Ezo

1-es férfi

A számmisztikában mindenki 1-es, aki 1-jén, 10-én, 19-én vagy 28-án született.

1-es férfiAz 1-es férfi Férfi akar lenni, ezért elsősorban azt várja el egy nőtől, hogy az igazi Nő legyen. Mivel egy férfi egy nő mellett tud férfi lenni.
Azt szereti, ha ő kezdeményezhet. Hagyni kell, hogy ő tegye meg az első lépést. Egy okos nő engedi, hogy udvaroljon neki a férfi. Hagyja, hogy kényeztesse, elvarázsolja. Minden férfi szereti, ha felnéz rá a nő. Erre az 1-es férfinak is nagy szüksége van. Egyrészt a hiúsága miatt, másrészt a „hódító vezér” egyénisége miatt.

A 1-es férfi nem kedveli a buta nőket, de a túl okosakat sem, főleg nem az okoskodókat. Viszont nagyra értékeli, ha egy nő sikeres és önálló, ugyanakkor tud alkalmazkodni, és adott esetben alárendelődni a férfinak.
Az 1-es férfi szívesen és sokat költ a nőre, de ezért cserébe komoly elvárásai is vannak. Mindenben szereti a magas színvonalat és a különlegeset. Ezekkel megfelelő „fórumokon” dicsekszik is. Ezt nem szabad rossz néven venni tőle!
Első akar lenni mindenben és mindenhol. Az ágyban is. Ha mégse, akkor az a minimum, hogy a nő nagyon megdicsérje. Hisz a potenciatéma nála az első helyen szerepel. Ezt erősíteni nemcsak lelki szükséglete, de terápiája is az 1-es férfinak!

Kedveli az extravagáns cuccokat, különleges vacsorákat. Szeret szokatlan helyeken találkozni, szeretkezni. Ha ezt egy nő szívesen és önként megteszi, azt istennőként fogja imádni.

Egy okos nő mindig izgalmas, kicsit titokzatos marad. Sose tárja fel teljesen önmagát. Ezzel éberen tartja a férfi érdeklődését, kíváncsiságát. Így a kapcsolat egy folytonos „játék” lesz, amelyben a férfi dolga, hogy minden alkalommal meghódítsa a nőt, a nő pedig újból és újból elcsábítsa a férfit. A szeretkezések előtti előjáték is pontosan erről kellene hogy szóljon. Egy 1-es férfi esetében erről tilos lemondani, mert az törvényszerűen és gyorsan megöli a férfi érdeklődését, vagyis megássa a kapcsolat sírját.

Az 1-es típusú férfiak szeretik a változatosságot. Ezt a nőnek mindenképpen biztosítania kell. Ehhez leleményesnek és az 1-hez hasonlóan kreatívnak kell lennie a nőnek. Enélkül nem lehet tartós egy 1-es férfival a kapcsolat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top