még a gondolata is elrémít. Szerelmi életed sokkal izgalmasabb lehet, mint az előző időszakban.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

[másolat] - Nagy angyalhoroszkóp 2015-re

VÍZÖNTŐ

 A jupiteri esztendőről elmondható, hogy minden idők legszerencsésebb éve lesz, amikor valóra válthatod az álmaidat, vágyaidat. Az élet több területén alakulnak úgy a dolgok, ahogyan arról korábban álmodoztál, de erre nem kínált a sors lehetőséget, így azok csak álmok maradhattak. Amennyiben nem élsz párkapcsolatban, most megtalálhatod a nagy Ő-t. Ha pedig házas vagy, akkor a társad életében történő változások hatására a te biztonságérzeted is javulni fog. Az idei esztendőben a sors lehetőséget kínál arra, hogy többet keress. De megtörténhet, hogy olyasmibe fekteted a pénzed, ami bukással járhat.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

[másolat] - Nagy angyalhoroszkóp 2015-re

HALAK

Nem lesz okod aggodalomra, már ami a megélhetést, a karriert illeti. Több dolog alakul úgy az életedben, ahogyan azt az elmúlt években szeretted volna. Ha nincs állásod, vagy olyan helyen kell dolgoznod, ahol nem fizetnek meg, akkor egy váratlan lehetőségnek köszönhetően végre-valahára annyit kereshetsz, amennyiből gond nélkül eltarthatod még a családodat is. A párkapcsolatokban válságos helyzet alakulhat ki. Illetve ha ez már a 2014-es évben megtörtént, akkor végérvényesen búcsút inthettek egymásnak. A most induló szerelmi kapcsolatok hosszú életűek lesznek, és kiállják a sors legnehezebb próbáját is.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top