Ezo

2013 az érzelmek éve lesz

A 2013-as esztendő megtanít a szeretetre, a megértésre és az odafigyelésre. Ez a tanulási folyamat a magasabb érzelmi síkok felé irányul, az anyagi gyarapodás helyett végre észrevesszük az érzelmek gazdagságát. Nagyon fontos lesz a családok, a barátok összefogó ereje, mivel végre felismerjük a szeretet, a szerelem és az egymásra figyelés érzését.

KOS III. 21. – IV. 20. – Szerelmes szárnyalás

2013 az érzelmek éve leszAz elmúlt két esztendő egy kicsit túl mozgalmas volt, még akkor is, ha a Kos jegyűek nem szeretnek az állóvízben üldögélni. A lelkük mélyén ezért ettől az évtől egy kicsit több nyugalmat várnak, ami többé-kevésbé teljesülni is fog. A januárt lehetőleg kezdjék azzal, hogy levonják a tapasztalatokat az elmúlt időszak változásaiból. Kétségtelen, hogy ez nagy önismeretet igényel, de életünk emilyen csendesebb szakaszai pont erre nyújtanak jó lehetőséget. Ha korábban nem foglalkoztak meditációval és relaxációval, akkor most nagy sikerrel kezdhetnek hozzá. Míg az előző év inkább az új kihívások esztendeje volt, ez a csendes, lassúbb változások időszaka. Ha van az emberi kapcsolataik közül olyan, akivel már csak az udvariasság tartja össze önöket, akkor a legjobb ezt békében, szeretettel elengedni. Higgyék el, hatalmas adag többletenergia fog felszabadulni értékes új kapcsolatok számára, amelyek közül néhány akár már február és március időszakában belép az életükbe. Ezzel párhuzamosan tegyenek rendet az íróasztalukon, a kamrában, a padláson. Anyagi helyzetük ugyan nem lesz a legrózsásabb az év első felében, de ha probléma is akad, valahogy az utolsó percben mindig megoldódik. A május egy kellemes meglepetést ígér a magánéleten belül. A jelenleg szingli Kosoknak egy varázslatos találkozásban lesz részük, a tartós kapcsolatban és házasságban élők pedig valami egészen új csodát fedeznek fel a társukban. A nyár elején egy kicsit háttérbe is szorul a munka, még akkor is, ha egyébként szeretik a hivatásukat. Kedves Kosok, higgyék el, nincs nélkülözhetetlen ember! Mit szólnának, ha idén már a nyár elején kivennék a szabadságukat? Akár egy új kapcsolat lépett be az életükbe, akár egy régit varázsoltak újjá, ezt érdemes lenne egy olyan közös utazással megünnepelni, amelynek során csak egymásra figyelnek. A július második fele és az augusztus amúgy is kicsit dolgosabb időszakot jelez, nem árt kipihenten belefogni. Pénzügyi helyzetük ősszel lesz a legjobb formában. Még akkor is kedvező, váratlan lehetőségek toppannak be, ha nem tesznek érte szinte semmit. Ha pedig elébe mennek a szerencséjüknek, még jobb lesz a helyzetük. A Kos jegyűek alapvetően inkább kockázatvállaló emberek, és a bátorságuk most kamatozni is fog. Az egészségük az év egésze folyamán nem ad okot panaszra, de novemberben vigyázzanak a kisebb megfázásokra, erősítsék meg az immunrendszerüket. Ehhez sok vitaminra, szabad levegőre, mozgásra és nem utolsósorban vidámságra lesz szükségük.

Szerencsenapja: a kedd
Gyógynövénye: csalán, galagonya, borsmenta
Illata: intenzív, erős illatok
Íze: csípős
Ékköve: rubin, hematit

BIKA
IV. 21. – V. 21. – Megtalált harmónia

2013 az érzelmek éve leszBármilyen hangulatban is léptek át a 2013-as évbe, annak első hetei nagyon is vidáman fognak alakulni. Míg az előző egy-két év inkább a nyugalom jegyében telt el, most kicsit felgyorsulnak az események, ami kezdetben szokatlan is lesz, főként azért, mert a Bika jegyűek nem szeretik a változásokat. Ám ezek csendben betoppanó, kedvező változások lesznek. A lehető legjobb, amit tehetnek, hogy a lelküket megnyitják, és örömmel várják. Márciusban valamilyen, egyéni élethelyzet szerinti munkát érintő fordulat okoz örömöt és kihívást. Azok, akik már régebben keresnek munkát, egyszerre több lehetőséggel is találkoznak. Szerencsére ösztönösen fogják a jók közül a legjobbat választani. Ez azokra a Bika-szülöttekre is érvényes lesz, akiknek ugyan van munkájuk, de szeretnének valami új kihívást sejtető feladatba fogni. Az április és a május valamiféle lakással, otthonnal, ingatlanüggyel összefüggő témának kedvez. Bármi is legyen ez, sokkal jobban fogják magukat érezni utána! Május végére akár egy kicsit el is fáradhatnak, de ez amolyan jóízű fáradtság lesz, de ha lehet, májusban már néhány hétvégét szenteljenek a passzív pihenésnek vagy akár a lustálkodásnak. A nyár folyamán anyagi helyzetük hullámzó lesz, de a Bikák pontosan azok az emberek, akik szeretnek tartalékot képezni. Ez most a lehető legjobb garancia anyagi biztonságuk szempontjából! Június közepén nem árt, ha felkeresik a fogorvosukat, még akkor is, ha nincs panaszuk. Július elején a családtagokkal kisebb vita támad a nyári szabadság terve miatt. Nem lesz könnyű egészséges kompromisszumot kötni, de szeretettel és türelemmel sikerülni fog. Ha iskoláskorú gyermekük van, mindent megtesznek azért, hogy jól és tartalmasan használja ki a nyári szünidőt. Lehet, hogy ezt önök másképp képzelik el, mint a gyermekük, de ebben is az egészséges kompromisszum és a meggyőzés lesz a kulcsszó. Az ősz egy kicsit zárkózottabb időszakot hoz. Úgy fogják érezni, hogy mindaz a változás, amit a sors erre az évre ígért, az az év első felében lezajlott, és ezt egyetlen percig sem bánják. Különösen a szeptember és az október első fele sejtet egyfajta megtalált harmóniát és belső békét, amire mindig is vágytak. Karácsony előtt azonban ismét hatalmas lesz az életkedvük. Mivel nem szeretik a nyüzsgést, ritkán érinti meg a Bika jegyűeket az ilyenkor szokásos nagy vásárlási láz, de ez az év mégis kivétel lesz. Azt azonban nem fogják elfelejteni, hogy az ajándék értékét nem az ára határozza meg.

Szerencsenapja: a péntek
Gyógynövénye:
a hárs és a bojtorján
Illata: édeskés virágillat
Íze: édes
Ékkövei: a korall és a smaragd

IKREK V. 21. – VI. 21. – Az új tervek esztendeje

2013 az érzelmek éve leszA 2012-es év utolsó napjaiban már vágynak egy kis nyugalomra, hiszen igencsak eseménydús évet tudhatnak maguk mögött. Ez az Ikrek számára talán kicsit furcsa takaréklángos időszak egész januárban jellemző lesz, sőt még február első napjaiban is kevesebbet mennek emberek közé. Az életünknek vannak aktív és passzív időszakai. Az önök jegyében gyakoribb az aktív, de épp ezért élvezzék ki jobban, amikor nincs akkora pezsgés! Mit szólnának hozzá, ha ezeket a napokat arra használnák, hogy elolvassanak néhány jó könyvet, vagy meghallgatnának pár komolyzenei cédét? Ezen a télen kicsit nagyobb lesz az alvásigényük is, de hallgassanak a szervezetük jelzéseire! Betegségeket előzhetnek meg akkor is, ha az újhold napjain tartanak egy-egy léböjtkúrát. A május az újdonságok hónapja lesz! Ez persze egyéni élethelyzetük szerint épp annyiféle dolog lehet, ahányan vannak, de az bizonyos, hogy akár egy új hobbi, akár egy új terv is lép be az életükbe, az friss pezsgéssel színezi át az amúgy is kellemesnek ígérkező tavaszt. A születésnapjuk időszaka egy különösen nagyszerű periódus lesz, amikor mind szeretteiktől, mind az élettől sok kedves ajándékot kapnak. A jegy hölgy szülöttei ekkor különösen szépnek és hódítónak érzik magukat, és mindent meg is tesznek érte, hogy ez így is maradjon. Egyáltalán nem baj, ha ebben az időszakban kicsit többet költenek kozmetikumokra, fodrászra, vagy megvesznek maguknak egy-egy drágább ruhadarabot. Lehet, hogy a környezetükben lesznek, akik ezt pazarlásnak vélik, de ne engedjenek beleszólást a döntéseikbe! A megszokott utazási kedvük már június elején csúcsra tör, de sajnos ebben a hónapban egyelőre csak kisebb kirándulásokkal kárpótolhatják magukat. Nagyobb utazásra inkább a július lesz alkalmas, és ellentétben az előző évvel, ez végre éppen úgy sikerül, mint ahogyan tervezték. Szeptember közepétől a szellemiek területe élénkül fel. Hirtelen kedvet kapnak valamit tanulni, még akkor is, ha mindezt nem hivatalos formában teszik. Szívesen töltenek több időt olyan emberek között, akikkel valami közös téma vagy érdeklődés köti össze önöket. Lehet, hogy találkoznak egy érdekes emberrel, akinek elképesztő a tudása egy olyan területen, ami az Ikrek jegyűeket is érdekli, és ez további kedvet fog adni az önműveléshez. A tél folyamán kedvetlenné válnak, ha nem kapnak eleget az éltető napfényből. Egy-egy hétvégi havas túra vagy bármiféle fényterápia segíthet ezen. Az asztalukon legyen mindig friss virág, ami segít megőrizni vidám alaphangulatukat a téli időszakban is.

Szerencsenapja: a szerda
Gyógynövénye: a levendula
Illata: könnyű, kissé fanyar illat
Íze: picit sós, kevéssé fűszeres
Ékköve: akvamarin

RÁK VI. 22. – VII. 22. – Az én diadala

2013 az érzelmek éve leszMíg az előző év, sőt évek inkább a család és az otthon területét hozták életük fókuszába, most eljött az ideje, hogy kicsit többet törődjenek önmagukkal is. A január békés, majdnem eseménytelen hónap lesz, de februárban felmerül egy olyan döntési helyzet, aminek az egyik alternatívája épp az, hogy képesek-e kicsit több időt, energiát és pénzt szentelni a saját igényeiknek. Ez egyben lehetőséget kínál, hogy egyensúlyt teremtsenek az életükben mások elvárásai és a saját szükségleteik között. Egy baráti tanács is sokat segíthet a jó döntés meghozatalában. Mindenféle egészségmegőrző témára a március és az április kínál jó lehetőséget. Ne ijedjenek meg, szó sincs róla, hogy bármi veszély is fenyegetné az egészségüket, de valahogy kedvet kapnak, hogy ezt az állapotot sokáig meg is őrizzék. Sok Rák hölgy fog többet mozogni, egészségesebben főzni és étkezni, aminek meg is lesz az eredménye. Május elejére akár jó néhány pluszkilótól is megszabadulhatnak, ami jól fog hatni a közérzetükre is. A jelenleg egyedülálló Rákok életébe a nyár első fele fog nagyon is kedvező lehetőséget hozni. Nagy kár lenne kihagyni, hogy Ámort jókedvében találjuk! A június második fele lehetőséget teremt egy kisebb, de érdekes, kalandos utazásra, ahol nemcsak élményekkel, hanem új ismeretségekkel is gazdagabbak lesznek. Ezek persze nem biztos, hogy tartós kapcsolatok maradnak az életükben, de mégis örömöt okoznak. A július ismét csendesebb időszakot tartogat, de ezt nem is fogják bánni. Augusztus folyamán régebbi emberi kapcsolataik kerülnek előtérbe. Felbukkan pár régi munkatárs vagy osztálytárs, akikkel egy-egy mély beszélgetés egyben számvetést is hozhat, hol tartanak a céljaik felé vezető úton. Örömmel fogják konstatálni, hogy alapvetően semmi okuk a panaszra, még akkor sem, ha más életterületeken lettek sikeresebbek és boldogabbak, mint azok az emberek, akikkel valaha együtt álmodtak a jövőről. A szeptember azonban már nemcsak a számvetést, hanem a tervek megvalósítását hozza előtérbe. Ez persze nem biztos, hogy egy nagy, távlati terv lesz, de ha ráveszik magukat, és megvalósítják, mégis kicsit jobban, magabiztosabbnak érzik majd magukat. Az ősz egyébként hozhat egy kisebb, rokonságon vagy szomszédságon belüli vitát, aminek nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani. Az év utolsó hónapja és a karácsony egy kellemes, békés, boldog időszakot ígér. A házias Rák nők különösen csúcsformában érzik magukat, és mindent megtesznek a szép karácsonyért.

Szerencsenapja: a hétfő
Gyógynövénye: zsálya, kakukkfű
Illata: a víz, a tenger és az eső friss illata
Íze: a tiszta, fűszermentes, édes ízek
Ékkövei: a holdkő

OROSZLÁN VII. 23. – VIII. 23. – Sikerek a hivatásban

2013 az érzelmek éve leszAz elköszönő 2012-es évet joggal zárják le azzal a gondolattal, hogy ez az esztendő a korábbi tervek beérésének időszaka volt. Vélhetően nagyon is jó hírt mondok, ha elárulom, hogy 2013 még inkább az aratás időszaka lesz. Már a január egy vidám, lendületes és anyagi sikereket hozó hónap lehet, persze egyéni élethelyzetüknek megfelelően. Családtagjaik kicsit tartanak is attól, hogy elbízzák magukat! Kedves Oroszlán-szülöttek, önök az állatöv leginkább nagylelkű emberei, és ha a sors egy kicsit jobb lapokat oszt, akkor még többet segítenek azoknak, akik a környezetükben kevésbé szerencsések. Sajnos lesz erre módjuk, de a segítség kapcsán közelebb is kerülnek másokhoz. Az idei tavasz nem annyira a friss hódításnak, mint inkább a produktív alkotómunkának kedvez. Szívesen próbálják ki magukat új élethelyzetekben, fognak bele új tervekbe, hobbikba, különösen akkor, ha a hivatásuk nem alkotó tevékenység. Kedvenc évszakuk, a nyár azonban teljék el a ragyogás, utazás jegyében! Ha idejük és pénztárcájuk is megengedi, utazzanak el akár valami távoli, egzotikus országba, és ne annyira a városokban vagy a műemlékekben gyönyörködjenek, hanem igyekezzenek jobban rálátni az emberi sorsok sokszínűségére. Ez sok dolognak egészen új megvilágítást fog adni az életükben. Az ősz valami egészen új szellemi terv kezdetéről fog szólni. Ha az év első felében sok új élmény és tapasztalat érte önöket, akkor ez lesz a legjobb időszak, hogy ezeket hasznosítsák is. A sportosabb élet bevezetésére is az ősz kínál jó lehetőségeket. Ha csak hetente kétszer járnak el tornázni, futni, sok később jelentkező, apróbb egészségügyi problémát előzhetnek meg. Egy-egy kellemes őszi kirándulás során akár új barátokat is találhatnak, akik színt, új élményeket hoznak amúgy sem szürke hétköznapjaikba. Novemberben egy munkán belüli témában kell hirtelen döntést hozniuk. Szerencsére bármilyen útelágazást is kínál fel ekkor az élet, egyik lehetőség sem hozhat rosszat, de azért a körülményekhez képest legyenek óvatosak! Bármennyire is szeretnek gyorsan és magabiztosan dönteni, ha lehet, most hagyjanak maguknak elégséges időt, vegyenek figyelembe esetleges nem várt körülményeket, kérjenek tanácsot, hisz több szem többet lát. A téli sportokat kedvelő Oroszlánok számára a november vége kínál valami igazán kecsegtető kalandot, amit nagy kár lenne kihagyni. A karácsonyt és a szilvesztert azonban a mozgalmas év után szívesebben fogják meghitt, kisebb társaságban tölteni.

Szerencsenapja: a vasárnap
Gyógynövénye: a bazsalikom és a babér
Illata: intenzív, aromás, erős illatok
Íze: erős, fűszeres
Ékkövei: a tigrisszem és gyémánt

SZŰZ VIII. 24. – IX. 23. – Örömteli változások

2013 az érzelmek éve leszA viszonylag békésebb 2012-es év után a 2013. év ismét mozgalmasabb lesz annál, mint ahogyan szeretik az életet. A február igencsak kellemes meglepetést hoz, mert egy beköszöntő változás sokkal jobb lesz, mint amire számítottak. Az igaz, hogy a napi életük ritmusa kicsit megváltozik, de hamar megszokják a változásokat, és anyagi helyzetük is fellendülőben lesz. Lévén, hogy a Szűz jegyűek számára nagyon is fontos a pénzügyi biztonság, már az év elején sikerül egy kis tartalékot képezniük. Márciusban egy bosszantó, váratlan kiadás okoz gondot, de ha alaposan átgondolják a dolgot, talán olcsóbban is megúszhatják. A hónap második fele amúgy is előtérbe hozza legendás gyakorlatias érzéküket, és a sors által feladott vizsgán sikerrel mennek át. Áprilisban valami kisebb, indokolatlan szorongás tör önökre. Nem árt, ha a szokásos éves szűrővizsgálatokat elvégeztetik, de ha ennek ellenére szoronganak valami meghatározatlan dologtól, keressék meg a lelkük mélyén, hogy mi okozza a problémát. Ha úgy érzik, hogy a napjaik egy kicsit stresszesebbek a megszokottnál, pihenjenek többet, és tegyék rendbe emberi kapcsolataikat. Ha egy régi történés miatt lelkifurdalás gyötri, gondoljanak arra, hogy akkor, abban a helyzetben nem tehettek másképp. Bocsássanak meg önmaguknak! Ha a belső problémáikat kibeszélik egy olyan baráttal, akinek adnak a szavára, vagy naplóként papírra vetik, nagyon sokat tesznek a lelki egészségükért. Az év legnyugodtabb időszaka a nyár lesz. Nem lesz nagy kedvük utazni, legfeljebb a családjuk kedvéért vesznek részt kisebb túrákon. Ha júliusban veszik ki a szabadságukat, akkor ezt a pár hetet inkább otthon töltik, de ez fog igazi nyugalmat hozni. Augusztus első felében igyekezzenek pár napot egyedül tölteni. Higgyék el, ezzel senkit nem fognak megbántani, aki amúgy is része a mindennapjaiknak. Szeptemberben mások sikerei kerülnek életük fókuszába. Segítőkész egyéniségük valóságos csúcsformában lesz, sokat és szívesen foglalkoznak mások életével, akik hálásak is lesznek ezért. Egy korábban felszínesebb ismeretségből akár mély barátság is alakulhat. Az október és a november végre ismét egy békés, nem túl mozgalmas időszakot jelez. November vége felé még egy nem várt összeg is megérkezhet, amiből lehetőségük lesz egy szép, tartalmas karácsonyt szervezniük. A Szűz jegyű háziasszonyok nyugodtan kérjenek segítséget családtagjaiktól, még akkor is, ha az elmúlt években egyedül csinálták végig a karácsonyi nagytakarítást és az ünnepi készülődést.

Szerencsenap: a szerda
Gyógynövénye: kömény, kapor és zeller
Illata: friss erdőillat
Íze: kissé kesernyés, fanyar
Ékköve: a jáspis és a topáz

MÉRLEG IX. 24. – X. 23. – A döntések ideje

2013 az érzelmek éve leszAz év első egy-két hónapjában kifejezetten az lesz az érzésük, hogy a dolgok irányítása, a kezdeményezés az önök kezében van minden életterületen. Ha tartós kapcsolatban élnek, párjuk ezen kicsit meg is lepődik, a közelmúltban ugyanis gyakran érezhette úgy, hogy az ő kezében volt a döntés. Kedves Mérlegek, vajon miért ne tudnák a maguk szelíd módján magukhoz ragadni az irányítást? Dehogyis lesz ebből vita! Tavasztól különösen jó lesz a közérzetük, ami megnövekedett magabiztosságukkal együtt erősödik. Szinte vágyódni fognak valami új kihívásra, az élet pedig ezekből épp annyit küld, amennyit lelkesen el tudnak végezni. Május közepére az egészséggel kapcsolatos tanácsom az, hogy amennyiben van néhány pluszkilójuk, azt adják le. A módszer azonban nem az éhezés, de még csak valamiféle újfajta fogyókúra sem, hanem inkább sok-sok zöldség, gyümölcs és még több mozgás az, ami a leginkább célravezető lehet. Ez persze akkor sem árt, ha nem szükséges fogyniuk. Így még inkább energikusan és magabiztosan lépnek be a ragyogó nyárba, ami talán még az elmúlt év nyaránál is több kellemes, vidám élményt, új találkozásokat sejtet. A szingli Mérlegek felé júliusban mutatja Ámor a legmosolygósabb arcát. Még az sem kizárt, hogy két lehetőség közül választhatnak, ami pár napig okoz némi kis dilemmát, de végül is minden a lehető legjobban alakul. Augusztusban akár már egy közös utazás is közelebb hozhatja a Mérlegeket új társukkal. Az ősz csendesebb időszakot sejtet. A lelkük mélyén örülni fognak a csendes, dolgos hétköznapoknak, amelyek épp azt fogják nyújtani, amire a legnagyobb szükségük van.
Szeptember végén ne vigyék túlzásba a házimunkát, osszák el inkább egyenletesen. Ebben a hónapban egyébként képesek lesznek igazságszerető énjük legjavát hozni, és fellázadni minden ellen, amit a környezetükben igazságtalannak éreznek. Lesznek, akik nem értenek egyet ezzel, de találnak jó pár pártfogóra is. Az energia és az idő okos beosztása egyébként az év második felének egészére a lehető legjobb tanács, amit adhatok. Anyagi szempontból a november lesz a legsikeresebb hónap, igaz, ezzel párhuzamosan a költekezőkedvük is megnövekszik. Karácsonyra nemcsak a szeretteiknek, hanem saját maguknak is valami szép ajándékkal kedveskednek. Az év utolsó napjai egyébként a szokottnál is jobban inkább a következő évi tervezésről szólnak. Merjenek nyugodtan valami igazán nagyot álmodni, és egyetlen percig ne hallgassanak a pesszimista ellen-drukkerekre!

Szerencsenapja: a péntek
Gyógynövénye: bojtorján, cickafark
Illata: édeskés gyümölcsillat
Íze: édes
Ékkövei: jáde és rózsakvarc

SKORPIÓ X. 24. – XI. 22. – A számvetés időszaka

2013 az érzelmek éve leszAz év első hetei leginkább arról fognak szólni, hogy tartsanak egyfajta lomtalanítást az életükben. A lomtalanításon azt értem, hogy először a teendőik között selejtezzenek. Ezt követően emberi kapcsolataikban is tegyék meg ugyanezt. Ha ez sikerül, szánjanak rá még egy hetet, amikor a lakásukból dobálnak ki mindenféle olyan tárgyat, amire már úgysem lesz szükségük. Hatalmas adag belső energia fog felszabadulni, és higgyék el, azonnal meg is fog jelenni az az új terv, amihez pont erre a belső erőre lesz szükségük. Ha azt szeretnék, hogy mindehhez az egészségük is rendben legyen, akkor tavasszal egy egyhetes diéta valóságos csodákat tehet. Egy barát okozhat némi kis gondot a túl sok panaszával. Legyenek hozzá türelmesek, hisz sokszor már azzal is segíthetünk, ha meghallgatjuk a másikat. Amúgy is ösztönös érzékük van ahhoz, hogy mások lelkébe belelássanak, és jó tanácsot adjanak. Arra azonban ügyeljenek, hogy ne akarják megoldani a problémáját, mert ezzel leveszik róluk a karmát. Míg a tavalyi nyár inkább a passzív pihenésnek kedvezett, addig az idei forró hónapok ezernyi színes programot és kalandot kínálnak. Hogy ezekből miben kívánnak részt venni, az már egyéni döntés kérdése, de könnyen lehet, hogy a nyár végére már egy kis nyugalomra is vágynak. Utazásra a július második fele kínálja a legjobb lehetőséget. Ekkor a legtökéletesebb úti cél egy nyüzsgő tengerpart lehetne. A nyár végén vágyott nyugalmat inkább a szeptember fogja meghozni. Ősszel azok a Skorpió-szülöttek érzik majd különösen sikeresnek magukat, akiknek valamiféle otthon végezhető szellemi munkájuk van. A többiek számára a szokottnál egy kicsit több alkalmazkodásra lesz szükség, de kisebb viták árán ez sikerülni fog. Kedves Skorpiók, higgyék el, semmi probléma nem történik, ha nincs mindenben igazuk! Fogják fel ezt úgy, hogy érdekes kaland belepillantani mások eltérő véleménye mögé. Ösztönösen jó emberismeretük csak még jobban fog fejlődni általa. Különösen az október nyújt leckét erről. A születésnapjuk időszakában magánéletük lendül fel. Ez talán a legszebb születésnapi ajándék lesz a sorstól, heteken át a legszívesebben kettesben lennének a társukkal. Lehet, hogy novemberben ez még nem mindig sikerül, de december második felében akár ki is zárhatják a külvilágot. Karácsony időszakában végre, sok év óta először csak pihenni fognak, a két ünnep között pedig egy kisebb, kellemes téli kirándulás hoz friss pezsgést az életükbe. Az év utolsó napjai már a következő évek tervezéséről fognak szólni.

Szerencsenapja: a kedd
Gyógynövénye: retek, fokhagyma, mák
Illata: erős, markáns
Íze: csípős, fűszeres
Ékköve: jáspis és cinóber

NYILAS
XI. 23. – XII. 21. – Új lehetőségek jönnek

2013 az érzelmek éve leszAz év első negyedének talán az lesz a legfőbb problémája, hogy a kínálkozó jó lehetőségek közül sikerüljön a lehető legjobbat kiválasztani. Gyors lesz a tempójuk, de szerencsére nem lesznek hajlamosak a kapkodásra, és nem mennek el a lehetőségek mellett. Persze nem kizárt, hogy ezzel kivívják egyes emberek irigykedését, de végül sikerül a rosszmájúakat lecsendesíteni. Tavasszal nagyon jó lesz a szellemi kapacitásuk. Könnyen és szívesen tanulnak, szót értenek embertársaikkal. Ha bármiféle tanulmányt folytatnak, könnyedén lekörözik csoporttársaikat. Áprilisban több régebbi vitát sikerül megnyugtatóan lezárni, amitől a lelki közérzetük is javul. A nyár elején a Nyilasra jellemző utazási kedv valósággal csúcsformában lesz. Az igaz, hogy június végétől a Jupiter már kilép az Ikrek jegyéből és a Rákból, ahonnan égi útját folytatja, már nem vetít kedvező fényszöget a Nyilashoz, de ennek a hatását egyetlen pillanatig sem fogják érezni. Úgy érvényesül csupán, hogy a nagy munkakedvet és vállalkozási szellemet egy még nagyobb utazási láz váltja fel. Ha néhány hétre egyedül szeretnének útra kelni, a családjuk és a társuk meg fogja érteni, hiszen nagy bizalmat élveznek. Vigyázzanak, el ne játsszák ezt egy flört miatt! Nem érné meg! Augusztusban egy közös családi utazásra lesz lehetőség. Mindenképp víz mellett töltődjenek! Ősztől egy érdekes új vállalkozás lehetősége csillan fel, de nagyon óvatosan fogjanak bele. Tudom, hogy nagyon is jóhiszemű emberek, de most mégis hasznos tanács, hogy vizsgáljanak meg minden esetleges előre nem látható lehetőséget. Egy barát egyébként erre külön inteni fogja önöket, és bármennyire is nem szoktak tanácsokat megfogadni, most az egyszer tegyenek kivételt. Az év legnyugodtabb hónapja a november lesz, aminek még az sem mond ellent, hogy egy baráti házaspár vitájában kicsit jobban beleavatkoznak, mint ahogyan kellene. Ebben a hónapban egyébként különös módon a múlttal, történelemmel, családfakutatással kapcsolatos dolgok kerülnek életük fókuszába, és sok érdekes dolgot fognak akár saját magukról is megtudni általa. A mozgalmas év végén ráfér a Nyilasokra egy kis passzív pihenés, főként azért, mert az elmúlt hónapok zöme egyfajta pörgésben telt el. A karácsonyt szeretnék valami egészen rendkívüli módon megünnepelni, amiben a családjuk is partner lesz, sőt nem is lesz nehéz egyeztetni a terveiket. A két ünnep között egy kellemes hírt kapnak, ami igen csak jó kedvet csinál a szilveszterhez és a küszöbön álló következő évhez.

Szerencsenapja: a csütörtök
Gyógynövénye: ginzeng
Illata: erős, csípős illatok
Íze: fűszeres, kicsit csípős
Ékkövei: ametiszt, zafír

BAK XII. 22. – I. 20. – Nyíltabban a világ felé

2013 az érzelmek éve leszAnnyi negatív hír érte a Bak jegyűeket 2012-ben, hogy szorongással lépnek be a 2013-as évbe, amely annál kellemesebb csalódást fog hozni. Igaz, a január, főként a születésnapjuk időszaka egy kicsit még csendesebb heteket jelent, de lehetősége lesz a feltöltődésre. Februárban és márciusban örömmel szembesülhetnek vele, hogy az év sokkal jobban alakul, mint ahogyan azt hitték. Sok munkájuk lesz, de a megszokott kitartásukkal, örömmel fogják végezni. Az április valami egyéni élethelyzet szerinti szokatlan kalandot kínál, ami egy kicsit merészebbé is teheti önöket. A nyár egy kicsit passzívabb időszak lesz. Ha családjuk utazni vágyik, engedjék őket, cserébe azt is meg fogják érteni, hogy önök most szívesebben lazítanak otthon. Ennek ellenére egy hűvösebb júliusi hétvégén jót tenne egy hegyi túra. A Bakok a földies jegyek szülöttei, az erdők és a hegyek nyújtják a lelküknek a legnagyobb erőtartalékot. Augusztusban a békebíró szerepét fogják betölteni egy komolyabbnak tűnő barátok közötti vitában. Az ugyan jól fog esni, hogy mások hallgatnak tanácsaikra, arra azonban vigyázzanak, hogy a szükségesnél jobban ne keveredjenek bele mások problémáiba. Ez ugyanis indokolatlanul nagy belső erőt venne el, amire pedig ősszel igencsak nagy szükségük lesz. A szeptember különösen alkalmas lesz mindenféle üzlettel vagy vállalkozással kapcsolatos dologra. Annak ellenére, hogy nagyon is fontos az anyagi biztonság, érdekes módon most mégis a siker erkölcsi oldalának örülnek jobban. Sok embert sikerül meggyőzniük a környezetükben, hogy a bátor vállalkozókedv olykor eredményt is hozhat. Ha a családon vagy rokonságon belül túl nagy terhet cipelnek, október fog lehetőséget nyújtani, hogy ezeket a feladatokat másokkal is megosszák. Ez egyben módot teremt arra is, hogy megtanulják kimondani azt, amire szükségük van, osszák meg másokkal a gondolataikat, nyugodtan kérjenek segítséget. Ez a hónap jó leckét ad az érzelmek kimutatásából is. Olykor ez nem szokott könnyen menni, és szinte meg fognak lepődni, hogy most mégis sikerül. Ezzel egyben áttörnek valakinek vagy valakiknek a páncélján, aki esetleg korábban épp olyan érzelemkimutatási problémával küzdött, mint önök. A november már sokkal nyugodtabb hónap lesz, decemberben pedig egy hosszú kellemes szabadság az, ami már nagyon fontos lenne. Ha nyáron nem utaztak, egy téli üdülés most jót tenne, teljesen független attól, hogy a szerelmesei-e valamilyen téli sportnak, vagy egy kedves rokon meghívását kapják.

Szerencsenapja: a szombat
Gyógynövénye: kökény, boróka
Illata: fanyar és keserű
Íze: szintén főként a keserű
Ékköve: gránit, ónix

VÍZÖNTŐ I. 21. – II. 19. – Meglepetések sora

2013 az érzelmek éve leszAz év első hónapjában meglepő módon kavarodnak össze emberi kapcsolataik. Kellemes és furcsa csalódás egyaránt éri a Vízöntőket, mintha mindenki másképp viselkedne, mint ahogyan elvárnák az illetőtől. Szerencsére azonban nagyon is alkalmasak arra, hogy az embereket, az életet és a helyzeteket úgy fogadják el, ahogyan vannak. A faramuci helyzet talán lehetőséget teremt egy mélyebb önvizsgálatra. A február és a március békés, ám dolgos hónapok lesznek, az április pedig egy kisebb, kedvező anyagi fellendülést is hozhat. Annak ellenére, hogy a Vízöntőket különösebben nem boldogítja a pénz, most mégis örömöt okoz. Sok Vízöntő-szülött fog ebben a hónapban valami olyan jellegű, kisebb tervet megvalósítani, aminek eddig csak anyagi akadálya volt. Családtagjaikat és barátaikat elkápráztatják egy-egy nemes ajándékkal, de szívesen áldoznak jótékony célra is. Szerencsére senki nem akar visszaélni nagylelkűségükkel. Ha június első felében kicsit fáradtabbnak érzik magukat, hallgassanak a szervezetük jelzéseire. Ha tehetik, ebben a hónapban vegyék ki a szabadságukat, és utazzanak olyan helyre, ahol csend és béke honol. Tudom, egy Vízöntő számára ez különös, de most épp erre van a legnagyobb szükségük. Ha bármi külső akadály miatt nem sikerülne útra kelniük, akkor sokat tehenek az egészségükért, ha naponta legalább egy-egy órán át meditálnának. Nem baj, ha korábban nem tettek még ilyesmit, most sikerülni fog! Érdekes dolgot fognak megtudni általa saját magukról. Július közepe táján egy rokon vagy egy ismerős érdekes javaslattal áll elő. Annak ellenére, hogy általában nyitottak az új dolgokra, most kezdetben kicsit vonakodnak belevágni, de végül is győz a vállalkozókedvük. Az év legnyugodtabb hónapja az augusztus lesz, amikor kicsit takaréklángra kerül nagy lendületük. Ezzel kicsit meg is lepik a környezetüket, ám szeptembertől ismét nagy lesz a teherbírásuk. Ámort októberben találják majd a legjobb kedvében. A magánéleti fellendülés azonban nem akadályozza munkakedvüket, hanem inkább szárnyakat ad. A munkatársaikkal sikerül egyfajta szerencsés közös nevezőt találni, még akkor is, ha korábban nem volt felhőtlen a kapcsolatuk. Ha valaki olyan dologra akarja rávenni önöket, amihez semmi kedvük, bátran és határozottan mondjanak rá nemet. A november a segítőkészség hónapja lesz. Egyaránt megtapasztalhatják, hogy adni és kapni mekkora öröm. Ez a kellemes állapot szerencsére nem múlik el decemberben sem, így nem csoda, hogy idei karácsony a csodák ünnepe lesz.

Szerencsenapja: a szombat
Gyógynövénye: orbáncfű, komló
Illata: élénk, friss illatok
Íze: szokatlan, a kínai konyhára emlékeztető kombinációk
Ékköve: türkiz

HALAK II. 20. – III. 20. – A harmónia és béke éve

2013 az érzelmek éve leszA 2012-es év azzal zárul, hogy házasságuk vagy párkapcsolatuk valamiféle próbatételen esett át, ami még közelebb hozta a párjukhoz. Így tehát aligha csoda, hogy ez az év ismét a szeretet, a béke és a harmónia jegyében veszi kezdetét, és szerencsére ugyanígy folytatódik. Nyugodt hetekkel indul az év, és ugyan barátaik buzdítani fogják, hogy egy kicsit többet mozduljanak ki, de szerencsére a Halak jegyűek kiállnak magukért és azért az életért, amire szükségük van. A születésnapjuk időszakában egy érdekes, munkát érintő kihívás hoz az életükbe friss pezsgést. A kihívás részének nem annyira örülnek, az anyagi fellendülésnek viszont annál inkább. Így aligha csoda, hogy március végén és április egészében kicsit többet kényeztetik magukat. A jegy hölgy szülöttei szívesen költenek többet kozmetikumokra, esetleg egy-egy drágább új ruhára, fodrászra, ami rendjén is van. Talán csak annyit tennék hozzá, hogy áldozzanak olyan dolgokra is, ami az egészségük számára hasznos. Az igazi szépség amúgy is a belső kisugárzás, amit semmiféle kozmetikum nem tud felülmúlni. A nyár egy kicsit mozgalmasabb időszak lesz, de a tavalyi nyárról eltérően nem rokonlátogatásról fog szólni, hanem önmagukról. Végre olyan programot fognak szervezni, ami a szívük vágya. Ennek az évnek az augusztus lesz a csúcshónapja. Annak ellenére, hogy a Halak a vizes jegyek szülöttei, most mégis inkább a hegyes, erdős vidékek lesznek azok, ahol igazán önmagukra találhatnak. A szeptember egy kicsit szeszélyes hónap lesz, de akkora humorral állnak hozzá, hogy ennek csak a jó oldalát érzékelik. Nemcsak önök állnak derűvel a nehézségekhez, hanem a környezetüknek is képesek örömöt és vigaszt nyújtani. Sokan fogják körülvenni, erőt meríteni erejükből, egy Halak-szülött pedig pont ettől érzi igazán jól magát. Egy környezetükben vagy a szomszédok közötti vita szembesíti a világban jelen lévő erőszakkal, és ettől nagyon elkeserednek. Kedves Halak-szülöttek, higgyék el, hogy ezen csak úgy tudnak változtatni, ha a saját világukban harmóniát sugároznak! Ha vannak gyermekeik, akkor velük kapcsolatban a november lesz egy nagyon sikeres hónap, amikor joggal érzik büszke szülőnek magukat. Mutassák ki az örömüket! A karácsonyi készülődést valószínűleg már december elején elkezdik. Örömmel, lelkesen vásárolnak, sikerül mindenkinek valami olyasmit találni, ami igazi nagy meglepetés lesz. Ne aggódjanak, a családjuk is hasonlóképp tesz, és még szebb ajándékot is kapnak, mint amit elképzeltek.

Szerencsenapja: a csütörtök
Gyógynövénye: őszi kikirics
Illata: füstölő, tömjén
Íze: kesernyés, nem fűszeres és az édes
Ékköve: korall és topáz

2013 az érzelmek éve lesz

A horoszkóp a Meglepetés magazin 48. számában jelent meg. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top