Ezo

A valóság meglátásának hete

Ezen a héten teljes holdfogyatkozás lesz, amely nálunk nem lesz látható, de ettől függetlenül hatásait érzékelteti majd. Ez a hét arra jó, hogy végre kihúzzuk a fejünket a homokból, és életünk minden területén észrevegyük a valóságot. R. Kövér Balázs asztrológus ír nekünk erről hétindító asztrológiai cikkében.

Sokan tévedésből azt hiszik, hogy a new age, a pozitív gondolkodás nem más, mint a rút valóság széppé hazudása, a nehézségek selyempapírba csomagolása és lehetőséggé hazudása. Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy amikor valaki ilyen módon próbál pozitívan gondolkodni, az ideig-óráig működhet, egyszer azonban eljön az a nehézség, eljön az az akadály, amit már lehetetlen lesz széppé hazudni. A legtöbben itt el is dobják maguktól a pozitív gondolkodás módszerét és könnyen megkeserednek. Ez pedig nem jó helyzet, pedig egy igen egyszerű tény felismerésével megelőzhető lenne. Lássuk, mi a pozitív gondolkodás alapja, a legfontosabb tévedés, amit nem lehet elégszer kijavítani!

A pozitív gondolkodás nem önbecsapás

Nagyon fontos felismerni, hogy a pozitív gondolkodás valódi alapja az, ha felemeljük a fejünket, és körülnézünk az itt és most pillanatában, ha rá merünk nézni az életünkre, és ha fel merjük ismerni azt, ami van. Igen, ez azt jelenti, hogy a számunkra negatív, rossz, elfogadhatatlan, kellemetlen helyzeteket, a nehézségeket is fel kell ismernünk, meg kell tudnunk nevezni. Innen lehet ugyanis elindulni. Amíg abban a tévhitben vagyunk, hogy a pozitív gondolkodás a nehézségek széppé hazudása nem teremtő folyamatokat indítunk el, hanem a valóság elől menekülünk. Ilyen módon a pozitív gondolkodás önbecsapássá válik, és előbb-utóbb szükségszerűen csődöt is mond. A pozitív gondolkodás valójában annak a felismerését jelenti, hogy mi van körülöttem, mi van az életemben, milyen az önmagamnak teremtett világ. A következő lépés, hogy felismerjem, ezt a világot én teremtettem, olyan, amilyenné tenni tudtam. Nem jobb, nem rosszabb, pont olyan. Ha pedig változtatni akarok rajta, a gondolataim és érzelmeim erejével megtehetem ezt. Minden gondolatod teremtő gondolat, attól függetlenül, hogy teremteni akarsz-e vele, vagy sem. Ennek megfelelően érdemes megfigyelni valamennyi gondolatunkat – de erről rengeteget írtam már a hétindító ezotériai cikkekben. Nézzük most az alapokat, a valóság felismerését.

A valóság meglátásának hete

Minden jó, ha…

Azért szükséges őszintén ránézni a valóságodra, hogy onnan teremteni kezdhesd azt a valóságot, amit szeretnél elérni. Ezt pozitív gondolatokkal teheted meg, és azzal a szilárd hittel, hogy tudod: minden jobbá tehető, minden fejleszthető, és minden cél elérhető a pozitív, teremtő gondolatok által. “A végén minden jó lesz. Ha még nem jó, akkor az még nem a vége!” – A Marigold Hotel című filmben hangzik el ez az indiai mondás, ami gyönyörűen kifejezi a pozitív gondolkodás lényegét: Minden helyzet tovább haladhat a jó irányába, egészen addig, amíg jó nem lesz.

A holdfogyatkozás segít látnod

A héten kedden teljes holdfogyatkozás lesz. Ez ugyan nálunk nem lesz látható, de a jótékony hatásaiból mi magunk is részesülünk majd. Ez az égi jelenség évezredekig töltötte el félelemmel az embereket, hiszen a hold fénye olyan gyorsan tűnt el (az átlag ember számára váratlanul), hogy az félelmet és babonás rettegést keltett. Meggyőződésem, hogy a modern asztrológiának egyik fontos feladata, hogy a félelmet keltő babonákat lehántsa az égi jelenségekről, és megvizsgáljuk azok XXI. században is releváns jelentéseit. Több teljes és részleges holdfogyatkozás tapasztalataiból, azt gondolom, hogy a holdfogyatkozások a gyógyítás, a gyógyulás lehetőségeit hordozzák magukban. Ahelyett, hogy félelmet éreznénk miattuk, a fejlődés jótékony lehetőségét kell észrevennünk bennük. Azt, hogy a holdfogyatkozás segít látnunk, segít befelé néznünk, segíti azt, hogy végre zavartalanul felfedezhessük a jelen pillanatban a saját teremtett valóságunkat, azt ami a fejlődésünk, a pozitív teremtésünk alapja lesz.

Mit mutat meg a Mérlegben létrejövő holdfogyatkozás nekünk?

Elsőként természetesen az önmagunkhoz főződő viszonyunkra irányítja a figyelmünket a keddi holdfogyatkozás. Ennek köszönhetően egész héten a saját “sötét” oldalunkkal szembesülhetünk, azokkal a tulajdonságainkkal, gondolatainkkal, vágyainkkal, érzelmeinkkel vagy tetteinkkel, amelyeket a legszívesebben letagadnánk magunk elől, amelyekre képtelenek vagyunk ránézni. A keddi holdfogyatkozás eleinte szelíden hozza elő ezeket, szelíden segít rájuk néznünk, de ha sokáig menekülünk, könnyen lehet, hogy pár hét múlva már sokkal kevésbé szelíden kerülnek felszínre az elnyomott részeink. Érdemes ezért szembenéznünk az eltemetett, “sötét” vágyainkkal.

A kapcsolatainkban is új szempontokat, új felismeréseket hoz a holdfogyatkozás. Ugyanúgy, mint a saját magunkról alkotott kép esetében, a kapcsolatainknál is a “sötét oldal” mutatkozik meg. Lehet, hogy néhány barátinak hitt viszony most megszakadhat, különösen akkor, ha az egyik vagy mindkét fél részéről elvárások, és érdekek tartották fenn ezeket. Most könnyebben felismerjük a környezetünk rejtett szándékait, és könnyebben leleplezzük a manipulációkat.

A szerelemben különösen erős lesz a holdfogyatkozás hatása. Ez az energia segít meggyógyítani a szerelmi életünket azáltal, hogy megmutatja minden érintett számára mindenki valódi szándékait és vágyait. Igen, ez lehet nehéz akkor, ha már csak az érdekek tartanak együtt egy kapcsolatot. És lehet felszabadító akkor, amikor kiderül, hogy félreértettünk valamit, hogy feleslegesen aggódtunk valamitől, mert a párunk szerelme pont olyan erős, mint a kapcsolatunk kezdetén.

A holdfogyatkozás segít felismernünk az általunk teremtett valóságunk állapotát is. Ez a hét alkalmas arra, hogy észrevedd, mennyi jó dolog van körülötted, és hogy regisztráld mindazt, amin változtatni szeretnél. A Hold visszatérő, megújuló energiája azt segít megértenünk, hogy nem kell félnünk az életterületeink “holdfogyatkozásaitól”, nem kell félnünk attól, amikor látszólag teljesen elsötétül egy-egy életterületünk és kilátástalanná válik. Ahogy a Hold fénye is visszatér a fogyatkozás órái után, úgy az energia is visszatér az életünk minden területére és minden helyzetébe a héten.

A valóság meglátásának heteHold és pozitív gondolkodás

Ha pedig a holdfogyatkozás elcsendesedő energiái segítettek a hét elején ránézned minderre, máris lesz a kezedben egy olyan pillanatfelvétel, amely azt mutatja meg, hogy honnan kell indulnod. Ezután nincs más dolgod, mint a belső bölcsességedre hallgatnod, és a pozitív gondolkodás, a teremtő gondolatok erejét használnod. A holdfogyatkozás számos lehetőséget kínál arra, hogy új életet kezdjünk a fény visszatérésével. Ez igazán ideális alkalom arra, hogy belevesd magadat a pozitív gondolatok és a mantrák, önmegerősítések teremtő világába!

A hét gondolata

A lélekben nincsenek jó erők és nincsenek gonosz erők. Csak Erő van. A nagy kérdés az, hogy mire használod az erődet? Vagyis jó ember vagy-e, vagy gonosz? Tulajdonképpen az öregkor egyik legfontosabb kérdése: elpazaroltad-e butaságokra a kapott erődet, vagy értékes dolgokra fordítottad? Romboltál vele, vagy építettél? Vigasztaltál, vagy bánatot okoztál? Gyógyítottál, vagy megbetegítettél? Ezt jelenti az ember lelki szabadsága: egyedül tőled függ, hogy mire használod az erődet.”Popper Péter

Magyaráznak az Oroszlánok, másokat mentenek meg a Skorpiók – Heti asztrológiai tendenciák

A sok allegória, utalás, jel, és szimbólum között elveszetteknek érezhetik magukat a Kosok. Ők most határozott, egyértelmű és konkrét iránymutatásra vágynak. Ezt azonban csak maguktól kaphatják meg. A Bikák meggyőzhetőek lesznek, hiszen annyira jószívűek, hogy bárkinek bármit megadnának. Könnyen lehet, hogy aki eddig nem értékelte a segítségüket, ezután sem fogja. Az Ikrek az álom és a valóság közötti vékony határvonalon töltik a hetüket. Egyfelől, mintha egy régi álom megvalósulna, másfelől mintha a valóság nehezítené ezt. Csak rajtuk múlik, hogy az álom vagy a valóság győz-e. A Rákok szívesen elengednének egy régi fájdalmat, de ez talán nem is olyan egyszerű, mint hitték. A barátnőik között fognak találni olyan bölcs tanácsadót, aki szeretettel tud segíteni a helyzeten. Az Oroszlánok mindent túlmagyaráznak, és nagyon fontosnak tartják, hogy mindenki pontosan értse, mit is szeretnének. A Szüzek legfontosabb felismerése az lesz a héten, hogy szükség van rájuk. Méghozzá olyan sokaknak, és olyan ügyekben, hogy ettől egészen megjön a Szüzek tettvágya is.

A Mérlegeket igazán felbosszantja, ha mások túlzásba esnek, azt azonban nem veszik észre, ők milyen sokszor túloznak. Lehet, hogy a héten harsányabbak, mint máskor, és ezzel megzavarnak másokat. Fontos tudniuk: aki szereti őket, az minden hóbortjukkal együtt elfogadja őket. A Skorpiók keresztes háborút vívnak a boldogtalanság ellen. Valaki boldogtalan a környezetükben, és szeretnék megmenteni, de fontos tudniuk: senkit sem lehet boldoggá tenni a saját akarata ellenére! A Nyilasok vásárlásokkal és megrendelésekkel vezetik le a feszültségüket ezen a héten. Könnyen lehet, hogy olyasmiket is megvesznek, amikre valójában semmi, de semmi szükségük sincs. A Bakok a túlmagyarázás és a fölösleges beszéd ellenségei lesznek a héten. Most nem örülnek neki, ha túl sokat kell beszélniük, és annak sem, ha túl sokat kell másokat hallgatniuk. A Vízöntők úgy érezhetik, hogy nincs már erejük azt csinálni, amit eddig olyan lelkesen tettek. Ők most megújulásra és kreatív ötletekre vágynak. A Halak nagy lendülettel vethetik bele magukat abba a feladatba, aminek már százszor neki akartak állni, de még egyszer sem sikerült. Már közel a siker!

A valóság meglátásának heteA hét könyve

Brooks Palmer: Rakj rendet az életedben!

Mi tagadás, hajlamosak vagyunk megtestesíteni a bennünk lévő zűrzavart az életterünkben: a papírkupacokkal borított íróasztalok, a rendetlen fiókok, a gyűlölt kanapé, amelytől képtelenek vagyunk megválni, a teletömött ruhásszekrény, a pince, ahova már évek óta félünk belépni – mindezek belső életünk valamilyen zűrzavaros aspektusát jelképezik. A Brooks Palmer által vázolt lomtalanítás fő célja, hogy jóban legyünk önmagunkkal, mert így könnyebben megértjük majd másokhoz fűződő kapcsolatainkat is. Először is tehát megvizsgáljuk, milyen tárgyak segítségével próbáljuk leplezni összekuszálódott érzéseinket. Miután rendet raktunk a saját házunk táján, az érzelmeink és a kapcsolataink világában is rendbe tesszük a dolgokat, hogy végül szelíd módszerekkel elérjük az érzelmi gyógyulást is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top