Ezo

Elátkozták Brad Pitt első filmjét?

Angelina Jolie férje Magyarországon forgatja első filmjét, a World War Z-t. A zombifilm forgatása eddig háromszor állt le, a rajongók és a spirituális szakértők pedig azt találgatják, vajon átok ül a sztáron?

Elátkozták Brad Pitt első filmjét?Szerencsétlen véletlenek (?) és balesetek akadályozzák Brad Pitt budapesti forgatását, amelyeket talán egy átok okoz. Alig érkezett meg a stáb Magyarországra, amikor a Terrorelhárítási Központ máris lefoglalta a kellékfegyvereket, mivel szerintük nem voltak megfelelően hatástalanítva. Lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség azzal a fegyverszakértővel szemben, aki a kellékek behozatalát intézte.

A külső helyszínek környékén lakók is háborognak: Brad Pitt és csapata már hamar felhívta a forgatás környékén élő lakók figyelmét arra, hogy esténként lövöldözések, robbanások lesznek hallhatók. Emiatt a stáb egy-egy harmincezer forintos vásárlási utalványt ad azoknak, akik vállalják, hogy nem filmeznek, fotóznak és legfőképpen nem tesznek bejelentést a forgatás okozta zaj miatt. Mindennek tetejébe a film látványtervezőjét elgázolták az Astoriánál. Ha ez a három csapás nem lenne elég, a hírek szerint míg Angelina néhány napos jószolgálati útra utazott, a sztárpár egyik gyermeke kórházba került gyomorrontással.

S hogy mit gondolnak a hozzáértők a forgatási átokról?

„Nem Brad Pittet sújtja az átok, bár valószínűleg ő maga is részese volt a forgatás megátkozásának – magyarázza az általunk megkérdezett spirituális szakértő. – A vonzás törvénye az egyik leggyakrabban emlegetett spirituális szabályszerűség. Ez azonban nemcsak a pozitív energiák mozgását befolyásolja. Egy zombi- vagy horrorfilm forgatása automatikusan vonzza a szerencsétlenségeket. Pitt, mint a mozi producere egész nap gonosz élőhalottakról gondolkodik, ezzel pedig az egész lényét negatív energiákra hangolja.
Ugyanezt teszik a stábtagok is, természetes tehát, hogy az egész produkció – és annak minden munkatársa, aki nem dolgozik ez ellen tudatosan – negatív eseményeket, szerencsétlen baleseteket vonz magához. Tehát teljesen fölösleges lenne megátkozni vagy megrontani őket, hiszen a munkájukkal naponta újra és újra »megátkozzák« önmagukat. A megoldás az lenne, ha a forgatási napok alatt a stáb tudatosan védené magát a negatív energiáktól, a munka befejeztével pedig áthangolnák rezgésszintjüket, hogy immár pozitív eseményeket vonzzanak magukhoz.”

Elátkozták Brad Pitt első filmjét?

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top