Ezo

Nagy szerelmi horoszkóp 2015-re

2015-ben fejlődésnek indul a szerelmi életünk. Attól függetlenül, hogy hol tartottál a szerelemben 2014-ben, pozitív változások várnak rád. Az azonban most is igaz, hogy ezek a pozitív változások néha negatív köntösbe bújnak. Ha a kapcsolatodban már nem a szeretet az összekötő elem, könnyen lehet, hogy ez az év a szeretetteli szétválásról szól majd. Azok, akik szeretetteli kapcsolatban élnek, a szerelmük elmélyülését tapasztalják majd meg. A szinglik viszont a bőség zavarára készülhetnek fel 2015-ben.

KOS

Nagy angyalhoroszkóp 2014-reSzó szerint az igazság éve lesz a számodra 2015. Az igazság önmagában nem jó és nem rossz, a kérdés az, hogy hogyan viszonyulsz ehhez az igazsághoz te magad. Könnyen kiderülhet, hogy eddig egy álarcot hordott valaki a kapcsolatodban. Akár te, akár a párod az, aki ezt a hamis képet mutatta magáról, annak az álarca bizony össze fog töredezni az év folyamán. A kérdés már csak az, hogy milyen álarcot, milyen hamis viselkedést mutattatok eddig egymás felé? Lehet, hogy a kapcsolatban mutatott szeretet foszlott semmivé az elmúlt évek alatt? De az is lehet, hogy a munkamánia álarcát viselte valamelyikőtök. Könnyen kiderülhet az is, hogy az eddigi veszekedéseket is ilyen álarcoknak köszönhetitek, és ezek gyógyulnak meg. Egy biztos: itt az ideje tudatosan szeretetet és őszinteséget hoznod a kapcsolatodba.
Szerelmi mantrád 2015-re: Szeretem és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

BIKA

Nagy angyalhoroszkóp 2014-re2015-ben a legfontosabb felismerésed az lesz, hogy a gondolataid valóban hatnak a szerelmi életedre. Ez a szingli Bikáknál lesz a legegyértelműbb: ők most a gondolataik pozitívra, szeretettelivé és kapcsolat-központúvá hangolásával gyors eredményeket érhetnek el. Nekik az a fontos, hogy felfedezzék: mindegy, milyen okból és milyen módon lettek szinglik, annyira megszokták ezt a fajta magányos gondolkodást, hogy ez akadályozza őket az új kapcsolatok létrehozásában. A párkapcsolatban élő Bikákra is igen fontos életlecke vár 2015-ben: azt kell megtanulniuk, hogy ha szeretik önmagukat, teljesen mindegy, hogy ki a párjuk. Ha szeretik és elfogadják önmagukat, akkor bizony a párkapcsolatuk is kiteljesedik és elfogadó szerelemmé változik. Ha tehát javítani szeretnél a párkapcsolatodon, ne a másikban keresd a hibát, hanem magadban változtass meg valamit.
Szerelmi mantrád 2015-re: Megnyitom a szívem a szeretet előtt.

Előrejelzések 2015-re

 Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

IKREKNagy angyalhoroszkóp 2014-re

A szerelmi tanulás évének is hívhatnád 2015-öt. Ebben az évben igazán sokat fogsz tanulni önmagadról, a párodról és a szerelemről. (Ha most még nincs párod, akkor ehhez a tanuláshoz természetesen az univerzum biztosít számodra egy tanulópárt.) Ebben az évben arra kell rájönnöd, hogy milyen sokat számít a megbocsátás egy kapcsolatban, valamint a megbocsátás sokféleségéből is ízelítőt kaphatsz. A megbocsátás ebben a kozmikus összefüggésben nem azt jelenti, hogy neked szemet kell hunynod a párod stiklijei felett. A megbocsátás azt jelenti, hogy meg kell bocsátanod megadnak az eddigi párkapcsolati tévedéseidet és bakijaidat. Igen, a kamaszkoriakat is. Ha ezzel megvagy, akkor megbocsáthatsz a párodnak is. És ha ez is szívből megtörtént, majd eldöntöd, hogy továbbra is őt választod-e, vagy azt a másikat, aki annyira szeretne összejönni veled.
Szerelmi mantrád 2015-re: Megbocsátok. Megbocsátok magamnak. Kész vagyok elfogadni a szeretetet.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

RÁK

Nagy angyalhoroszkóp 2014-reItt az ideje a tiszta helyzetek megteremtésének és a szerelmi béke választásának. Na de ez természetesen egy kis munkával járhat a számodra. Gondolj úgy a 2015-ös évre, mint egy szerelmi nagytakarításra. (Ha rögtön az az első képzeted, ami erről beugrott, hogy a párodat takarítod ki az életedből – akkor érdemes megállnod egy pillanatra és elgondolkodnod, hogy valóban meg szeretnéd-e ezt tenni. Mert nem erről írtam.) A szerelmi nagytakarítás azzal kezdődik, hogy kiebrudalod az életedből és a fejedből az exeidet és a rájuk vonatkozó gondolatokat. Hiszen ez már a múlt, és a múltnak nem kell megkötnie a jelent. A szüleidhez fűződő viszonyodat is érdemes lesz gyógyítanod 2015-ben. Könnyen lehet, hogy a szülői jó példa vagy éppen a rossz példa tesz görcsössé a párkapcsolatodban. Vedd észre: akár van párod, akár nincs, ezeket a szerelmi nagytakarításokat el tudod végezni, és el is kell végezned ahhoz, hogy boldogságban élhess.
Szerelmi mantrád 2015-re: Elengedem a múltat és elfogadom a boldogságot.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

OROSZLÁN

Nagy angyalhoroszkóp 2014-reAzt gondolom, nem kell elmagyaráznom, hogy “szerelmes típus vagy”. Ha eddig azt hitted, hogy a szerelem és a boldogság témaköre nem lehetne fontosabb a számodra, igazán meg fogsz lepődni 2015-ben. Ez az év ugyanis a szenvedély éve lesz az Oroszlánok számára. Ez az az év, amikor a szerelem és a boldogság témája minden más ügyet lesöpör az asztalról. Tulajdonképpen majdnem mindegy is, hogy mi van a munkádban, a pénzügyekkel vagy az egészségeddel, téged a szerelem fog a leginkább foglalkoztatni. Mintha most az életednek az az egyetlen célja lenne, hogy megtaláld, kiélvezd, megújítsd, és ismét csak kiélvezd a párkapcsolati boldogságot. Ebben a szerelemkultuszban szinte az is mindegy lesz, hogy ki van melletted a párod szerepében. Ha eddig szingli voltál (főleg ha magányos szingli), akkor 2015-ben nagy jövés-menés lehet a szívedben (és a hálószobádban).
Szerelmi mantrád 2015-re: Hagyom, hogy a szívem vezessen.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

SZŰZ

Nagy angyalhoroszkóp 2014-re2015-ben változik a fontossági sorrend, változik a figyelmed fókusza. Eddig ugyanis olyan sok mindenkire fókuszáltál, olyan sok minden volt fontos a számodra, hogy fel sem tűnt: te valahol elsikkadtál a lista utolsó utáni tagjaként. 2015-ben felismered, hogy az önszeretet nem egyenlő az önzéssel. Sőt! Önszeretet nélkül nem is vagy képes szeretni másokat. Ha nem szereted önmagadat, akkor nem tudsz valódi szeretetet adni a gyerekeidnek, a párodnak, a szüleidnek, a barátaidnak stb. A kérdés tehát az, hogy mikor mersz elindulni az önszeretet útján? Vajon mi kell ahhoz, hogy egy ennyire veszélyesnek és szokatlannak tűnő utazáson elindulj? Igen, az önszeretet tűnhet veszélyesnek az egó számára, hiszen gondolj bele: aki szereti önmagát, az nem azt nézi, hogy mások szerint mit kellene tennie, hanem azt, hogy neki mi a jó. Könnyen lehet, hogy azt veszed észre: neked az lenne a jó, ha változna valami az életedben. A kérdés csak az, hogy ki ellenzi és ki támogatja ezt a változtatást a környezetedben?
Szerelmi mantrád 2015-re: Szeretem magam, szeretem az életemet, szeretem a szerelmemet.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

MÉRLEG

Nagy angyalhoroszkóp 2014-re“Ő az igazi. Ő az igazi? Boldog vagyok. Boldog vagyok?” Mintha a Mérlegek 2015-ben mindent megkérdőjeleznének, és mindent áthatna a véglegesnek tűnő döntésektől való félelmük. A legfontosabb feladatod éppen ezért az, hogy tudatosítsd magadban a döntésekre vonatkozó két alapigazságot: Az első az, hogy csak az a rossz döntés, ha nem döntesz. Minden meghozott döntés jó döntés, mert elindít egy változást, elindít téged egy új úton. A második alapigazság pedig az, hogy nincs rossz döntés. Minden tévedés annak a bizonyossága, hogy az az irány, az a döntés kizárható. De ezzel együtt minden tévedés kijavítható. Minden döntés átírható, megváltoztatható. Mindez természetesen a  szerelmi életedben is igaz, tehát itt az ideje bátran meghoznod azokat a döntéseket, amelyektől eddig óvakodtál. Itt az ideje felismerned, hogy minden elodázott döntés nehézséget szül, míg a meghozott döntések előrevisznek a boldogságod felé.
Szerelmi mantrád 2015-re: Eldöntöttem: Boldog vagyok, szeretetben élek.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

SKORPIÓ

Nagy angyalhoroszkóp 2014-reIgen: tökéletesen ismered a szerelmedet. 2015-ben arra jössz rá, hogy a szerelmed pont olyan, amilyennek eddig is tudtad. Itt hívom fel a figyelmedet arra, hogy ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy az év elején van-e párod vagy nincs. Azaz ha van, egyszerűen csak bizonyosságot szerzel arról, hogy ő valóban olyan, amilyen szerinted. Ha nincs még párod, akkor év közben érkezik majd egy olyan szerelem, egy olyan társ, akiről tudtad, hogy milyen lesz. Ez utóbbi esetben könnyen lehet, hogy olyasvalaki lesz a párod, akit már jól ismersz, a baráti köröd része, vagy más módon kapcsolódik hozzád régóta. 2015-ben természetesen nemcsak a szerelemről alkotott hited igazolódik vissza, de ebben az évben jó lehetőségeket kapsz arra is, hogy változtass ezeken a meggyőződéseken. Ez az év alkalmas arra, hogy pozitív irányba változtass az életeden, hogy egy jó és boldog szerelemben élhess újra.
Szerelmi mantrád 2015-re: A szerelmem olyannak szeret, amilyen vagyok.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

NYILAS

Nagy angyalhoroszkóp 2014-re2015-ben igen sok pozitív változást tapasztalhatsz majd az életed számtalan területén, így a szerelmi életedben is. Ebben az évben türelmet tanulhatsz majd az életed számtalan területén. Igen, a párkapcsolatodban is. Hidd el, a türelem nem egy ijesztő szitokszó, és remélem, hogy már most sem tűnik annak a számodra. A türelem ugyanakkor azt sem jelenti, hogy mindent eltűrve ücsörgünk egy rossz szituációban. Az egyik legfőbb probléma talán pont azt, hogy összekevered a türelmet az eltűréssel. 2015-ben nem kell eltűrnöd a kellemetlenségeket, bátran változtathatsz rajtuk. Tehát nem ebben kell türelmesnek lenned. Ugyanakkor lehet, hogy nem kapsz meg mindent azonnal, amit kérsz. A türelem gyakorlása arról szól, hogy tudod: jó fog következni, ezért azt boldogan kivárod. 2015-ben a türelem meghozza a gyümölcsét egy boldog és szeretetteli együttlét formájában azzal a párral, aki valóban boldoggá tesz téged, és aki valóban kiegészít téged.
Szerelmi mantrád 2015-re: Minden mindig a jó időben történik velem. Az isteni időzítés működik életemben.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

BAK

Nagy angyalhoroszkóp 2014-reEngedd meg magadnak, a szerelmednek és az életnek a változást. 2015-ben arra kell felfigyelned, hogy sok általad vágyott pozitív változás azért nem tud megtörténni veled, mert valójában nem vagy nyitott arra, hogy ezek a változások a valóságod részévé váljanak. Úgy vágysz az újra, hogy közben képtelen vagy elengedni a régit, így egyszerűen nem lesz helye az újnak. Ez természetesen az életed minden területére igaz, de a szerelmi életedben igencsak hatványozottan jelentkezhet. Érdemes átgondolnod, hogy az elmúlt évben, években milyen módon ragaszkodtál a régi, megrögzött elképzelésekhez. Mennyire mereven ragaszkodtál ahhoz, hogy a szerelmednek, a kapcsolatodnak, a családi életednek milyennek kell lennie? 2015-ben lehetőséget kapsz arra, hogy elengedd ezt a ragaszkodásodat, és meggyógyítsd ezeket a mintáidat. Könnyen felismered majd, hogy ez a gyógyulás megtörtént: A boldogság, a szerelem és a családi béke jelzi majd.
Szerelmi mantrád 2015-re: A változás jó dolgokat hoz az életembe.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

VÍZÖNTŐ

Nagy angyalhoroszkóp 2014-reLazaság, könnyedség, játékosság – három kulcsszó, amelyekre figyelned kellene 2015-ben. Természetesen az életed minden területén fontosak lesznek ezek a kulcsszavak, nemcsak a szerelmi életedben. Ha párkapcsolatban élsz, talán megtapasztaltad, hogy 2014-ben kicsit merevvé váltak a keretek, kicsit kényelmetlenné váltak a kapcsolat körülményei a számodra. 2015-ben lehetőségetek lesz arra, hogy újraírjátok a szabályokat, és elbontsátok az eddigi korlátokat, megoldjátok a nehéz körülményeket. Ez természetesen azzal kezdődik, hogy már az év első felében felismeritek, kimondjátok ezeket a kényelmetlenségeket. Nem szabad tovább titkolnod, hogy mi az, ami nem jó a számodra. Ha pedig eddig csak kerested a szerelmet, akkor talán pont a szerelem keresése, a megfelelő partner hiánya az a korlátozó körülmény, ami változik, amin változtathatsz, ha megtalálod a játékos, szabad és könnyed énedet magadban.
Szerelmi mantrád 2015-re: Szeretni könnyű, a szeretet felszabadulttá és boldoggá tesz.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

HALAK

Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re2015-ben úgy érezheted, hogy a mézesheteidet töltöd. Sok Halak valóban most tölti majd a mézesheteit (még akkor is, ha nem ez lesz az első nászútja), és a jegy szülöttei közül sokan bonyolódnak új szerelembe, újfajta szerelmi kalandokba. Ha pedig régóta élsz boldog párkapcsolatban, akkor nemcsak a mézesheteiteket élhetitek újra, de könnyen lehet, hogy most gyarapodik a család. Sok Halak életében lesz központi téma a gyermekvállalás is. Mindegy, hogy most hol tartasz a saját szerelmi életedben, az biztos, hogy egy nagy előrelépés vár rád 2015-ben. Lehet, hogy még csak az első lépést teszed meg, és az önszeretet és boldogság állapotába érkezel meg. Vagy megérkezik az a szerelmes társ, akivel megoszthatod ezt az érzést. Esetleg az eljegyzés vagy az esküvő ceremóniáját élheted át. Vagy a gyermekvállalás, a szülővé válás pillanatai várnak rád. Esetleg kirepülnek a gyerekek a családi fészekből, és ismét felfedezheted a párodban a másik feledet.
Szerelmi mantrád 2015-re: Szeretek és szeretnek.

Előrejelzések 2015-re

Gyerekhoroszkóp: ez vár a 2015-ben születő gyermekekre
Pénzhoroszkóp: így alakulnak a pénzügyeink 2015-ben
Ezt ígérik a csillagok 2015. január 20-ig – Izing Klára jóslata

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top