Ezo

Optimista március: havi holdnaptár

Ebben a hónapban az égbolt gyorsan vándorló éjszakai fényforrása olyan konstellációkat alkot a különböző bolygókkal, amelyek miatt az optimizmusunk erősödik.

Optimista március: havi holdnaptár


2013. március 1.
Fogyó hold a Mérlegben

A mai napon csak jó döntést hozhatsz, bármi legyen is az. Családi kupaktanács összehívására szintén alkalmas ez a nap. Azt gondolhatod, hogy a régi kapcsolatodat érdemes lenne felmelegíteni, pedig jobban tennéd, ha hagynád teljesen kihűlni, és egy másik igaz szerelem után néznél. Járj nyitott szemmel, mert előtted hevernek a jobbnál jobb lehetőségek. Az érvek vagy használnak, vagy nem, mindenesetre jegyezd meg, mi volt az, ami a mai napon meglepett, esetleg kiborított. Ez arra jó, hogy tudatosítsd valós igényeidet és vágyaidat, amelyeket egy ideje elfojtottál. Most csak jegyzetelj, a gyakorlati vonatkozásokkal ráérsz később foglalkozni.

2013. március 2–3.
Fogyó hold a Skorpióban

Ezen a két napon elsimíthatsz olyan ügyeket, melyekről azt gondoltad, hogy talán évekig sem fognak megoldódni. Szerelmeddel kettesben meghitt napoknak néztek elébe, ahol végre meg tudjátok beszélni a problémáitokat, és közös nevezőre juthattok. Valamelyik nap délutánján tegyetek – ha lehetőségetek van rá – egy nagy sétát, és falatozzatok egy kis csokitortát, meglátod, egész más színben látod majd a világot. Sokkal érzékenyebb vagy most a környezetedre, mint általában. Allergiás tünetek is felléphetnek vagy gyógyszerérzékenység jelentkezhet nálad. Remek alkalom kínálkozik ebben a két napban arra, hogy magadban meditálj belső működésedről, a lelkiállapotodról és a viselkedési mintáidról. Nagyon fontos észrevételeket tehetsz, s ezeket felhasználhatod a jövőben.

2013. március 4–5.
Fogyó hold a Nyilasban

Ezen a két napon vigyázz sokkal jobban a közlekedés során, mert megbüntethetnek, vagy olyan dolgok történhetnek veled, amelyek hatására közelebbi kapcsolatba kerülsz a törvénnyel. Az önfegyelem most nem mondható az erősségednek, hajlamos leszel szertelenül költekezni. És mivel hiányzik az önkontrollod, ezért előfordulhat, hogy olyan dolgok történnek veled, amelyek anyagi veszteséggel járhatnak. Jól teszed, ha társaságban töltöd ennek a két napnak a nagy részét, mert ott középpontban állhatsz, és mindenki rajongani fog érted.

2013. március 6–7.
Fogyó hold a Bakban

E két napon szembesülnöd kell azzal, hogy a sok nassolásnak megvan az eredménye, és a mérleg többet mutat, mint például egy hete. A legjobb, amit tehetsz, hogy elmész az edzőterembe, és ott töltöd a délelőttöt. A nap hátralévő részében lazíts, és fogyassz alacsony kalóriatartalmú ételeket, de a szerelmedet most ne kényszerítsd, hogy veled tartson mindabban, ami neked most nagyon fontos, mert neki semmi szüksége arra, hogy részt vegyen olyan dolgokban, amelyek igazán nem tartoznak rá, és ha őszinték akarunk lenni, nem is érdekli őt mindaz, ami annyira foglalkoztat most téged.

2013. március 8–9.
Optimista március: havi holdnaptárFogyó hold a Vízöntőben
Utazz el és látogass meg egy távoli rokont, olyan emlékeket eleveníthet fel benned, amitől garantáltan jobb kedvre derülsz. Az utakon légy elővigyázatos, mert ezen a két napon olyanok is kocsiba ülnek, akik csak nagy ritkán teszik ez. Belőlük hiányzik a rutin, és ezért sok galibát okozhatnak. Ha egy barátod kölcsönt kér tőled, adj neki bátran, mert könnyedén, még határidő előtt visszafizeti. A sors ezen a két napon utadba sodorhat valakit, akit talán nem is veszel azonnal észre, de ha nyitott szemmel jársz, meglátod ezt a személyt, akivel olyan kapcsolatot építhetsz ki, amely hosszú éveken keresztül nagy szerepet játszhat az életedben.

2013. március 10.
Fogyó hold a Halakban

Még a vasárnap is munkával telik, pedig lenne más dolgod, de muszáj a tempót tartani, mert olyan sokan pályáznak a te helyedre, hogy elég egy kis hiba, és máris más lép a nyomodba. Az estét viszont töltsd meghitten, családi körben. Meglátod, az egymás iránt érzett szeretet erőt ad a következő kitűzött cél eléréséhez. Ne feledkezz meg egy olyan ismerősödről, akivel már nem ápoltok olyan szoros barátságot, mint egykoron. Küldj neki egy érdeklődő sms-t, amire nem számít, mert ezzel meglepetést szerzel neki, és tulajdonképpen bearanyozod a napját. És a reakciójának következtében a te napod is csodálatos lesz.
 
2013. március 11.
Újhold a Halakban

Feszültség és idegeskedés jellemzi a mai napot, ne hagyd, hogy minden apróság kihozzon a sodrodból. Kapsz azonban egy olyan hírt is, amely reménnyel tölti el szívedet. Légy kreatív, és szervezz valami közös programot a családtagjaiddal, barátaiddal, és ez ne legyen pénzkérdés. Hidd el, nem várják el tőled ebben az anyagias világban, hogy a legdrágább helyre vidd el őket. Csak az a lényeg, hogy a szeretteiddel együtt legyél, figyelj rájuk, és halmozd el őket szeretettel. Ugyanezt kapod vissza tőlük is, s ettől boldognak érzed magad, ez pedig növeli az önbizalmadat is.

2013. március 12–14.
Növő hold a Kosban

Ezekben a napokban egyáltalán nem törődsz a külvilág véleményével, ezért megtehetsz olyan dolgokat, amiket máskor nem. Ha ügyesen kezelsz egy váratlan lehetőséget, rendes haszonra tehetsz szert, és megveheted magadnak és szeretteidnek azokat a dolgokat, melyekért a szívük fáj. A partnereddel nem leszel egy hullámhosszon, úgyhogy ne menj bele vitákba, ha a kimenetelükben nem vagy biztos. Bevásárlás során légy a szokottnál körültekintőbb, csakis azokat a termékeket vásárold meg, amelyek hiányoznak. Inkább készíts bevásárlólistát, és aszerint vásárolj, mert így elkerülheted, hogy olyan dolgokra adj ki pénzt, amelyekre igazán nincs szükséged, és így megmenekülsz a felesleges pénzkidobástól.
 
2013. március 15–16.
Növő hold a Bikában

Nem árt, ha reggel úgy indulsz el, mintha randira mennél, mert most rád találhat az igaz szerelem. A barátaiddal jól szórakozhatsz, de időnként úgy érzed, hogy igazán senkit nem érdekel, amit mondasz. Ez nem így van, csak te sem figyelsz eléggé rájuk, és most ezt próbálják meg visszaadni. Szentelj több időt nekik, ne csak akkor, amikor neked van szükséged rájuk. Anyagi ügyekben szerencsésnek mondhatod magad ebben a két napban, hiszen olyan lehetőség talál meg, amelyre igent kell mondani. És aki ezt az anyagilag kiválónak nevezhető lehetőséget közvetíti, annak mondj köszönetet, és mutasd ki a háládat, mert biztos lehetsz abban, hogy ez után lesz ugyanilyen következő alkalom is, amit szintén ő fog közvetíteni.

Március 17–19.
Növő hold az Ikrekben

Ne csak a munkádnak és a kötelességeidnek élj! Vedd észre végre, hogy valaki nagyon szeretne a tenyerén hordozni. Külföldi utazásra vagy annak tervezésére alkalmasak ezek a napok, de tartsd mindig szem előtt, hogy a pénztárcád mit enged, mert ha túlköltekezel, nehezen fogod most megkeresni a hiányzó pénzt. Egy hízelgő barátban ne bízz meg, mert becsaphat. Kiváló ez a három nap arra, hogy elhatározásra, pontosabban döntésre juss egy már régóta húzódó és eddig kilátástalannak tűnő ügyben. A most következő fejlemények felgyorsítják az eseményeket, pontosabban lehetővé teszik, hogy egy korábban döcögősen haladó ügyben sikert érj el. Egy érkező értesítés megemelheti a vérnyomásodat, de maradj higgadt, és hideg fejjel hívd fel az ügyintézőt.

Március 20–21.
Növő hold a Rákban

Titkos kapcsolatba bonyolódhatsz, ami ha kiderül, aggodalomra adhat okot, különösen akkor, ha egy barátod vagy jó ismerősöd párja tetszik meg neked. Ne költekezz, mert a számládra nem olyan ütemben folynak be a pénzek, mint ahogy szeretnéd, és a csekkek befizetésénél gondban lehetsz. Gyermeked kellemes meglepetéssel vidíthat fel, mert olyan dolgokat tesz, melyekre eddig nehezen tudtad rávenni. Kiváló ez a két nap arra, hogy ingatlannal kapcsolatos ügyben eljárj, vagy rokonnal, családtaggal végre-valahára megbeszélj olyan dolgokat, amelyeknek már régebb óta itt lenne az idejük, de mindig valami közbejött, ami miatt ezt nem tudtad megtenni. Most a sors ragyogó alkalmat kínál a dolgok rendezésére.

Március 22–24.
Növő hold az Oroszlánban

Valaki ezekben a napokban olyan ötlettel áll elő, amelynek megvalósításához semmi kedved. Ne kertelj, válaszd az egyenes utat, és mondj nemet. Ha valami nyomja a lelked a pároddal kapcsolatban, akkor itt az ideje, hogy tiszta vizet önts a pohárba. Szánj több időt a pihenésre, mert hajlamos leszel agyondolgozni magad, és ez már a külsődön is meglátszik. Bármilyen ilyenkor elindított üzleti vállalkozás vagy program sikeres lesz. A hatósággal vagy jogi problémákkal való foglalkozás most szintén elképzeléseid szerint alakul. Bőséges energiával rendelkezel, ezért a testmozgást ne feledd el. Ha most jutsz elhatározásra, hogy a testmozgást rendszeresen fogod végezni, akkor ezt áldás kíséri, vagyis képes leszel valóban rendszeresen időt szakítani erre.

Március 25–26.
Növő hold a Szűzben

Kiváló ez a két nap a ruhatárad felújítására. Ha shoppingolásba kezdesz, ne tervezd meg, hogy mit szeretnél venni, mert úgyse azokra a darabokra fogsz rátalálni. Hagyd szabadon szárnyalni a fantáziádat, és azokat szerezd be, amelyek megtetszenek. Partnerednek járj a kedvében, ne ajándékokkal lepd meg, inkább kedveskedj neki egy finom vacsorával, ezt most többre értékeli. Nagyon fontos, hogy ezen a két napon tudatosan uralkodj önmagadon és cselekedeteiden, mert hajlamos lehetsz másokkal szemben parancsolóan és erőszakosan fellépni. Ezt persze senki nem veszi jó néven és problémák adódhatnak belőle vagy most, vagy a későbbiek során. Ha uralkodsz magadon, akkor semmit sem viszel túlzásba, és kedvezően vagy szerencsésen alakulnak az ügyeid.

Március 27.
Telihold a Mérlegben

Hihetetlen nagyságú energiával rendelkezel, és temérdek munkát végezhetsz el, ha ezt konstruktív módon tudod felhasználni. Hajlamossá válhatsz bandavezér módjára viselkedni, és mindenkivel kötözködni. Azonban jobb, ha ezt elkerülöd, és azokat a helyeket is, amelyek potenciálisan veszélyt jelenthetnek. Tartózkodj attól, hogy bárkivel hatalmi harcba keveredj, mert most nem kerülhetsz ki győztesen. Ráadásul nemcsak vereséget szenvednél, hanem egy olyan ellenfélre is szert tennél, aki sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint ahogy most gondolod. Próbálj meg a mai napon nyugton maradni, az energiáidat kreatívan felhasználni, mert így nagyszerű eredményeket érhetsz el. Kerüld az alattomos megoldásokat, ám ha te kerülsz ilyennel szembe, akkor ezt tedd szóvá, és ha kell, kérj segítséget másoktól.

Március 28.
Fogyó hold a Mérlegben

Úgy vág az eszed, mint a borotva, azonnal tudod a választ mindenre, és olyan ötleteid támadnak, amelyek miatt az irigyeid száma hirtelen a sokszorosára emelkedik. De a diplomáciai készséged most a csúcson van, ezért remekül tudod kezelni azokat a helyzetek, amelyhez éppen erre a képességre – a diplomáciára – van szükség. Szakmai sikerekben lehet részed, és az egész élet most hirtelen kitágul előtted, és egymást érik a jó lehetőségek. Fizikailag és szellemileg is jó karban vagy, szervezeted ellenállóbb a betegségekkel szemben. Az egyetlen dolog, amire figyelned kell, hogy ilyenkor hajlamos vagy felszedni egy kis súlyfelesleget. Az általad érzett és kisugárzott pozitív rezgéseket viszonozni fogják azok, akikkel találkozol. Vigyázz azonban arra, hogy ne építs légvárakat!

Március 29–30.
Fogyó hold a Skorpióban

El akarsz jutni a dolgok gyökeréig, és addig ásol, keresel, kutatsz, amíg oda nem érsz. Remek alkalom a mai nap arra, hogy átvizsgáld a szerződéseidet, az üzleti vagy munkával kapcsolatos terveidet. Ma egészen biztos, hogy nem lehet becsapni téged. A mai napon talán többen fognak tanácsot kérni tőled. Ügyelj arra, hogy a tényekre szorítkozva adj tanácsot, és ne váljon belőled kellemetlen, tudálékos, fontoskodó alak. Ha teljesen őszintén és becsületesen jársz el másokkal szemben, akkor könnyedén érvényt szerezhetsz az elképzeléseidnek, és azokat meg is tudod valósítani. Kiváló ez a két nap ingóságok vásárlására, mert biztos lehetsz benne, hogy a pénzedért jó minőséget kapsz még akkor is, ha használt holmit veszel.

Március 31.
Fogyó hold a Skorpióban

Pozitív hozzáállás, optimizmus, messzire tekintő szemlélet – mindez nagy tervek megvalósítására jogosít. Egyvalamiről azonban ne feledkezz el: hajlamos leszel átsiklani a részletek felett. Óvatosan kell tehát eljárnod, és maradj alkalmazkodó, vagyis fékezd önelégültségedet másokkal szemben. Csinálj ma valami szokatlant, valami izgalmasat, különlegeset. Ma ki fogod sajtolni valakiből a kérdéseidre a válaszokat. Ezek a kérdések már jó ideje a gondolataid közt forognak, de most érkezik el az idő, hogy megkapd rá a válaszokat. Igaz, hogy ezért valakit „nyaggatnod” kell, de most nem fogod hagyni, hogy bárki ellenálljon. Megszerzed mindazt, amire szükséged van, és ez nemcsak a válaszokra vonatkozik, hanem tárgyakra, emberekre is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top