Ezo

Heti horoszkóp július 30-tól

A Vénusz és a Mars trigonja jelzi, képesek leszünk őszintén viselkedni, amit sokan értékelni fognak.

Heti horoszkóp május 28-tólKos

Képes vagy emberekkel olyan dolgokról beszélni – főként a partnereddel -, amelyekről korábban nem mertél. Féltél attól, hogy nem fogadják el azt, amit mondasz, vagy egyenesen elítélnek. S ezen a héten olyan dolgokra is alkalmassá válasz, amelyekről nem hitted volna, hogy meg tudod tenni. Teljes kívül tudod helyezni magad érzelmileg egy olyan ügyön, amely eddig csak bosszúságot, vagy könnyeket csalt a szemedbe. S ha színészetről van szó, akkor mindent könnyedén el tudsz játszani – ami a javadat szolgálja. – Ha kíváncsi vagy mit üzennek mára az angyalok, nézd meg a napi angyalkártyát

Heti horoszkóp Bika

A diplomácia legmagasabb fokát vagy képes űzni ezen a héten, és ez csengő forintokat jelent. Ezt a munkában kamatoztathatod leginkább. Közben a megérzéseid is átlagon felül működnek, és már előre sejted, hogy valami történik olyan emberek között, akikkel te nem voltál igazán jóban. Aztán tapasztalhatod is, ahogyan beszélnek egymással, hogy bizony tényleg nagyon jól kijönnek egymással. De semmi gond, mert neked is megvannak a bizalmasaid, akikkel jól kijössz, és akik támogatnak téged. – Ha kíváncsi vagy mit üzennek mára az angyalok, nézd meg a napi angyalkártyát

Heti horoszkóp Ikrek

Szerelem, szerelem, szerelem – csak ez a három szó jár a gondolataidban, ami nem csoda, hiszen kívánatos vagy és vonzó. És akivel összejössz, netán már össze is jöttél, bizony érzed a bizsergést, és azt is, hogy ez nem futó kaland. Ezért talán egy kicsit tartasz tőle, viszont megnevettet, feledteti a gondjaidat, és olyan őszintén beszél neked mindenről, ami téged is arra ösztönöz, hogy nyíltan viselkedj vele. Tedd hát, de azért ne feledd, hogy vannak olyan titkaid, amelyekről egyelőre jobb, ha nem tud senki. – Ha kíváncsi vagy mit üzennek mára az angyalok, nézd meg a napi angyalkártyát

Heti horoszkóp Rák

Aranyeső hull az égből – dúdolhatnád a sláger szövegét, mert valóban, amihez hozzá sem nyúlsz, még az is pénzt termel neked. De légy fokozottabban óvatos, ne száguldozz az utakon, mert bírság, vagy ellenőrzés veszélyes is a hét, amikor egy babán héjon elcsúszhatsz. A szerelem beköltözik az otthonodba, ami azt is jelentheti, ha még csak együtt jártatok, akkor összebútorozhattok, vagy ha együtt éltek, ezen a héten szexuális étvágyad olyan lesz, hogy a partnered nem ismer rád. És ha állóvíz volt szerelmi életetekre a jellemző, most nem lesz az. – Ha kíváncsi vagy mit üzennek mára az angyalok, nézd meg a napi angyalkártyát

Heti horoszkóp Oroszlán

Mi is lenne jobb, mint egy őszinte beszélgetés. Te nyitott vagy rá, és képes vagy olyan dolgokról is beszélni, amelyek fájdalmat okoztak, de közben rájöttél arra, hogy szükség volt erre azért, hogy változni tudjatok mind a ketten. Ezért nem ártana, ha kezdeményeznéd ezt a beszélgetést, nem baj, ha a múltból sok olyan esemény kerül most elő, amelyek a szőnyeg alá lettek söpörve, az a lényeg, hogy tisztázódjon minden. Ha szingli vagy, összejöhetsz egy olyan személlyel, aki nemcsak téged fogad el olyannak, amilyen vagy, hanem ha csemetéd van, akkor őt is imádni fogja. – Ha kíváncsi vagy mit üzennek mára az angyalok, nézd meg a napi angyalkártyát

Heti horoszkóp Szűz

A most kezdődő szerelmi kapcsolatokra leginkább a szex és semmi más nem lesz jellemző. Amikor véget ér, akkor pedig barátsággá alakulhat. Olyan hírek jutnak el a fülecskédbe, amelyeket lehetőleg ne adj tovább – ami nagyon nehéz lesz -, mert ha kimondod, akkor a titok veszít az erejéből, és lehetséges, hogy nem is jön létre mindaz, amit hallottál. A vásárlásokat nyugodtan időzítsd erre a hétre, mert nagyon jó darabokat csíphetsz meg akár negyed áron, vagy talán úgy dobják már utánad. A munkában sikeres leszel, amit pénzben is kifejeznek. – Ha kíváncsi vagy mit üzennek mára az angyalok, nézd meg a napi angyalkártyát

Heti horoszkóp Mérleg

Az a fontos, hogy a héten ismerj határokat, mert sajnos elveszítheted, és úgy fogsz nyomulni, mint egy tank. Ami nem tesz jót az élet egyetlen területén sem semminek. Különösen nem a szerelmi kapcsolatoknak, ahol aztán úgy menekülhet előled valaki, hogy soha többé nem kíván látni. Viszont lesz olyan személy, aki úgy tapad rád, hogy lassan légszomjad lesz tőle. Nem ártana, ha ezt közölnéd vele, mielőtt még késő lenne. Az otthonodban nehéz helyzet alakulhat ki, előfordulhat, hogy valaki a lehető legrosszabbkor érkezik, vagy jelentkezik… – Ha kíváncsi vagy mit üzennek mára az angyalok, nézd meg a napi angyalkártyát

Heti horoszkóp Skorpió

Úgy tűnik, hogy összekevered a munkát és a barátságot, amiből pedig tudod soha semmi jó nem szokott lenni. Felettesed elégedett veled. És olyan új ötletekkel bombáz, amelynek a megvalósítása nem egyszerű dolog. Beszélj vele őszintén, mond el az aggályaidat, és meglátod, hogy értékelni fogja, és még többre tart majd téged. Egy ismerősről olyan dolgok derülnek ki, hogy el sem mered hinni, ilyen dolgok léteznek. Persze, ne feledd a Vízöntő korában élünk, és ilyenkor az emberek sok mindent megengedhetőnek tartanak… – Ha kíváncsi vagy mit üzennek mára az angyalok, nézd meg a napi angyalkártyát

Heti horoszkóp Nyilas

Népszerűbb vagy mint valaha, és boldog azért, mert olyan emberek keresik a társaságodat, akik megtiszteltetést jelentenek a számodra. Anyagi ügyeid is jobban alakulnak, mint ahogy azt vártad, mindez köszönhető a szemfülességednek. Igaz, hogy ez a nagy odafigyelés másnak is pénzt hoz, de ez téged nem zavar. Sőt, tudod, hogy az illető, ezért hálás lesz neked. Ha szülő vagy, akkor a gyermekedet nem kell féltened, mert tud vigyázni magára, de az őszinteséget – bármennyi idős is -, nagyra értékeli. – Ha kíváncsi vagy mit üzennek mára az angyalok, nézd meg a napi angyalkártyát

Heti horoszkóp Bak

Szerelemes vagy, ez nem vitás, és ha friss a kapcsolat, akkor a kedvesed vagy már bemutattad, vagy most mutatod be otthon. Ami nem mindenkinek fog tetszeni, mert valószínűleg össze fogja hasonlítani a mostani partneredet valaki mással, és fájni fog a szíve, hogy te mennyire szerencsés vagy, és az a másik, milyen peches. De hát te pontosan tudod, hogy mindenki a saját szerencséjének a kovácsa… A munkában sokat kell dolgozni, de megéri, mert egy vágyat teljesítheted. – Ha kíváncsi vagy mit üzennek mára az angyalok, nézd meg a napi angyalkártyát

Heti horoszkóp Vízöntő

Még az is lehet, hogy külföldön élő, vagy tartózkodó szerelmed, szeretted, vagy lelkedhez nagyon közel álló ismerősöd olyan hírekkel örvendeztet meg, amely miatt talán még madarat is képes leszel fogni. Viszont egy régi ismerősödről olyan hírt hallasz, amely megdöbbent, és igazán te mindent el tudsz fogadni, meg tudsz érteni – még a legnagyobb őrültségeket is -, de erre talán azt mondod, hogy ez túl megy már a jó ízlés határán. Ha munkahelyet változtattál, a régi helyen sokat emlegetnek, és talán imába foglalják a neved. – Ha kíváncsi vagy mit üzennek mára az angyalok, nézd meg a napi angyalkártyát

Heti horoszkóp Halak

A munkahelyeden ellenőrzés várható, vagy egy olyan ügy kerül a napirendre, amely miatt idegesebb vagy az átlagosnál. Ne hergeld magad, meglátod, ha képes vagy őszintén beszélni az illetővel, aki miatt feszültnek érzed magad, a dolgok jó irányba, pontosabban a neked megfelelőbe mennek, és nem okoznak galibát például az otthonodban sem. Ahol most amúgy is béke honol, sőt még az is lehet, hogy a régi kapcsolatokban újra fellángol a szenvedély tüze… – Ha kíváncsi vagy mit üzennek mára az angyalok, nézd meg a napi angyalkártyát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top