Ezo

Akard a jót! – Októberi havi horoszkóp

A két sorsbolygó, a Jupiter és a Szaturnusz közötti nehéz fényszög-kapcsolat miatt ebben a hónapban váltakozhat az optimizmus és a pesszimizmus, a nagyvonalúság és fukarság, a boldogság és a szomorúság. Ez a váltakozás pedig erős lelki feszültséget okoz szinte mindenkiben.
Akard a jót! - Októberi havi horoszkóp

Kos

Amennyiben tanulmányokat folytatsz, rendkívül jó eredményt érhetsz el. A memóriád is fantasztikusan működik, így aztán olyan dolgok is eszedbe juthatnak, amelyeket régen tanultál, olvastál vagy láttál. Amennyiben a szinglik táborához tartozol, most villámcsapásszerűen érkezik életedbe a szerelem. A meglévő párkapcsolatokra is a teljes összhang lehet a jellemző, és ebbe az is közrejátszik, hogy a partnerednek megvalósult egy álma, amiért te sokat tettél.

Akard a jót! - Októberi havi horoszkóp

Bika

Még az is megtörténhet, hogy a munkahelyeden jössz össze valakivel. Sőt az is lehetséges, hogy az illetőt már régebben ismered, de csak most veszed észre, hogy a barátságnál vagy a munkatársi kapcsolatnál többet érzel iránta. Jó lenne, ha a magánéletedbe nem avatnád be a kollégáidat, vagy ha tanulmányokat folytatsz, akkor az iskolatársaidat. Amennyiben házasságban, tartós kapcsolatban élsz, egy régi probléma újulhat ki, ami szakításhoz vezethet.

Akard a jót! - Októberi havi horoszkóp

Ikrek

Ha még nem vagy szerelmes, akkor most minden esély megvan arra, hogy végzetesen beless valakibe. Amennyiben szülő vagy, a csemetéddel remekül kijöttök, hallgat rád, és a szavaid végre-valahára nem pusztába kiáltott szavak. A munkában nehéz helyzet alakulhat ki, megtörténhet, hogy egy kollégával összerúgod a port. De az is lehet, hogy olyan feladattal bízhatnak meg, amelynek az elvégzéséhez nem érzel kedvet, illetve olyan keveset fizetnek, hogy az már vicc!

Akard a jót! - Októberi havi horoszkóp

Rák

A házasságokban, régi együttélésekben, ahol gyermek is van, a csemete miatt alakulhat ki elfogadhatatlan helyzet. Amennyiben kész vagy a kompromisszumra, úgy elkerülheted a veszekedést. A hónap nagy feladata: beosztani a pénzt. Különösen nagy kihívást jelent ez azért, mert többet kereshetsz a szokásosnál, ami költekezésre ösztönözhet. Azokban a szerelmi kapcsolatokban, ahol hárman vagytok, elgondolkodhatsz a viszony jövőjén, de döntést valószínűleg nem hozol.

Akard a jót! - Októberi havi horoszkóp

Oroszlán

Azokban a párkapcsolatokban, ahol már egy ideje olyan problémák alakultak ki, amelynek hatására a viszonyotok jövője megkérdőjeleződött, újabb esélyt adhattok egymásnak: ismét megpróbálhatjátok, hátha működik. A rokonságod rossz véleménnyel van rólad, próbálj meg úgy viselkedni, hogy ne keressék a menekülő-útvonalat, amikor találkoznak veled, mert ezekre az emberekre a következő időben nagyon nagy szükséged lesz.

Akard a jót! - Októberi havi horoszkóp

Szűz

Minden gondolatod a pénz körül forog, mert ha van, akkor ettől máris nő az önbizalmad, illetve a biztonságérzeted erősödik. Pedig jó lenne, ha megbarátkoznál a gondolattal, hogy a pénzt, az anyagiakat, a tárgyakat, az ingó és ingatlan dolgokat mind elveszítheted. De a hitedet soha. Amennyiben szülő vagy, gyermekedre – teljesen mindegy, hogy mennyi idős – jobban oda kell figyelni. Különösen arra, amit mond, mert tévútra, rossz útra tévedhet.

Akard a jót! - Októberi havi horoszkóp

Mérleg

A baráti kapcsolataid, egy közösség tagjaival kialakított viszonyaid most mindennél fontosabbak lehetnek, illetve megtörténhet, hogy olyan személynek számíthatsz a protekciójára, akinek a szavára adnak, aki olyan hatalommal, befolyással rendelkezik, hogy még azt is el tudja intézni, megkapj egy olyan állást, amely stabil megélhetést jelent. A szerelemben most kevesebb a szerencséd. Felbukkanhat egy régi szerelmed, akivel ne kezdd újra.

Akard a jót! - Októberi havi horoszkóp

Skorpió

A legfontosabb, hogy légy lelkes, nyitott a feletteseddel szemben. Még akkor is, amikor olyan átszervezések történnek a munkahelyeden, amelyek nehezebbé tehetik a helyzetedet. Egy kicsit erőltesd meg magad, és meglátod, jobbnál jobb ötleteid támadhatnak, s ezekre a felettesed vevő lesz. A magánéletedben olyan változásra kell felkészülni, amelyről azt is mondhatnád: sorsfordító. Pénzügyek terén minden okod meglehet az örömre!

Akard a jót! - Októberi havi horoszkóp

Nyilas

Előfordulhat, hogy egy olyan baráti kapcsolatnak szakad vége, amely nagyon fontos a számodra. Ám sajnos a másik félnek nem olyan lényeges a veled való viszony ápolása. Ha jól belegondolsz, rájöhetsz, hogy színtiszta érdekből volt veled készséges és odaadó. Ez ugyan csalódottá tehet, de gyorsan túlteheted magad rajta. Amennyiben párkapcsolatban élsz, partnerednek a megélhetés frontján alakul ki nehéz helyzete, amelyből egyelőre nem tud kikecmeregni.

Akard a jót! - Októberi havi horoszkóp

Bak

Minden idegszáladdal a munkára kell koncentrálnod. A feletteseddel ápolj jó kapcsolatot, tegyél meg mindent azért, hogy figyeljen rád, mert a jövőd szempontjából most nagyon fontos események történhetnek. És ha a főnököddel jó kapcsolatot alakítasz ki, nem lesz okod aggodalomra. Fontos, hogy mozogj, sportolj, illetve immunerősítő ételeket egyél, vagy tablettákat szedj, mert most könnyen ágynak dönthet egy vírus. Valakinek a pechje a te nagy szerencséd – használd hát ki a helyzetet.

Akard a jót! - Októberi havi horoszkóp

Vízöntő

Ha tanulmányokat folytatsz, szellemileg csúcsformában leszel, így nem csoda, hogy a lehető legjobb eredményt éred el. Minden külfölddel kapcsolatos ügyben fantasztikus sikert érhetsz el. Megtörténhet, hogy akaratodon kívül olyan helyzetbe kerülhetsz, amikor a törvényt, a jogot kell segítségül hívnod. Csak bátran tedd, mert ennek az ügynek a nyertese lehetsz. A házasságokban, együttélésekben a kapcsolatotok szorosabbá válhat. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy a társad sokat tesz azért, hogy a viszonyotok jól működjön.

Akard a jót! - Októberi havi horoszkóp

Halak

Rengeteget kell dolgoznod, ami nem esik nehezedre, hiszen végre nem lesznek filléres gondjaid. Váratlanul alakulhatnak ki olyan helyzetek, amelyek ugyan izgalomba hoznak azért, hogy vajon el tudod-e látni azt a feladatot, ami pénzt, nem is akármennyi pénzt hoz. Ne izgulj, minden rendben lesz! Ám egy baráti kapcsolatnak sajnos vége szakadhat akkor, ha nem tudod tartani a szád. Ne mondj véleményt! És akkor se legyél őszinte, ha ez a barát erre kér, mert utána megsértődik azon, amit mondtál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top