„A város egy mandala, ahol minden útmutatást ad neked”

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Talán nem így képzeljük el a mestereket. Sminkben, csinosan, gyönyörű mosollyal, szójás forró csokival a kézben. Pedig Janits-Szabó Virág, a Városi Jógi egyik alapítója a női bölcsesség hagyományát 21. századira formáló, igazi női tanító. Nepáli kolostorok és egy hároméves balatoni elvonulás után tért vissza Budapestre. Azt mutatja meg férjével közösen a tanítványainak, hogy a zajos városi hétköznapokban is lehet szellemi gyakorlatokat végezni, és egy jógi szemével csodálni mindazt, ami körülvesz minket.

Miért döntöttél úgy annak idején, hogy tibetológiával akarsz foglalkozni?

Semmilyen logika nem volt ebben. Kitűnő tanuló voltam, mehettem volna jogásznak vagy közgazdásznak is. De már egészen kis koromban azt éreztem, hogy Tibet energiája otthonos a számomra. A nagypapám egyszer kinyitott nekem egy Tibetről szóló könyvet. Megláttam a Potala palota tetején a Tan kerekét, és tudtam, hogy ezt én már ismerem, már láttam.

Megszabadult tanítónak vallod magad. Mit jelent ez?

Megszabadulni annyit tesz, mint felismerni a saját természetedet, azt, hogy végtelen vagy és szabad. Felismered, hogy mindig is az voltál, és mindig az leszel. Amikor ezt felismered, olyan, mintha hirtelen felülről látnád a létezés körforgását. És dönthetsz úgy, hogy nem térsz vissza a körforgásba.

„A város egy mandala, ahol minden útmutatást ad neked”

A legtöbben a városban töltött hosszú évek után választják az elvonulást. Nálad ez fordítva történt.

Több időt töltöttem Nepálban a buddhista tanítóimmal. A kolostorban való gyakorlás nagy segítség, de néha beszabályozza a lehetőségeinket és a gondolatainkat. Sokszor tapasztaltam, hogy a túlzott szertartásosság aranyketreccé válhat, és utána képtelen vagy visszatérni a világba, rögtön szétesel. Később három évet töltöttem el a férjemmel és a kisfiammal a Balatonnál. Nehéz időszak volt ez, elszakadtunk a tanítóktól, mert úgy éreztük, hogy a gyakorlás és a hagyományok megkötöttek minket, és elvonta a figyelmünket a szabadságról. Itt jöttem rá arra, hogy a szabadságot ennyire egyszerűen fel lehet ismerni, és ehhez nem kell elvonultan élni. A Balaton egyébként a Kárpát-medence női középpontja. Nekem ő volt a nagy tanítóm.

Miért tértetek vissza a fővárosba?

Addig is tanítottunk a férjemmel, Magunammal, de akkor úgy döntöttünk, hogy ezt felvállaljuk. Természetesen egy tanító csak akkor tanító, ha van tanítványa. Visszatértünk Budapestre, hogy elérhetőbbek legyünk, és megnézzük, szükség van-e ránk. Szerveztünk egy nyolcnapos elvonulást „Városi jógi” címmel, és közben nem hagytuk el a várost. Reggel mindenki elment dolgozni, elvitte a gyereket az óvodába, csinálta a hétköznapi dolgokat, esténként pedig együtt voltunk, mintha egy elvonuláson vettünk volna részt. Működött. Így született meg a Városi Jógi, ahol tapasztalatokat és praktikus ötleteket osztunk meg a városi gyakorláshoz.

Hogyan lehet elvonulni és jógiként élni egy zajos város közepén?

Olyan tanításokat adunk, amelyek megmutatják, hogyan válhat a hétköznapi életed egy szellemi gyakorlattá. Az egyik legfőbb gyakorlatunk az, hogy a város, ahol élünk, egy mandala, amiben mindenki szent lény, mindenki tükör, és minden, amivel találkozol, útmutatást ad neked. A hétköznapokat kifordítjuk és szellemivé tesszük. Ha például dugó van, vagy hosszú a postán a sor, ne legyél türelmetlen és haragos, hanem nézd meg, hogy miként szól hozzád a városod. Napi egy órát kell utaznod tömegközlekedéssel? Utazás közben meditálhatsz. Amíg sorban állsz, végezhetsz tonglengyakorlatokat. És mennyire más úgy kilépni reggel az utcára, ha nem a szmogot nézed! Mindent belülről indítasz el. Valóban rajtunk múlik, hogy milyen a világunk. Ez a szabadság.

Kik keresnek meg titeket?

Olyan embereket tanítunk, akik szellemi útkeresők, de nem utaznak keletre, hogy évekig kolostorokban gyakoroljanak – mert már gyerekük van, vagy mert így akarják –, és hétköznapi életet élnek. A városi szó itt azt jelenti, hogy hétköznapi. Sokszor azt érzem, hogy ez jobban illik a nyugati ember elképzeléseihez és nyitottságához.

„A város egy mandala, ahol minden útmutatást ad neked”

Nemrég megjelent szakácskönyvedben azt írod, hogy egy tortakészítés is lehet elvonulás, és a táplálkozás egy nagyszerű szellemi meditáció.

A leghétköznapibbnak tűnő dolgok, így a főzés is lehet egy kapu, amin keresztül belépünk önmagunkba, a bennünk lakozó csendes tudatosságba. A főzés, mint bármi más az életben, meditáció is lehet. Alkalom arra, hogy jelen légy a pillanatban, tudatosan és őszintén. Megvilágosodás-tanító vagyok, ahogy a Városi Jógi, a szakácskönyvem is erről szól.

Mit tanítasz a női bölcsesség-jógán?

Abban segítek a nőknek mozgásokon, meditációkon, elvonulásokon keresztül, hogy felismerjék azt, hogy nőként hogyan lehet a szabadságra megnyílni. Olyan nőkkel dolgozom, akik már megértették, hogy rajtuk múlnak a dolgaik. Csak akkor tudnak igazán meghallani engem, ha tudják, hogy a választ nem kívül kell keresni, hanem belül, és hogy ők döntenek.

Milyen problémákkal küzdenek itthon a nők?

A magyar nők bizonytalanok, mert nem ismerik önmagukat, nem tudják, hogy milyen erősek és szabadok a lelkükben, milyen határtalanok, ezért hagyják, hogy a világ elbizonytalanítsa őket. Valójában ők bizonytalanítják el saját magukat. Emiatt tele vannak félelemmel, a fél pedig azt jelenti, hogy nem vagy egész. Hogy attól félsz, hogy nem vagy elég, nem lehetsz boldog, nem lehetsz szabad.

Hogyan lehet ezen segíteni?

A bizonytalanságon az segít, ha megismered a valódi önmagad, ha megtudod, ki vagy valójában. A félelmet pedig csak úgy lehet orvosolni, hogy rájössz, kerek egész vagy. Nincsen semmi, ami hiányzik belőled. Úgy vagy tökéletes, ahogy vagy. Ráébredsz arra, hogy mindig tökéletes voltál. Csak a látásmódunk az, ami elvette tőlünk az egységélményt. A magyar nők egyébként nagyon nyitottak. Őrültségekre tudom rávenni őket. Például esőben, éjfélkor felmászunk egy hegytetőre meditációban. Aztán két órán át az esőben beszélgetünk a szabadságról.

    Haláljóga gyakorlatokat is tanítasz. Mióta foglalkoztat az elmúlás gondolata?

    Egy kórház intenzív osztályán, amikor egy közeli rokonomat látogattuk meg, láttam valamit, valakit néhány éves koromban. Ott barátságot kötöttem az elmúlással. Kiskoromtól fogva sokszor alakult úgy, hogy ott lehessek, amikor valaki elmegy. Huszonéves korom óta megkeresnek a haldoklók, a családok. Több száz embert segítettem már át, szertartással, meditációval is segítek elmenni. Tanítom is ezt a módszert. Előadásokat is tartok, ahol felhívom arra a figyelmet, hogy az életben minden bizonytalan, az egyetlen, amire lehet számítani, az az, hogy elmúlunk. Ezzel szembe kell nézni, és nem mindegy, hogy ezt hogyan tesszük. A félelmeinkkel, az aggodalmainkkal, vagy nyitottsággal, bátran, elfogadással.

    Csikung a parkban, meditáció a metrón, vízszertartás a rakparton. Mi a céljuk a Városi Jógi-akcióknak?

    A jógi nemcsak elfogad a várostól, hanem vissza is áramoltat. Közös gyakorlásokat, meditációkat és együtt érző gyakorlatokat végzünk. Nézzük a Dunát, és látjuk, ahogy elmennek a dolgaink, vagy átsétálunk egy tudatos meditációban a Margit hídon. Ilyenkor azt érzem, hogy mi is adtunk valamit a városnak.

    Olvass tovább

    Hozzászólások