Meditálni nem egyszerű. Legalábbis a „beavatottak”, a „mesterek” és az önjelölt „guruk” szeretik ezt elhitetni velünk. Pedig a valóságtól semmi sem áll távolabb! A relaxáció természetes képessége ugyanis mindannyiunkban ott van. A leggyakoribb akadály, hogy „akarjuk” a meditációt, begörcsölünk, és erőből akarunk ellazulni. Különösen igaz ez azokra, akik bedőlnek annak a népszerű tévhitnek, hogy csak az meditál, aki „kitisztítja elméjét”, és „nem gondol semmire”. Pedig az elménk mi magunk vagyunk, aki nem gondol semmire, semmi mást nem tesz, mint lekapcsolódik az univerzum örök gondolatenergiáiról. Ez pedig tévút. A tévedés alapja – és ezt fontos tisztáznunk –, hogy a keleti kultúrák mást értenek „semmire gondolás” alatt, mint a nyugatiak.


Ülj le, és ne mozdulj!

Hogyan csináljuk hát? Ne gondolkozzunk, hanem figyeljünk! Ne akarjuk lezárni a gondolatainkat, hanem koncentráljuk őket a jelen pillanatra! A módszer egyszerű: üljünk le egy csendes zugba, és vegyük át, mit érzünk egy-egy érzékszervünkkel. Kezdjük a látással: nézzünk jól körül, figyeljük meg, mit látunk, majd csukjuk be a szemünket, és koncentráljunk a feketeségre. Azután figyeljük a hozzánk eljutó hangokat! Honnan jönnek? Hányfélék? Néhány perccel később áttérhetünk a tapintás megfigyelésére. Meleget vagy hideget érzünk? Hol ér hozzánk a ruha? Van-e légmozgás a szobában? Majd jöhetnek az illatok és az ízek. Minél több részletet figyeljünk meg, minél több kérdést tegyünk fel magunknak! Ezek segítségével feltérképezhetjük a jelen pillanatot, elménk pedig észrevétlenül kerülhet meditatív állapotba.