Eljött a vámpírok kora?

Az emberek mindig is érdeklődtek a vérszívó lények iránt, akiket fokhagymával lehet távol tartani a háztól, és a szívbe döfött karóval vagy ezüst pisztolygolyóval megsemmisíteni. Na de ki akarja manapság elkergetni őket? A tinédzser lányok pont arról álmodoznak, hogy egy éjszakán megjelenik az erkélyükön az ifjú, szomorú szemű hős, aki örök szerelemre gyullad értük. Kit érdekel, hogy tulajdonképpen élőhalottakról, emberi vérrel táplálkozó gyilkosokról van szó?

Miért vonzó a vámpírlét?

A filmekben általában gyönyörű férfiak és nők bújnak a vérszívók jelmezébe, így könnyebben érez vonzalmat irántuk a néző. Emberfeletti képességeikre pedig ki ne vágyna? Gondolatolvasás, repülés, hihetetlen gyorsaság és mindent elsöprő erő. Van valami csábító abban az állandó melankóliában is, amelyben az „életüket” töltik. A vámpír egyszer már meghalt, nem kell több fájdalmat megtapasztalnia, de közben az állandó bujkálás és magány okozta őrület perzseli őket. 

A napjainkban hódító „emo-láz” több ponton is találkozik a vámpírkultusszal, így egyértelmű, hogy a kamaszok körében egyre népszerűbbek az efféle történetek. Fekete ruhákban mászkálnak, kerülik a napfényt, fehér bőrükön átütnek a kék erek. A politikai, társadalmi változások, a felnőttek állandó szorongása a pénz, a munka, az egzisztencia miatt hatással vannak a gyerekekre is. Szüleik feszültségét ők tudat alatt így dolgozzák fel. Befordulnak, belefeledkeznek egy kitalált világba, és leginkább az internet kibervilágában érzik jól magukat. Ott azzá válhatnak, amivé csak akarnak. Nem kell törődniük azzal, hogy lesz-e jövőjük, fantáziájuk sző számukra egy új létet.

A Twilight (Alkonyat) című film plakátja

Hollywood jócskán tehet arról, hogy a kamaszok fele rajong az élőhalottakért. Az Alkonyat című film rekordokat döntött nézettségben Amerikában, de Európában is nagyon népszerű. A regénysorozatból hamarosan a második epizód is átköltözik a mozik vásznára, s a kislányok újabb szédülete várható. Egész biznisz épült mára a vámpírokra. Filmek, tévésorozatok, zenekarok, ajándéktárgyak ösztönzik a gyerekeket a vásárlásra. Szüleik pedig inkább nyelnek egyet, és kifizetik az újabb műanyag koporsót vagy denevéres pólót, ahelyett, hogy észrevennék, valami nem stimmel a gyerekük lelkivilágával. Anne Rice, a világhírű amerikai író is írt egy komoly sorozatot Vámpírkrónikák címmel, melyet zabáltak a rajongók, de valahogy a 90-es években nem tudott ilyen mélységig merülni a vámpirizmus. Rice legnagyobb sikere, az Interjú a vámpírral is meghódította a moziba járókat, Tom Cruise és Brad Pitt is elvarázsolta az akkori lányokat, de mégsem alakult ki akkora fanatizmus, mint az Alkonyat kapcsán. Érdekes, hiszen a Vámpírkrónikák valóban izgalmas, elgondolkodtató, remekül megírt sorozat, ellentétben az Alkonyattal, mely lebutított, összecsapott fércmű, borzalmas dialógusokkal és bárgyú történetekkel. Itt megjelennek már „vegetáriánus” vérszívók is, akik harcolnak önmagukkal és az ösztöneikkel. Anne Rice Lestatja minden bizonnyal könnyesre röhögné magát az Alkonyat szereplőin. A titok abban van, hogy Lestat megjelenése idején a fiatalok még kimozdultak, keresték egymás társaságát, és nem az interneten éltek.  

A „magyar vámpír” és sorstársai

Lugosi Béla Drakula szerepében – 1931

A magyar hiedelemvilágnak nem része a vámpír, sőt még a vérivás sem. Az egykor Magyarországhoz tartozó Erdélyhez kapcsolódik a leghíresebb vámpír, Drakula gróf legendája, aki valós személy volt. Vlad Tepes az édesapja után (Vlad Dracul) örökölte a Dracula nevet. 1456-ban lett Havasalföld uralkodója, és leginkább véreskezűségéről híresült el. A legkisebb vétségért is karóba húzással büntetett. A környékbeliek rettegtek tőle, és az a legenda járta, hogy az uraság szűz lányok vérét kortyolta, de erre természetesen semmiféle bizonyíték nem utal. Vlad Tepes haláláról különböző feljegyzéseket találtak a történészek, ám egyik sem szól arról, hogy éjszakánként kimászott volna sírjából, hogy embereket öljön.

Bram Stoker 1890-ben találkozott egy magyar professzorral, aki elmesélte neki Vlad Tepes történetét. Az író fantáziája elindult, és hét év múlva már vérszívó vámpírként jelent meg a regénye főhőse. A halhatatlan szerelem osztatlan sikert aratott, és azóta is az egyik legnépszerűbb történet. Amerikában a mai napig sokan úgy gondolják, hogy Erdély Magyarországon van, ezért gondolják, hogy nálunk élnek vámpírok. Az csak véletlen egybeesés, hogy Hollywood leghíresebb Drakulája a magyar származású Béla Lugosi volt, aki egész életében azon fáradozott, hogy megértesse a közönséggel, ő csak egy színész, nem igazi vérszívó.

Titkok és tények…

A vámpírokat sokan a denevérekkel azonosítják, illetve úgy képzelik, hogy az élőhalott ennek az állatnak a testében is képes vadászni. Valóban, léteznek olyan denevérfajok, melyek állatok vérével táplálkoznak, de emberre szinte sosem támadnak. A gyenge látású kisemlősök napközben sötét helyeken bújnak meg, gyakran régi kriptákban vernek tanyát, ezzel még inkább rászolgálva ijesztő hírnevükre. 

Néhány éve egy régészcsoport tagjai egy nő csontvázára leltek egy kis cseh faluban, Krumlovban. A temetésre a vámpírrítusok szerint került sor: a csontváz fejét leválasztották, és a lábcsontok közé helyezték, mellkasát pedig valamilyen faeszközzel átdöfték. A csontvázon különféle vizsgálatokat végzett a csoport, hátha tudományos választ kapnak a vámpírok létezésére. A XVIII. században élt hercegnőről végül kiderült, hogy rejtélyes betegségben szenvedett, melynek következtében kórosan lefogyott, és szégyenében szinte sosem ment a napra. Az akkori orvostudomány kedvelt módszerével, a vér lecsapolásával próbálták gyógyítani, de ő ettől csak még sápadtabb és gyengébb lett. Szolgálói is rettegtek tőle, mivel nem tudták, hogy mi emésztheti úrnőjüket. Szintén a pletykának „köszönhette”, hogy végül vámpírnak kiáltották ki, és ehhez „méltó” módon lefejezték a holttestét.  

A néhány kultúrában még ma is megfigyelhető temetkezési szokás abból ered, ahogyan megpróbálták a halottakat a sírjukban tartani. Eleinte vadrózsát tettek a koporsóba vagy annak a tetejére, abban a hiszemben, hogy azok megkötik a lelket, és ezzel megelőzik azt, hogy visszatérjen élőket kísérteni. A „gyanús” sírokat megjelölték, súlyos köveket helyeztek a halom fölé, nehogy kimászhasson. Dél-Amerikában többtucatnyi lefejezett csontvázat találtak egy ásatáskor. A koponyák szájába téglát tömtek, bordáikból karó állt ki. Egyes országokban testeket a koporsóhoz szegeztek, vagy eltörték a lábcsontjaikat. Olykor vörösre festették a csontjaikat, remélve, hogy ez a vérszínű anyag kielégíti az igazi vérre való igényt.