Ezo

Júliusi holdnaptár

Hektikus hónap elé nézünk, pörgős napok és hisztivel teli hetek követik egymást. Ember legyen a talpán, aki kiegyensúlyozott tud maradni júliusban.
A napi horoszkópodat olvastad már?

Július 2.
Növő Hold a Rákban
A mai napon nagyobb lesz az önbizalmad a szokásosnál, és nagyvonalúság is jellemző lesz rád. Még az is előfordulhat, hogy valakit olyasmivel lepsz meg, amire nem számít, igaz, hogy ez nálad anyagilag nagyobb erőfeszítést igényel. De ezt tartsd titokban, mert különben a másikban lelkiismeret-furdalást ébreszthetsz. Ha bulizol, kifoghatsz egy olyan személyt, aki egyszerűen elnyűgöz a tudásával, no és a külsejével, ha nem vagy szingli, lehet, hogy ez nem most, egy kicsit később lelépsz miatta a partneredtől.

Július 3–4.
Növő Hold az Oroszlánban
Szerelmi ügyekben feszültség várható vasárnap. De az is lehet, hogy olyan fáradt leszel, hogy szinte mozdulni sem tudsz, csak üveges szemekkel magad elé bámulni, vagy a tévében, a neten vagy DVD-n egy filmet megnézni. Előfordulhat, hogy valaki tanácsért fordul hozzá, ám úgy érzed, hogy lyukas az agyad, illetve az is megtörténhet, hogy nem hallgatod figyelmesen végig őt, és ezért inkább udvariasan, de utasítsd el őt. Hétfőn jó hangulatban leszel, ami az emberi és a párkapcsolatodra egyaránt remek hatást gyakorol, és talán pénz is áll a házhoz.

Július 5–6.

Növő Hold a Szűzben
A sziporkázás napja ez a két nap, amikor agytekervényeid az ötödik sebességbe kapcsolnak, és olyan ötleteid ltámadnak, hogy mindenki csak kapkodja a fejét. Ez lehet hogy hétköznapi ügyekben azt jelenti, hogy például a nagy dugóban megtalálod azokat a kis kerülőutakat, amelyekkel időben odaérhetsz, ahova muszáj lenne. De azt is, hogy akármit előadsz, azt zseniálisnak könyvelik el, leginkább a munkahelyeden. Kedden belevághatnál valamilyen testedzésbe, ha ezt még nem tetted meg, mert lesz elég kitartásod, hogy olyanná formáld a tested, amilyenné szeretnéd.

Júliusi holdnaptárJúlius 7–8.
Növő Hold a Mérlegben
Üdvös lenne, ha a kedvesedet nem őrjítenéd meg azzal, hogy neked mindenképpen némi függetlenségre van szükséged, mert ennek könnyen az lehet a vége, hogy fogja magát, és hagyja, hogy valaki más elcsavarja a fejét. De ebben a holdállásban az is előfordulhat, hogy sajnos olyan valakire hajtasz, aki foglalt, és bár talán meg is ígéri, hogy szakítani fog a régivel, de erre ne vegyél mérget. Ha shoppingolsz, fogd vissza magad, és bármilyen olcsó, ezen a két napon mindent a szemnek, semmit a pénztárcának…

Július 9–11.
Növő Hold a Skorpióban
Még nem vetted meg a Nők Lapja Ezotériát? Akkor itt az idő, hogy elvánszorogj ezen három nap valamelyikén az újságoshoz, és beszerezd, mert olyan dolgokat tudhatsz meg belőle, ami a Skorpióban tartózkodó Hold idején – ha az ezotéria iránt kíváncsi vagy – nagyon fontos. Tanulhatsz belőle, főleg a lelki társ témában, annak sokszínűségéről, és közben saját magad is rájöhetsz, hogy ki az, akivel ilyen jellegű a kapcsolatod. Egyébként jól fogod érezni magad ezen a három napon, mert amit eltervezel, azt véghez tudod vinni, és a lehető legjobb eredményt érheted el. A szerelemben is az esetleges féltékenység után boldog kibékülés – nem is akármilyen – történhet.

Július 12–13.
Növő Hold a Nyilasban
Kicsit vegyél vissza, mert hajlamos vagy a veszekedésre, azt hiszed, hogy mindent jobban tudsz, ráadásul zavarok keletkezhetnek a szavaid és a tetteid között. Nem vagy képes a másik oldal helyzetét reálisan értékelni, ezért az ilyen holdállásnál gyakoriak a szakítások. És ne feledkezz meg egy hozzád közel álló személy évfordulójáról, vagy olyasvalamiről, amit ő fontosnak tart, és szeretné megünnepelni. A kedveseddel nem lesz minden a legnagyobb rendben, előfordulhat, hogy mogorva, kissé önző, és mindezt rád hárítja, hogy éppen te vagy ilyen. Ha szakítani akarsz, tedd meg. Ha nem, akkor légy türelmes, semmi sem tart örökké.

Júliusi holdnaptárJúlius 14.
Növő Hold a Bakban
Itt az ideje, hogy beiktass a mai napba valami kényeztetést, nemcsak szellemileg, hanem testileg is. Például egy jó kis masszázs, ami akár lehet fejmasszázs, vagy éppen talpmasszázs, de az egész testre kiterjedő is. És nem árt kezelésbe venni a körmeidet, ne csak a manikűré, hanem a pedikűré is legyen ez a nap. Egyáltalán nem fontos, hogy a lábkörmeid ugyanolyan színűek legyenek, mint a kézkörmeidé. Ismét trendi a lábon a sötét, a kézen a világosabb árnyalat. Ha a műkörmös híve vagy, akkor a nála tett mai látogatásodon semmi újdonság, valami hagyományosat, megszokottat válassz.

Július 15.

Telihold a Bakban
Koncentrálj a mai napon a munkára. Ha szabadságon vagy, akkor ne lógasd a lábad valami víz partján csak úgy, révedezve, játszadozva, hanem kezdj bele egy könyv olvasásába, és járasd meg a futóműveidet, mégpedig ahol vagy, annak a helynek a nevezetességeit fedezd fel. És megkóstolhatnád a helybeli étkeket is, ne aggódj, ha nehéz ételnek minősülnek, akkor sem fog ma kötni rajtad a háj. Ja, és ne feledkezz meg a folyadékfogyasztásról, ami szigorúan víz, na és egy kis gyógytea is lehet.

Július 16–17.

Fogyó Hold a Vízöntőben
Képzeld, lehet panaszkodás nélkül élni! Legyen ez a két nap a siránkozásmentes. Ha az őseiddel találkozol, vagy a barátnőkkel, netán a pároddal töltöd ezt a napot, esetleg új ismerősökkel találkozol, akkor csak és kizárólag jó dolgokról beszéljetek. Mert ugyan mindenki szeret panaszkodni, pletyizni, kritizálni, és néha olyan jólesik leszólni másokat. De most állítsd át az agyad, és e két naptól kezdve 21 napig tartsd be a siránkozásmentességet. Hogy miért 21 napig? Mert az agynak ennyi időre van szüksége, hogy újra formába hozza magát. És meglátod, ez után sokkal energikusabb, egészségesebb és boldogabb leszel.

Júliusi holdnaptárJúlius 18–20.
Fogyó Hold a Halakban
Szuperérzékeny vagy ezen a három napon. De tartsd észben, hogy nemcsak te, hanem mások is, főleg a környezetedben élők. Ezért ügyelj arra, hogy ne bánts meg szóval senkit, és arra is, hogy ha valaki beszól neked, akkor ne nyíljanak meg a könnycsatornáid – ráadásul mindenki szeme láttára –, hanem gondolkodj el azon, amit mondott. És meglátod, megjön a megfelelő pillanat arra, hogy nem te – hiszen te nem vagy olyan! –, hanem valaki más, a helyedben revánsot vegyen. Ja, és örülj együtt testvéred vagy egy nagyon közeli rokon sikerének, aki ettől teljesen elolvad.

Július 21–22.
Fogyó Hold a Kosban
Talán fej- és nyakfájósan ébredsz ezen a két napon, és még az is lehet, hogy az időjárás miatt egy kicsit ki vagy akadva. Ha lehetséges, akkor kerüld a légkondicionált helyiségek hosszabb idejű látogatását, mert még az is lehet, hogy valami komolyabb, netán hosszabban elhúzódó nyavalyát szedsz össze. Nézz meg egy romantikus filmet, és ha valaminek a látványa lenyűgöz, akkor ezt örökítsd meg. Egyébként szellemileg ragyogó formában leszel, ha vásárolsz, vagy eladsz, és egyébként utálsz alkudozni, most még azt is megteheted, mert menni fog.

Július 23–25.
Fogyó Hold a Bikában
A jelszó: vásárlás! Szánd legalább a három napból az egyiket vásárlásra, mert olyan olcsón juthatsz hozzá szuper dolgokhoz, hogy az valami elképesztő. Ha nincs pénzed, vagy nem elegendő, akkor megéri kunyizni a nagyitól vagy a szülőktől, vagy a párodtól – de barátnőtől tilos! –, mert lehet, hogy nekik nem lesz annyira fontos, hogy időben visszaadd, és még csak nem is hánytorgatják majd ezt fel neked. Ha úgy döntesz, hogy most kezdesz bele fogyókúrába, akkor a csillagok ehhez áldásukat adják.

Július 26–27.
Fogyó Hold az Ikrekben
Olyasvalakivel jöhetsz össze, akinek a szexuális szokásai a tiédtől teljesen eltérőek. Ez nem fog kiderülni természetesen azonnal, de a csillagok jelzik, hogy ha összemelegedtek, akkor előbb-utóbb magadtól is rá fogsz jönni, hogy mire vágyik. És ez nem meglepetés lesz a számodra, hanem először meghökkentő, aztán visszataszító, de mivel már másoktól is hallottál erről, utána elkezd hajtani a kíváncsiság, és teljesíted a kívánságát. Még az is lehet, hogy te is rákapsz ennek az „ízére”, és ez a szex hosszú időre összekapcsol benneteket.

Júliusi holdnaptárJúlius 28–29.
Fogyó Hold a Rákban
Sajnos a mai napon valaki úgy hazudik, mintha könyvből olvasná. Ezért jó lenne, ha egyetlen szavát sem hinnéd el, így elkerülheted a csalódást, a kiábrándulást, sőt talán még anyagilag sem tud levenni annyira, amennyire szeretne. És mindezt teljesen komoly ábrázattal, hitelesnek hangzó szöveggel fogja előadni, ezért csalhat könnyen lépre. De ha a holdnaptárunkhoz tartod magad, ez nem történhet meg veled.

Július 30.
Újhold az Oroszlánban
Legyen az önfeledt szórakozás napja a mai! Ami azt is jelentheti, hogy a kertben sütögethetsz, hogy lubickolhatsz a strandon, a szerelmeddel és a barátaiddal töltheted a napot. Ha egyedül vagy, netán dolgoznod kell, akkor is meg fogod találni a napban azt a pillanatot, ami szép, amitől a lelked csordultig telik, és valahogy másként nézel a világra, és benne magadra.

Július 31.
Növő Hold az Oroszlánban
Jól tudod a mai napon kezelni a különcségeket, és ezért népszerűbb leszel, mint valaha. Hiszen kikiáltják rólad, hogy te vagy az elfogadás bajnoka, miközben persze belül azért egészen mást gondolsz a dolgokról vagy az emberekről, akik szokatlanul, különc módjára viselkednek. De ezt nem hozod a nagy nyilvánosság tudomására, így aztán sütkérezhetsz a toleranciabajnoki címben. Ha valamilyen amatőr sportversenyen indulhatnál a mai napon, akkor tedd meg, de nem fontos elsőnek lenni, és ezt hangoztasd, mert a lemaradóknak ez óriási vigaszt jelent.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top