Ezo

Várkonyi Andrea őszintén az őt ért csodáról

Úgy áll az ezotériával dr. Várkonyi Andrea, a Tv2 hírműsorvezetője, hogy talál benne olyasmit, amiben hisz, de olyasmit is, amit orvosi tanulmányai során szerzett tudása alapján elfogadhatatlannak tart, pedig a csoda vele is megtörtént…
Várkonyi Andrea őszintén az őt ért csodáról
Hódít Várkonyi Andrea dekoltázsa

Orvosdinasztiából származik dr. Várkonyi Andrea, maga is orvosi egyetemet végzett, amikor azt mondták neki, hogy természetes úton nem lehet gyereke, eszébe sem jutott kételkedni. Nem állt ellen, amikor most arra kapacitáltam, hogy nézzük meg a horoszkópját. Nemcsak én voltam kíváncsi arra, hogy horoszkópja mit mutat: a sors milyen feltételekhez kötötte a természetesen úton világra jöhető gyermek érkezését, hanem ő is.

– Soha nem jártam még asztrológusnál, és egyetlenegyszer sem készítették el a horoszkópomat, de most kihasználom az alkalmat, és szeretnék erre a rejtélyre választ kapni.

– Egyébként hiszel az asztrológiában?

Fotó: Sanoma Archív/Acsai Miklós
Fotó: Sanoma Archív / Acsai Miklós

– Nem viszem túlzásba ez ügyben a hitet, és ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem fordultam meg asztrológusnál.  De a jegyek alapjellemzésében hiszek. Volt már a kezemben asztrológiával foglalkozó könyv, és ha nem is fújom kívülről, hogy melyik jegyre mi jellemző, ha találkozom valakivel, és megtudom, hogy milyen állatövi jegyben született, akkor már van halvány sejtésem arról, hogy milyen tulajdonságokra számíthatok nála. Persze ez nem befolyásol bármilyen döntésemben vagy a párválasztásomban. Amúgy ahogy most beszélek erről, eszembe jut: nem voltam valami nagy pasizós típus, de a jelenlegi párom, és egy 24 éves kori szerelmem, aki nagy hatással volt rám, egyaránt a Kos jegyében született. Ez azért érdekes…

– Van olyasmi az ezotéria területén, amiben feltétlenül hiszel?

– Igen, a sorsszerűség. Meg vagyok győződve arról, hogy a dolgok nem véletlenül történnek az emberrel. Előbb-utóbb mindenre megkapjuk a választ, kiderül, hogy mi miért történt akkor úgy, ahogy történt.

– „Papírod volt” arról, hogy nem szülhetsz gyermeket, aztán mégsem így történt. Gondolkodtál már azon, mi lehetett az oka ennek?

– Igen, ez nagy rejtély a számomra! Szinte csodának tartom Nóri érkezését…

– Pedig, ha a horoszkópodat nézem, akkor ez nem csoda. Szinte az első, ami látszik a pontos születési képletedből, pontosan az, hogy törvényes kapcsolatból, vagyis házasságból nem lehet gyereked.

Érdekel a hipnózisban végzett fogászat? Vedd meg a Nők Lapja Ezotéria legújabb számát, amelyből mindent megtudhatsz a hipnózisról!  
Várkonyi Andrea őszintén az őt ért csodáról

– Ez teljesen megdöbbent… A házasságunknak nem tett jót, hogy hiába akartunk gyereket, nem sikerült. Pszichésen mindketten sérültünk.

Fotó: Sanoma Archív/press.TV2.hu
Fotó: Sanoma Archív/press.TV2.hu

– Viszont a horoszkópban az áll, hogy míg törvényes házasságból nem születhet gyermeked, addig titkosnak mondható, szerelmi kapcsolatból, vagy törvény által nem szentesített együttélésből igen.

– Erre soha nem gondoltam. A neveltetésem miatt ezt elképzelhetetlennek tartottam. Ebben a személyre szabott horoszkópban tényleg sok igazság lehet… És azt mondod a horoszkópom alapján, hogy lehet még több gyermekem?

– Igen, de valószínűleg csak abban az esetben, ha nem házasodsz össze a pároddal.

– Nincs is szándékunkban oltár elé állni.

– Ilyet már nagyon sokszor hallottam, de a sors ilyenkor csapdát állít, és olyan helyzetet teremt, amikor a két ember valamilyen előnyhöz juthat, vagy valamit csak úgy kaphat meg, ha összeházasodik. Ilyenkor a sors nagyon csábító „ajánlatot” tesz, szinte képtelenség ellenállni, és a pár azt gondolja, minden marad a régiben, csak papírt kapnak arról, hogy törvényesítették a kapcsolatukat.

– Ezt biztosan észben fogom tartani, és nem lépem meg. Egyébként visszatérve az előző kérdésedre, vágyom még saját gyermekre, de nem szeretném beleélni magam, hogy sikerülhet, éppen Nóri miatt. Amikor megtudtam, hogy várandós vagyok, földöntúli boldogság járta át minden porcikámat. Félek, hogyha beleélem magam, hogy lehet majd még babám, és mégsem jön össze, akkor azt nagy csalódásként élném meg… Most, hogy már ennyire belelendültünk, szeretnék többet megtudni magamról a képletem alapján.
                              

Az asztrológiai beszélgetés folytatását továbbolvashatod a Nők Lapja Ezotéria 2011/1. számában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top