Ezo

Kérdezd a tarot-kártyát! – 1. rész

Új sorozatunkban asztrológusunk, Székelyhidi Ágnes a tarot-kártya lapjait mutatja be, elmagyarázza, hogy a rajtuk látható képek, a hozzájuk kapcsolódó ősi mítoszok, legendák mit rejtenek, és ha kihúzzuk őket, mit jelentenek, milyen energiákat, történéseket képesek bevonzani az életünkbe. Az első részben a Mágus és a Főpapnő lapokról mesél.

A tarot (francia eredetű, a szóvégi t betűt nem ejtjük) minden mai kártya őse, a legrégibb, a legkomolyabb, a legbölcsebb, éppen ezért, ha tőle kérdezünk, meg kell adnunk a tiszteletet, mint egy bölcs Mesternek, akit nem zavarunk holmi csip-csup ügyekkel. S bár kártyalapokból áll, elsősorban nem jóskártya, vagyis a lapokon látható ábrák feladata nem feltétlenül az, hogy a Kérdezőnek precízen megmutassák a jövőt, sokkal inkább az, hogy ősi jelképek segítségével feltárják az ember spirituális fejlődésének állomásait.

A tarot mai formájában 78 lapból áll: 22 Nagy Arkánumból és 56 Kis Arkánumból (arkánum=titok). A Nagy Arkánum 22 kártyája képeket jelenít meg, amelyek mítoszokból vagy más hagyományokból lehetnek ismerősek. A kártya használatakor fontos, hogy a húzást elmélyülés, ráhangolódás előzze meg, ha szertartássá tesszük a kártyázást, akkor biztosak lehetünk abban, hogy megfelelő választ kapjuk. Nélkülözhetetlen, hogy fehér gyertyát és füstölőt gyújtsunk, ez utóbbiból a szantál a legjobb, megtisztítja az asztrálsíkot, ahonnan a válaszok érkeznek. Ha mindez megvan, feltehetjük a kérdést, húzhatunk, majd értelmezhetjük a kapott lapot. (Számtalan kirakási technika létezik, mi mostani sorozatunkban az egykártyás módszerrel dolgozunk.) És most lássuk a 22 Nagy Arkánumot sorban:

Tarot: mágus, főpapnőI. A MÁGUS

Archetípusa: a Teremtő
Pszichológiai értelmezés: A szellemi én pislákolása
Spirituális értelmezés: Magasabb világok küldötte, aki szellemi tudatosságban él.

Jelentése általános értelemben: Új időszak kezdődik 3 hónapon belül. Új információk jönnek, új képességek kerülnek felszínre, új lehetőségek nyílnak meg. Nem szabad semmit visszautasítani, mert ilyen esély nem adódik gyakran. Ez egy felemelő, lelkesítő lap, mert azt üzeni, hogy az élet igenis csodálatos, mi mindannyian mágussá válhatunk saját életünkben. A Mágus mozdulata azt szimbolizálja, hogy: „amint fenn, úgy lenn”. A szeretet és a fény világából hoz le erőket. A Mágia Erőt jelent, a Mágus a Mágia Mestere. A Mágia egyetlen törvénye: „A látható dolgok gyökere a láthatatlanban van.” A Mágus a láthatatlant láthatóvá teszi.

Jelentése szerelmi kérdésben: Közeleg a nagy Ő. 3 hónapon belül meglesz a találkozás. Amennyiben egy konkrét személyre vonatkozik a kérdés, akkor a válasz igen, ő az igazi. Ez az ember új fejezetet nyit a Kérdező életében. Ilyen szerelem eddig még nem volt. Ő új magasságokba emeli a Kérdezőt, elvarázsolja, és megmutatja, hogy milyen a szerelem mágikus ereje.

Jelentése anyagi kérdésben: A Mágus mindig valami újat mutat. Anyagi szempontból azt jelzi, hogy új pénzforrás nyílik meg, ha a Kérdező elég kreatív, és nem csak azt látja meg, ami a szeme előtt van. Muszáj új stratégiát találnia, és új képességeket bevetnie. Így teljes siker vár rá.

Jelentése munka kérdésben: A Mágus feje fölött a fektetett 8-as a végtelen jele, a legerősebb védelem szimbóluma. Munkában azt jelzi, hogy a Kérdező védelem alatt áll, saját vállalkozásba kezdhet. Ráadásul a Kérdező nem átlagos képességgel rendelkezik, amit hamarosan el tud „adni” a munkaerőpiacon. Biztos, hogy új feladatot kap, olyat, amit eddig még nem csinált. Nem szabad nemet mondania, mert hiába járatlan még azon a területen, már megvan minden tudása, képessége.

Jelentése tanulmányi kérdésben: A Mágus azt jelenti, hogy itt az ideje komolyan venni a tanulást, mert hamarosan mesterré, mágussá fog válni a Kérdező. Szerencsére nem marad magára: kap egy mestert, akinek a tudása, stílusa elvarázsolja, és inspirálja. A mondás úgy tartja: „Ha kész a tanítvány, jön a Mester.” Vagyis nem kell keresni, 3 hónapon belül megérkezik. Vizsgák szempontjából azt üzeni a kártya, hogy a szorgalmas tanulás után csak annyi a dolga a Kérdezőnek, hogy lehozza, visszahívja a megszerzett tudást, és siker vár rá.

Jelentése egészségi kérdésben: A Mágus azt mutatja, hogy a segítség már úton van: hamarosan olyan emberrel, gyógymóddal találkozik a Kérdező, aki-ami új dimenziókba emeli, és teljesen meggyógyítja. Valószínűleg a holisztikus megközelítés fog eredményre vezetni. A Mágus jobb keze felfelé mutat, a bal keze lefelé. Ezzel arra mutat rá, hogy az okok fenn, illetve a láthatatlan világban gyökereznek.

Jelentése családi kérdésben: Házasságot jelöl ez a kártyalap. Új fejezet kezdődik a család életében. Költözés, új családtag érkezése is lehetséges – ez utóbbi nemcsak születést jelenthet. Ingatlan ügyekben új vevő, új helyzet jön, ami sokkal kedvezőbb.  

II. A FŐPAPNŐ

Archetípusa: a Szűz
Pszichológiai értelmezés: A kifejlődő lélek
Spirituális értelmezés: A Keresőnek találkoznia kell a lelkiséggel, és le kell győznie a mindennapi lét ezzel kapcsolatos kihívásait.

Jelentése általános értelemben: „Beszélni ezüst, hallgatni arany.” A kártyalap azt üzeni, hogy okosabb mostanában csendben maradnia a Kérdezőnek; a titkolózás előnyösebb, a Kérdező ne legyen nyitott könyv! Ez a passzív várakozás lapja. Az is biztos, hogy pont ez az, ami most a legnehezebb, de a Kérdezőnek tudnia kell, hogy csak akkor szabad akcióba lendülnie, amikor a kártya zöld utat ad.
A Főpapnő azt tudatosítja a Kérdezőben, hogy mindennek eljön az ideje. Csak bízzon a belső hangban! A Főpapnő Hold-koronája az idővel való együttműködést szimbolizálja. Háta mögött a két oszlop között Ízisz fátyla van kifeszítve, mögötte a hétköznapi emberek számára láthatatlan igazságok, összefüggések vannak.

Tarot: mágus, főpapnőJelentése szerelmi kérdésben: Egy már működő párkapcsolatban a Főpapnő türelmet és passzivitást tanácsol, nem szabad most dönteni, lépni. Sajnos jelentheti egy szerelmi háromszögben a harmadik személyt, de mivel ez a titok kártyalapja, biztos lehet a Kérdező abban, hogy előbb-utóbb kiderül az igazság. Épp induló szerelem esetében várakozó álláspontot javasol a tarot.

Jelentése anyagi kérdésben:
A Főpapnő az egyik erény, az Óvatosság kártyalapja. Vagyis pénzügyi kérdésekben érdemes óvatosnak lenni. Ha vár egy kicsit a Kérdező, jobb pozícióból dönthet. Ha nem tud dönteni, akkor ne tegyen semmit! Az idő majd elhozza a megoldást.

Jelentése munka kérdésben: Ez a kártyalap nem tanácsolja a munkahely-változtatást, a Kérdező 3 hónapig “maradjon a fenekén”, és ne fecsegjen a terveiről! Amennyiben nem fogadja meg a tarot tanácsát, ellene fordulhat mindaz, amit mondott. Szóval legyen türelmes, és csendes! Bízzon a megérzéseiben! Pontosan tudni fogja, mikor léphet. A Főpapnő azt is javasolja, hogy álláskeresés esetén a Kérdező ne kezdeményezzen! Higgyen abban, hogy odajön elébe a lehetőség. Kérdés csak az, hogy képes-e kivárni.

Jelentése tanulmányi kérdésben: A Főpapnő a könyvből szerzett tudást szimbolizálja. Kezében a Tóra tekercs azt mutatja, hogy a Főpapnő a törvény tudatában van. A Tóra Mózes öt könyve, az ótestamentum kezdete. Ezek tartalmazzák a zsidó nép törvényeit, ezért szokták őket az isteni törvényekkel azonosítani. Ha a Kérdező tanul, akkor ez a kártyalap azt üzeni, hogy most a könyveket részesítse előnyben. Onnan szerezheti a legtöbb tudást.

Jelentése egészségi kérdésben: Ha a Kérdező betegeskedik, akkor a Főpapnő egy gyógyító érkezését jelzi. Valószínűleg nő lesz a terapeutája, aki csendes, szerény, empatikus és megértő. Nincs körülötte nagy felhajtás, sőt valamilyen titokzatosság lengi körbe. Az a jó hír, hogy a Kérdezőnek nem kell keresgélnie, mert a gyógyító helybe jön hamarosan, 3 hónapon belül.

Jelentése családi kérdésben: A Főpapnő az anyaméh bölcsességét szimbolizálja, és azt is jelenti, hogy a fogantatást minél tovább titokban kell tartani. Más családi kérdésben türelemre int. Ingatlanügyekben várakozó álláspontot javasol – és azt, hogy a Kérdező ne teregesse ki az összes lapját.

Sorozatunkat hamarosan folytatjuk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top