Ezo

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 23-tól

Az egynaposra szűkült hétvégi pihenés mindannyiunk hangulatán meglátszik majd. Sokan leszünk feszültek, és sokan érzik úgy, hogy a párjuk sem érti meg őket igazán. Érdemes előre megjegyeznünk: ítéleteink ezen a hétvégén végképp nem működnek, a címkézés helyett megértésre lesz szükségünk.

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlKOS

Ha párkapcsolatban élsz: Bár úgy érezheted, hogy jó néhány véletlen és rajtatok kívül álló esemény irányítja a hétvégéteket, valójában minden a jó irányban halad. Az időzítés tökéletes, és most olyan módon találhattok egymásra, amire eddig igen régen volt lehetőségetek: kézen fogva, együtt tehetitek meg az igazán fontos dolgokat ezen a hétvégén.

Ha csak keresed a szerelmet: Jókor a jó helyen lenni – voltaképp ebből áll a művészeted a hétvégén. Mindig sikerül a legjobb pillanatban érkezned, és mindig sikerül elcsípned az igazán fontos beszélgetések legfontosabb mondatait. Hogy ez hogyan jön a szerelmi horoszkóphoz? Úgy, hogy a legjobb pillanatban találkozol a legalkalmasabb emberekkel is.

Ezt már olvastad?
Milyen aszcendensű társ illik hozzád?
Asztromatek: Tudd meg szerelmed titkát!

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlBIKA

Ha párkapcsolatban élsz: Minden feszültség, minden súrlódás és minden füllentés a szerelmeteket szolgálja. Hogy hogyan? Minden ilyen helyzet lehetőséget hordoz a megbocsátásra. A hétvégén egy-egy nehezebb pillanat könnyen felhozhatja bennetek a múlt feszültségeit. Ezeket a feszültségeket végleg kiolthatjátok azzal, ha megbocsátotok, és szívből ki tudjátok mondani azt: „Ezzel együtt szeretlek!”

Ha csak keresed a szerelmet: A hétvégén úgy tűnik, választanod kell két lehetőség közül. Az örök női dilemma elé kerülsz: vagány, megbízhatatlan macsót, vagy egy kedves, aranyos fiút választasz-e? Persze a lelked mélyén te is tudod, ki lenne a jó választás, a kérdés csak az, hogy ezt a döntést meg tudod-e hozni, vagy inkább a felszínes benyomások alapján választasz.

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlIKREK

Ha párkapcsolatban élsz: Nyitott szemmel is álmodozol a hétvégén. A fejedben sorra pörögnek a párkapcsolati forgatókönyvek, te pedig alig tudsz választani ezek közül. Hol a jókat érzed reálisnak, hol a legrosszabb irányba visz a fantáziád. Érdemes lenne irányítanod a belső mozidat, és úgy alakítani a képsorokat, hogy a vágyaidat tükrözzék. Vasárnap pedig a párodnak is beszélhetnél ezekről a vágyakról.

Ha csak keresed a szerelmet: Könnyedén elmerülhetsz és elveszhetsz a kívánságaid útvesztőjében. Amíg azon gondolkodsz, hogy a nagy Ő-nek barna vagy szőke haja legyen-e, könnyedén elmehet melletted a hús-vér nagy Ő. Ahelyett, hogy elméletben keresnéd a szerelmet, érdemes lenne a valóságban körülnézned, és nyitott szemmel járnod ezen a hétvégén!

Ezt már olvastad?
Milyen aszcendensű társ illik hozzád?
Asztromatek: Tudd meg szerelmed titkát!

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlRÁK

Ha párkapcsolatban élsz: Könnyen lehet, hogy a szerelmed minden ok nélkül megsértődik rád. Ezzel pedig kezdetét is veheti a szokásos veszekedési vészforgatókönyv. Ahelyett, hogy a már unalomig ismert köröket rónátok újra és újra, érdemes lenne inkább valami újat kipróbálni. Mi lenne, ha te nem sértődnél meg rá? Ez segítene neki is abban, hogy nyitottabban álljon hozzá ehhez a helyzethez.

Ha csak keresed a szerelmet: Családra és gyerekekre vágysz a hétvégén, és ez nem is csoda, hiszen most sok a gyerek körülötted. Ez a hétvége jó alkalom arra, hogy bebizonyítsd magadnak: jó anya leszel majd. Az azonban fontos, hogy ne görcsölj rá a családalapításra: lélektársad már úton van feléd, neked csak meg kell várnod az érkezését.

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlOROSZLÁN

Ha párkapcsolatban élsz: Több játékra, több játékosságra és több nevetésre van szükségetek mindkettőtöknek. Mostanában túl komolyak vagytok, és olyan erővel dolgoztok a céljaitok megvalósításán, hogy nem jut időtök a közös nevetésekre. Pedig ezek a játékos pillanatok segítenek megújítani és összetartani a szerelmeteket és az egymás iránti vágyatokat.

Ha csak keresed a szerelmet: Ne vedd véresen komolyan az életedet, és főleg ne vedd véresen komolyan az ismerkedést. Tekints az ismerkedésre úgy, mint egy nagy társasjátékra: mindig felbukkanhatnak újabb szereplők, akiknek az a szerepük, hogy jól érezhesd magadat velük. Játssz az ő szabályaik szerint, de tartsd szem előtt a te nyerésedet.

Ezt már olvastad?
Milyen aszcendensű társ illik hozzád?
Asztromatek: Tudd meg szerelmed titkát!

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlSZŰZ

Ha párkapcsolatban élsz: Bevállalós hétvége vár rátok. Szerencsére ez a hétvége valójában egynapos, így ezt a bevállalós dolgot gyorsan letudhatjátok. Most olyasmit próbálhattok ki együtt, amit még sohasem tettetek, és olyan tettekre sarkaljátok egymást, amivel igencsak meglepitek magatokat és a környezeteteket. Érdemes a vasárnapot vidám, fiatalos társaságban töltenetek.

Ha csak keresed a szerelmet:
Ideje lenne a görcsös keresést elengedned. Nincs benned görcsös keresés? Valóban? A hétvége jó alkalmat kínál arra, hogy mélyen magadba nézz, és bátran változtass a motivációidon. Most megláthatod a szingli státusz előnyeit, és megtapasztalhatod, hogy milyen jó társasága vagy önmagadnak. Ebben az a jó, hogy ha magadnak jó társasága vagy, akkor a lélektársadnak is jó társasága leszel.

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlMÉRLEG

Ha párkapcsolatban élsz: Ki vigyázzon a szerelmed egészségére, ha nem te? Ezen a hétvégén könnyedén ráveheted őt arra, hogy egészségesebben éljen, és többet törődjön a testével. Annál is inkább érdemes lenne erre rábírnod őt, mert ez motiválna téged is abban, hogy többet járj edzeni, és komolyabban vedd az egészséges étrendet. Lassan egy közös méregtelenítő kúrába is belekezdhetnétek.

Ha csak keresed a szerelmet: Irány az edzőterem, irány a sportpálya, vagy a reformkonyhás étterem. A hétvégén valamilyen egészségmegőrzéssel, fitnesszel kapcsolatos helyen ismerkedhetsz a legkönnyebben. Annak azonban megvan az esélye, hogy akivel most megismerkedsz, az jóval egészségmániásabb lesz, mint te.

Ezt már olvastad?
Milyen aszcendensű társ illik hozzád?
Asztromatek: Tudd meg szerelmed titkát!

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlSKORPIÓ

Ha párkapcsolatban élsz: Vegyél elő papírt, ceruzát, hiszen a hétvége forgatókönyvét te írhatod meg. A párod most elengedi az irányításmániáját, és hagyja, hogy te legyél a főnök. (Persze, tudom, hogy ezt mindig sikerült titokban is elérned, de most nyíltan lehetsz te a főnök.) Érdemes most olyasmit csinálnotok, amivel megmutathatod a szerelmednek, hogy milyen mély szeretet és tisztelet van benned iránta és a kapcsolatotok iránt.

Ha csak keresed a szerelmet: A jókedv csak döntés kérdése. Dönthetsz úgy, hogy bosszankodsz az egynapos hétvége vagy bármilyen más körülmény miatt. És dönthetsz úgy, hogy mindezekkel együtt is jókedved van. Ez utóbbi döntést azért kellene meghoznod, mert most a mosolyod lesz a szexepiled.

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlNYILAS

Ha párkapcsolatban élsz: Beszélj, beszélj, beszélj! Lehet hogy a barátnőid vagy a női magazinok arra biztatnak, hogy hallgass minél többet, ha a párodnak nincs kedve beszélni. Ezen a hétvégén azonban a szerelmed azért hallgat, hogy te beszélhess. Ő már megszokta, hogy neked mindig van mondanivalód, és el is mondod. Nincs értelme visszafognod magadat, és másnak mutatni magadat.

Ha csak keresed a szerelmet: A dumáddal hódítod meg a férfiakat ezen a hétvégén. Igen, egy kicsit felborulnak a szerepek, és te leszel az, aki megszólítod a neked tetsző pasikat, és elkezdesz neki beszélni. Nyugodtan vesd be a legvadabb ismerkedési dumákat, amik az eszedbe jutnak, mert ezek jöhetnek be a hétvégén.

Ezt már olvastad?
Milyen aszcendensű társ illik hozzád?
Asztromatek: Tudd meg szerelmed titkát!

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlBAK

Ha párkapcsolatban élsz: Az adás és a kapás egyensúlyba kerül ezen a hétvégén a  kapcsolatotokban. Melyikőtök adott eddig többet? Ki volt az, aki mindig csak elfogadott? Most az ad, aki kapni szokott, és az kap, aki adni szokott. Mindez azért történik, hogy végre beleélhessétek magatokat egymás helyzetébe, és végre helyreálljon az egyensúly.

Ha csak keresed a szerelmet: A hétvégéd olyan, mint egy pikáns francia komédia első félórája: Az egyik pillanatban úgy érzed, hogy megtaláltad álmaid hercegét, a másik pillanatban pedig vérig sértődsz rá. Aztán persze ő kezd el nyomulni, de akkor te már másról álmodozol. Ne felejtsd el, ez csak a film eleje, csak rajtad múlik, milyen lesz a vége!

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlVÍZÖNTŐ

Ha párkapcsolatban élsz: Lépésről lépésre haladtok már jó ideje. A következő napokban azonban megálltok, hogy visszatekintsetek a kapcsolati múltatokra. Könnyedén észrevehetitek, hogy az, ami szinte változatlanságnak tűnt amíg benne voltatok, valójában rengeteg változást és fejlődést hozott az életetekben. Most pedig lassan átgondolhatjátok, hogy mit kezdtek ezekkel a változásokkal.

Ha csak keresed a szerelmet: A legszívesebben már ma találkoznál egy jóképű, gazdag fickóval, aki holnap megkérhetné a kezedet, és holnapután már az oltár elé vezethetne a bazilikában. Lassíts! A jó dolgok lassan, észrevétlenül történnek veled, és a nagy Ő is ilyen észrevétlen természetességgel érkezik majd meg az életedbe. A kapkodás helyett inkább azt a kérdést tedd fel magadnak: mit tehetek, hogy felkészüljek lélektársam megismerésére?

Ezt már olvastad?
Milyen aszcendensű társ illik hozzád?
Asztromatek: Tudd meg szerelmed titkát!

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlHALAK

Ha párkapcsolatban élsz: Gyengédség. Szeretet. Elfogadás. Öntudatosság. – Sokféle tulajdonságra szükséged lehet ezen a hétvégén, hiszen a fele munkával, a másik fele viszont családi körben telik majd. Az egyik pillanatban keménynek kell lenned, a másikban pedig rengeteg szeretetet kell adnod. A párod szerencsére megérti a zaklatottságodat, és segít abban, hogy átkapcsolhass családi üzemmódba.

Ha csak keresed a szerelmet: Lélektársad létezik. Létezik, és feléd tart az életútja ugyanúgy, ahogy a te életutad is felé tart. Nemsokára találkoztok, de ne kövesd el azt a hibát, hogy minden arra  méltatlan fickóban a lélektársadat lásd meg. A nagy Ő-be nem kell belelátnod a tökéletességet, hiszen ő számodra tökéletes lesz, és ez nagyon gyorsan nyilvánvalóvá is válik majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top