Ezo

Nagy pénzhoroszkóp 2013-ra

Pénzügyi helyzetünk könnyen megváltozhat 2013-ban. Ha ez a mondat megijeszt, mert azonnal anyagi veszteségeket látsz mögé, ideje pozitívra hangolni a gondolataidat. Ha a könnyű változást rögtön úgy értetted: könnyen gyarapodhatsz, jó úton jársz ahhoz, hogy megteremtsd és megnöveld a saját bőségedet ebben az évben. A Jupiter és a Vénusz, a két pénzügyi bolygó most azt jutalmazza meg segítő energiáival, aki a kezébe meri venni a pénzügyei és a sorsa irányítását.

Heti horoszkóp október 10-tőlKos

2013 első felében egy kicsit aggasztónak tűnhet a Kosok számára a pénzügyi helyzetük. Jó hírem van a számodra: a csillagok szerint az év eleji pénztárcád laposabb (jóval laposabb), mint az év végi. 2013 az anyagi felnőtté válás éve a Kosok számára. Felnőtté válás abban az értelemben, hogy meg kell tanulnod felelősségteljes anyagi döntéseket hoznod, és meg kell tanulnod azt is, hogy másokra is gondolj. Ha a pénzügyeidre sikerül úgy tekinteni, mint egy izgalmas kalandra, és a nehézségekre tanulnivalóként, megoldandó feladatokként gondolsz, akkor könnyedén megindulhatsz az anyagi gyarapodás és a bőség útján – legyen ez bármilyen meglepő is most a számodra.
Spirituális bőségtipp 2013-ra: Szánj pénzt és időt az álmaid megvalósítására, akkor is, ha ez látszólag csak növeli a kiadásaidat. Hidd el, ha a hobbidba is fektetsz pénzt (tanfolyamokra jársz, és megveszed mindazt, ami szükséges hozzá), hosszú távon mellékállássá vagy fő bevételi forrássá nőheti ki magát.

Heti horoszkóp október 10-tőlBika

2013-ban túl kell látnod az anyagi világ illúzióján, és meg kell tapasztalnod, hogy a vagyonnál, a birtokolható tárgyaknál vannak fontosabb dolgok is az életedben. Ne értsd félre, ez nem jelenti azt, hogy elszegényedsz! Ez pusztán azt jelenti, hogy most a tudati fókuszodat fel kell emelned az anyagi síkról, és más, nemesebb, szebb célokat, értékeket kell találnod. Ezt kétféleképpen is megélheted. Ha kapaszkodsz az anyagi javaidba, ha azokat tartod életed legfontosabb eredményeinek, akkor könnyen lehet, hogy ezek közül néhányat el kell veszítened. Ha azonban tisztában vagy a saját teremtőerőddel, könnyedén teremthetsz még nagyobb létbiztonságot és még nagyobb bőséged magad köré.
Spirituális bőségtipp 2013-ra: 2013-ban igen hatékony segítőket kaphatsz pénzügyi téren. Ebben az évben a szerelmed lesz a legnagyobb bőségteremtő szerencsecsillagod. A barátnőidtől és a munkatársaidtól pedig jobbnál jobb pénzügyi tippeket kaphatsz. Érdemes megfogadnod a tanácsukat, mert kívülállóként sokkal jobban látják a helyzetedet, mint ahogyan azt te értékeled.

Heti horoszkóp október 10-tőlIkrek

Az év első részében igencsak vágysz a bőségre és a pénzügyi sikerekre. Ebben az időszakban megtapasztalhatod, hogy milyen hatalmas teremtőerő lakozik benned. Olyan pénzügyi csatornákat nyithatsz meg önmagad számára, amelyekről nem is álmodtál. Ehhez az kell, hogy szánj időt a gondolkodásra, és hallgass a megérzéseidre, mert így könnyebben felbukkannak benned az ötletek. Egyébként is igaz lesz a 2013-as pénzügyi évedre, hogy a szenvedélyeidet, az érzelmeidet, a kreativitásodat és a földhözragadtságodat kell optimális módon összemixelned. Ha a két lábadat szilárdan megveted a realitások talaján, akkor megengedheted magadnak az álmodozást és azt, hogy új utakat nyiss a bőségnek az életedben.
Spirituális bőségtipp 2013-ra: Ebben az évben felmerül benned a munkahelycsere és a karrierváltás gondolata. 2013 ideális ahhoz, hogy elkezdd megvalósítani a szíved mélyén megfogalmazódó életfeladataidat és új hivatást találj magadnak. Érdemes beiratkoznod spirituális tanfolyamokra is.

Heti horoszkóp október 10-tőlRák

Egyszer fent, egyszer lent… Az anyagi helyzeted változékonynak tűnik 2013-ban. A csillagok arra kérnek, hogy tartsd észben: amilyen illékonynak tűnik a számodra most a pénz, ugyanolyan illékonyak az anyagi problémáid is. Egy-egy mélyponton érdemes tudatosítanod magadban, hogy nemsokára tovább fordul veled a sorskerék. Ez pedig csak pozitív változásokat, szerencsés fordulatokat hozhat. Kétféle időszak váltakozik 2013-ban: az egyikben alig mersz költeni, és rettenetesen szegénynek érzed magadat, a másikban pedig olyan nagylelkű vagy és olyan bőséget élsz meg, mintha te lennél Krőzus. Ugye feltűnt, hogy mindkét időszakod a megélésekről szól? Azaz mindkettő független attól, hogy épp mennyi pénz van (vagy nincs) a bankszámládon.
Spirituális bőségtipp 2013-ra: Fókuszálj a jótékonyságra és a bőség érzetére. Ha adakozol, azzal azt biztosítod, hogy egyre több és több pénzenergia áramolhasson be hozzád. Érdemes előre elhatároznod, hogy a fizetésedből egy meghatározott összeget minden hónapban jótékony célra fordítasz – ez segít stabilizálni az anyagi helyzetedet.

Heti horoszkóp október 10-tőlOroszlán

Segítő energiák gyűlnek köréd 2013-ban. Ebben az évben akkor is elérheted az anyagai biztonságodat, ha eddig csak bukdácsoltál ezen a területen. Az év középső harmadában születik meg és teljesedik ki körülötted a financiális biztonság érzése. Ebben az időszakban érdemes lehet egy vállalkozásba belevágnod és olyasmikkel foglalkozni, amikre eddig sem időd, sem energiád nem jutott. Hasznos lesz számodra, ha megismered az apró lépések varázslatos erejét: ha egy cél túl messzire van tőled, akkor ne akard átugrani a távolságot, hanem bontsd azt icipici, szinte már láthatatlan lépésekre. Így minden pénzügyi célod és minden anyagi terved megvalósítható lesz 2013-ban.
Spirituális bőségtipp 2013-ra: A játékosság segít abban, hogy jobban bánj a pénzzel. Egész évben dolgozz olyan pénzmanifesztáló technikákkal, amelyek játékosak. Mindegy, hogy a pénzvonzó papírpénz-hajtogatást használod-e, vagy az apródat gyűjtöd egy vidám perselybe, esetleg a lakásod pénzsarkát díszíted fel, a lényeg, hogy merj játszani a pénzteremtő módszerekkel.

Heti horoszkóp október 10-tőlSzűz

Az év első pénzügyi feladata, hogy megértsd: nincsen semmi baj. Hajlamos vagy túl sötéten látni a jövőt és a jelent az anyagi kérdésekben. Ezzel most jó, ha vigyázol, mert a csillagok szerint ebben az évben annyi pénzed lesz, amennyiről el tudod hinni, hogy a tiéd lehet. Ez pedig jelenthet nagyobb bevételeket, de néhány fillérnyi fizetéseket is. Az év második felében könnyebben teremtesz bőséget magad körül. Már az év elején érdemes hosszú távú pénzügyi terveket készítened, de nemcsak 2013 decemberéig, hanem akár nagyobb távlatokban is gondolkodhatsz. Amikor megindul az életedben a bőség áradása, és az év második szakaszában egyre több pénzed lesz, érdemes jól megnézned, hogy mire költesz.
Spirituális bőségtipp 2013-ra: Tisztítsd meg magadat a negatív és félelemalapú gondolatoktól! Érdemes feltérképezned, hogy milyen anyagi önmegerősítések vannak a gondolataid között. Figyeld meg a pénzhez tapadó negatív gondolataidat és írd át őket pozitív, gyarapító önmegerősítésekké.

Heti horoszkóp október 10-tőlMérleg

Nem fog meglepni, hogy a 2013-as év a pénzügyi egyensúly megteremtéséről szól majd. Arról a pénzügyi egyensúlyról, amire régóta vágysz már, és talán néhány éve már meg is találtad, de azután ismét kilendült veled a mérleg nyelve. Fontos, hogy ebben az évben különösen nagy figyelmet fordíts a papírokra. Szerződések, dokumentumok, banki papírok, adóval kapcsolatos ügyek – minden extra nagy figyelmet és körültekintést igényel. Figyelj az iratok beadási határidejére, és arra, hogy az összes rubrikát jól töltsd ki! Az összeadásokat és az adatokat is érdemes többször ellenőrizned. Ha sikerül odafigyelned a papírokra, az segíti normalizálni az anyagi helyzetedet csakúgy, mint az, ha követed az intuícióidat.
Spirituális bőségtipp 2013-ra: Nem szabad kapkodnod 2013-ban, ha anyagiakról van szó. Hidd el, nincs olyan pénzügyi ajánlat, amellyel ne lehetne várni egy kicsit. Ha valaki azonnal bele akar ugrasztani egy befektetésbe vagy biztosításkötésbe, érdemes óvatosnak lenned.

Heti horoszkóp október 10-tőlSkorpió

2013 a határozott döntések és a komoly anyagi fordulatok éve lesz a Skorpiók számára. A legfontosabb, hogy fejezd be az időhúzást és a bizonytalankodást. A csillagok szerint 2012-ről átnyúló pénzügyi lehetőségeidet célszerű lenne most kihasználnod. Az egész évedre igaz lesz, hogy minél többet késlekedsz, annál többet veszíthetsz. Itt az ideje, hogy elhidd, az ösztöneid és a megszerzett tudásod egyaránt jól vezetnek a pénzügyekben, és nem kell száz szakértő véleményét kikérned, mielőtt döntesz. Igaz ez az anyagi ügyeidre ugyanúgy, mit egy állásváltoztatásra (jobb fizetésért) és az összegyűjtött pénzeddel kapcsolatos döntésekre is. Ebben az évben véget ér egy nehéz időszak az életedben, talán a tanulópénzedet sikerül visszafizetned egy ügyben, vagy lejár egy hiteled.
Spirituális bőségtipp 2013-ra: Rendszerezz! Abból adódnak a pénzügyi nehézségeid 2013-ban, hogy csak ímmel-ámmal akarsz foglalkozni az anyagi kérdésekkel. Addig húzod-halasztod a dolgot, amíg a körmödre égnek az ügyek. Rendszerezd a feladataidat, és minden nap szánj rá egy kis időt, hogy hálát adj mindazért, amid van.

Heti horoszkóp október 10-tőlNyilas

2013 pénzügyi királynője te leszel. Kis túlzással (tényleg kicsivel) azt is mondhatjuk, hogy amihez nyúlsz, az arannyá változik. Briliáns ötleteid vannak, de lesznek körülötted olyanok, akik arról akarnak meggyőzni, hogy ezek valójában nem is működnek. Ahelyett, hogy hallgatnál rájuk, mutasd meg nekik, hogy az újítások új bevételi forrást teremtenek. Azzal tudod a legtöbb pénzt keresni, amihez a legjobban értesz. Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon tényleg a munkádban használod-e ki a legjobban a képességeidet, mert a csillagok szerint már tavasszal olyan szórakoztató mellékállásod vagy pluszfeladatod születhet, amely segít stabilizálni az anyagi helyzetedet. Ha szeretnél szakmát vagy hivatást váltani, ennek is 2013-ban jön el az ideje. Ez az év ugyanis az álmaid megvalósítására lesz alkalmas.
Spirituális bőségtipp 2013-ra: Fontold meg, hogy kit avatsz be a terveidbe. Amíg egy-egy ötlet még csak a fejedben létezik, nem kell mindenkivel megosztanod. Vannak néhányan a közeledben, akik ellendrukkerként megpróbálnak lebeszélni az újításokról, és a legbriliánsabb ötletben is csak a nehézségeket látják meg. Az ő energiáik nehezítik, hogy megvalósítsd a bőséggel kapcsolatos terveidet.

Heti horoszkóp október 10-tőlBak

A 2013-as évedre igaz lesz pénzügyi szempontból, hogy a vége sokkal jobb, mint a közepe, pláne az eleje. Ebben az évben szükséged lesz erőre és kitartásra az anyagi ügyekben. Lásd határozottan magad előtt a céljaidat, mert ezek nélkül a célok nélkül szétforgácsolod magadat azzal, hogy csupa olyan láthatatlan dologra költesz, amelyek csak viszik a pénzt. Ha látványos eredményeket és anyagi stabilitást szeretnél, akkor ideje meghatároznod a spórolásod ütemét és azt, hogy mikor melyik adósságodat adod vissza, vagy mikor milyen nagyobb kiadást teljesítesz. Ha elkészül a 2013-as pénzügyi terved, könnyen tartod be az abban előirányzottakat. Érdemes a váratlan kiadásokra is félretenned egy összeget.
Spirituális bőségtipp 2013-ra: A szerelmedre és önmagadra számíthatsz pénzügyi téren. Mástól tanácsot és pénzt sem célszerű kérned, hiszen mindent meg tudtok oldani a saját erőtökből. A nyáron ez talán okozhat egy kis nehézséget, de az év végén nagyon is hálás leszel magatoknak azért, hogy önállóan teremtettétek meg a bőségeteket.

Heti horoszkóp október 10-tőlVízöntő

A legtöbb pénzt szórakozásra és bulira költöd az idén. Hogy nem hiszed? Várd ki a végét! Esküvői ajándékokkal, születésnapra szánt meglepetésekkel, különféle évfordulókkal kell számolnod, és ezekre az ünneplésekre legalább annyit fogsz költeni, mint egy igazi bulizós tinédzser, akinek a szülei állják a cechet. A különbség csak annyi lesz, hogy neked a pénzt is saját magadnak kell előteremtened. Lehet, hogy költözöl az idén, és ez is felemészthet valamennyit a tartalékaidból. A csillagok szerint 2013-ban az a legbiztosabb, ha a saját kreativitásodra és teremtőerődre bízod a bőségedet. Most annyi örömteli kiadásod lesz, amelyeket nem tudsz és nem is akarsz csökkenteni, hogy célszerű lesz újabb bevételi források után nézni.
Spirituális bőségtipp 2013-ra: Itt az ideje, hogy elmerülj a bőségteremtés szakirodalmában. Rengeteg hasznos könyvet és tanfolyamot találhatsz, amelyek a vonzás törvényének működtetésével foglalkoznak. Ismerkedj meg ezzel a törvénnyel, mert segít bevonzani az életedbe azt a bőséget, amire szükséged lesz 2013-ban.

Heti horoszkóp október 10-tőlHalak

Ajándékba kapott pénz, idő, tárgyak és lehetőségek jellemzik 2013-at a pozitívan gondolkodó Halak számára. A jegy negatívan gondolkodó szülötteinek is felkínálja ezeket az ajándékokat az univerzum, de ők anélkül mennek el mellettük, hogy észrevennék ezeket. Már januárban és februárban is megjelenik a bőség lehetősége körülötted, és folyamatosan egyre erősebbé válik az energiája. 2013-ban érdemes hosszabb távra tervezned a pénzügyekkel. Ebben az évben nemcsak az anyagi lehetőségeid javulnak, de egy karrierváltásban is gondolkodhatsz. Lehet, hogy egy már megkezdett, csak félig meghozott döntést véglegesítesz, és egy félig megtett lépést fejezel be. Ennek azonban pénzügyi okai lesznek: egész egyszerűen rájössz, hogy ha változtatsz, akkor az anyagi helyzeted is javulhat.
Spirituális bőségtipp 2013-ra: Ne csak a fizikai síkon dolgozz meg a bőségért. Sőt! A teremtőerőd olyan nagy lesz 2013-ban, hogy szinte azonnal képes leszel megteremteni azt, amire vágysz. Érdemes bőségteremtő meditációkat keresned, és együtt dolgoznod az angyalaiddal az anyagi és spirituális jóléted megteremtésén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top