Ezo

Fogtömés, fúrás, csiszolás – hipnózisban!

Érzéstelenítés nélkül végzi a bonyolult beavatkozásokat dr. Kelemen Pál szájsebész és hipnodonta. Hogyan? Hipnózisban!
dr. Kelemen Pál
Dr. Kelemen Pál
Forrás:dokikalauz.hu

Több mint két évtizede alkalmazza munkája során sikerrel a hipnózist dr. Kelemen Pál szájsebész és hipnodonta. Az eljárás Magyarországon még nem örvend kellően nagy népszerűségnek, az emberek inkább tartanak tőle.

– Talán azért – mondja dr. Kelemen Pál –, mert az emberek hajlamosak valami földöntúlit belelátni, holott egészen egyszerűen egy módosult tudatállapotról van szó, amit ráadásul maga a páciens hoz létre, én csak kísérem őt. Aki képes koncentrálni valamire, az remek alanynak bizonyulhat.

– Ha tehát engem egy tengerparti séta kapcsol ki igazán, nincs más dolgom, mint képzeletben sétálnom a fövenyen, míg ön kihúzza a fogamat?

– Voltaképpen igen. Persze mondhatjuk úgy, hogy közben azért én is fogom a „kezét”, kísérem – de persze csak ön sétál, én valójában dolgozom eközben, sőt folyamatosan megerősítem az érzelmeit, tehát vezetem. Ennek értelmében – ha már a tengerparton van – a fúrógép hangja könnyen vihető át a képzelet segítségével a hullámok hátán egyensúlyozó motorcsónak berregésévé, vagy éppen az arcára irányuló lámpák fénye a perzselő nap erejévé, ahogy tetszik. Az a lényeg, hogy ő a tengerre figyeljen, ne a beavatkozásra. Emellett persze mindvégig tisztában van azzal, hogy fogorvosi székben ül, a tudata mégis másra koncentrál.

Hiszem majd, ha látom

Fogtömés, fúrás, csiszolás – hipnózisban!A kezeléshez szükséges állapotba persze már dr. Kelemen Pál juttatta a pácienst, Orsolyát. Mielőtt bármiféle „hókuszpókusz” kezdetét vette volna, a doktor úr kedélyes beszélgetésbe elegyedett a húgommal, hiszen mint hallhattuk, mindennek az az alapja, hogy rátaláljanak a közös kommunikációs csatornára.
Miután Orsolya elhelyezkedik a székben, még mindig csak diskurálnak.

Az orvos pedig úgy érzi, ideje olyan zene után nézni, amivel a páciens ellazulását mélyítheti, azaz segítheti utazását, mialatt ő dolgozik. El is indul Vangelis csilingelő muzsikája, a relaxációt pedig csak tovább erősíti, hogy a páciens vizuális emlékeket képes csatolni az akusztikus térhez. A dallamok betöltik a kórtermet, így a doktor úr is hallja a zenét, tehát pontosan tudja, hol jár éppen az alany, illetve azzal is tisztában van, mikor kell újabb szuggeszciókat adnia az „utazáshoz”.
Az pedig meg is kezdődik. Megismerem a levitációs technikát. A már ellazult páciensnek először is utasításra fel kell emelnie mindkét kezét. Mivel az már kiderült, hogy egy jobb felső fogát kell betömni, az orvos a levegőben tartott kezek közül a balt kezdi szuggerálni. Addig mondja a székben ülő betegnek, hogy azt bizony nehezebbnek érzi, míg az agya elfogadja ezt, és karja valóban elnehezedik. Annyira, hogy a végén már tartani sem tudja, ezért combjára ejti.

Fel sem szisszent…

Fogtömés, fúrás, csiszolás – hipnózisban!
 Mit ígér a nyúl éve?

Ezek után megkezdődhet a jobb kéz bűvölése, arra most gondolatban léggömböket köt fel a doktor úr. Egyre többet, hogy azok a levegőbe emeljék a páciens karját, ráadásul a kinyújtott kar felé léghullámokat küldve, könnyed kézlegyintésekkel erősíti meg a páciens illúzióját. Miután Orsolya karja a kellő magasságba ér, a hipnodonta tovább szuggerálja, hogy keze elzsibbadjon, kimenjen belőle a vér. Verbálisan persze folyamatos érzetekkel bombázza a beteget: „most hideget érez, mintha jégszekrényben matatna, vagy éppen hógolyót gyúrna, s közben érzi, hogy teljesen elfagyott a keze, sőt szinte már nem is érzi azt”.
Mivel Orsolya keze már hosszú percek óta a levegőben van, természetesen kiment belőle a vér, elfehéredett, és meglehetősen lehűlt, így a belészúródó tű behatolását is mindössze tompa nyomásnak érzi: az anesztézia tehát eddig sikeres. Úgy vélem, a páciensnek most lesz csak igazán szüksége arra, hogy az agyára bízza magát, hiszen ezek után nincs más hátra, mint a kezében lévő érzéketlenséget, azaz zsibbadtságot és fagyosságot átvinni az érintett arcféltekére, hogy a kezelendő fog környéke is érzéketlenné váljon.

Ehhez szükség van persze a hipnotizőrre is, aki igazán mély szuggeszciókkal célozza a páciens tudatát, hogy a későbbiekben egy arcába szúrt tűvel bizonyítsa nekünk a módszer hatásosságát. Mivel Orsolya ekkor sem szisszent fel, kezdetét vehette a kezelés: a csiszolás, a fúrás és a tömés, mely beavatkozások alatt természetesen a doktor úr folyamatosan szóval tartotta őt. Még ha kissé egyoldalúan is, ugye, de ne felejtsük el, hogy a szakember ilyenkor tulajdonképpen a tudatalattihoz beszél.

Mindenkit megnyugtatok: Orsolya lecsendesített intellektusa végül csak magához tért, és nyilván mindenre emlékezett, sőt jól érezte magát. Persze most nem a fogfúró bizsergette meg felejthetetlen gyönyört okozva, sokkal inkább az volt rá megnyugtató hatással, ahol ezalatt járt. Az meg hadd maradjon az ő titka.

Ha további részleteket szeretnél tudni, a hipnózisban végzett fogászatról, valamint érdekel minden ami a hipnózissal kapcsolatos, akkor vedd meg a Nők Lapja Ezotéria legfrissebb számát!
Fogtömés, fúrás, csiszolás – hipnózisban!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top