Ezo

Dominójóslás

Az idõk kezdete óta pontokkal megjelölt köveket, csontokat, botokat használtak a jövendõmondáshoz. Nem véletlenül, hiszen ez a jóslási technika rendkívül egyszerû, ám mégis egyértelmûen feltárja életünk várható eseményeit.





A dobókocka és a dominó hétköznapi tárgy, a jóslásra használt darabokat azonban gondosan tároljuk, lehetőleg egy külön dobozban vagy kendőben egy olyan titkos helyen, ahol illetéktelenek nem férhetnek hozzá. Ne feledjük, hogy minél nagyobb tisztelettel bánunk a jóseszközökkel, annál szorosabb szál fog hozzájuk fűzni, ez pedig elősegíti a velük való kommunikációt.

Elemzés

Az elemzés megkezdése előtt keverjük meg a 28 lefordított dominót, mint bármely dominójáték elején. Válasszunk ki hármat egyenként. Tegyünk fel egy konkrét kérdést, és ha lehetséges, a válasszal arra az egy kérdésre koncentráljunk.









 Mintaolvasat







Jane testvérét, Valerie-t három hónapja eljegyezték, és készült összeköltözni vőlegényével. Az örömteli esemény ellenére Jane tudta, hogy testvére nem érzi magát biztonságban, mert egy korábbi eljegyzése az összeköltözés után nem sokkal felbomlott. Jane úgy döntött, megpróbálja a dominók segítségével megtudni, testvére jelenlegi kapcsolata jól végződik-e.


A következő dominókat húzta:
• 4-3: gondoktól vagy csalódástól való félelmeid megalapozatlanok lesznek.
• 6-1: problémáidnak vége, melyhez egy jó barátnak köze lehet; esküvő kilátásban.
• 5-2: valakinek a családban gyermeke születik.


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


A dominók értelmezése


Ha feltettük a kérdést, és kiválasztottuk az elemzéshez a három dominót, keressük ki értelmezésüket az alábbi táblázatból. Tartsuk észben, hogy konkrét dolgot kell a dominóktól kérdezni. Fontos, hogy ne hívjuk őket segítségül naponta egynél többször, mert veszítene a módszer a jelentőségéből.


Táblázatunkban a számok a pontok számait jelentik.
Például az 5-2 kombináció esetében a dominó 5 és 2 pontot mutat.











































































 6-6


 5-5


 4-3


 3-0


A legjobb dominó. A siker és boldogság erőteljes előjele az élet minden területén.


Egy változás sikert hoz; egy jó helyre költözés boldoggá tesz.


Gondoktól vagy csalódástól való félelmeid megalapozatlanok lesznek.


Ez nem jó ómen. Irigységből fakadó váratlan gondokat jelez.


 6-5


 5-4


 4-2


 2-2

Szerelmet és kitartást jelez. Egy kedves tett megelégedést hoz. Bölcs előrelátásnak köszönhető anyagi haszon és szerencse. De ne spekulálj a haszonnal. Óvakodj egy társaságodban lévő csalárd embertől vagy egy csalástól. Nagy jelentőségű, boldog házasságot mutat, ami nem feltétlen a tiédre vonatkozik.

 6-4


 5-3


 4-1


 2-1

Viták, sőt talán per is lehet, kedvezőtlen kimenetellel. Fontos látogató, aki segíteni tud. Pénzügyi gondok vannak a láthatáron; mindenképp törleszd kiugró adósságaid. Bár pénz- vagy ingatlanveszteségre utal, ez a dominó jó előjel társadalmi életedre vagy régi barátaidra vonatkozóan.

 6-3


 5-2


 4-0


 2-0

Fontos utazás, mely hatással lesz életedre. Boldog vakáció. Valakinek a családban gyermeke születik. Valaki, akit semmibe vettél, újra feltűnik; próbáld elsimítani a vitát. Jó ómen az utazáshoz és új barátokkal való találkozáshoz, akik kedvesek lesznek számodra.

 6-2


 5-1


 3-3


 1-1

Szerencse közeleg, a körülmények jóra fordulnak. Szenvedélyes szerelem, vagy egy izgalmas találkozás egy új baráttal a közeljövőben. Nem biztos, hogy jól végződik. Vannak olyan akadályok szerelmi életedben, mint a féltékenység vagy a bánat. A pénzügyeid viszont jobban állnak. A bátor döntések ideje, melyek javítanak életeden.

 6-1


 5-0


 3-2


 1-0

Problémádnak vége, melyhez egy jó barátnak is köze lehet. Esküvő kilátásban. Lehet, hogy meg kell vigasztalni egy bajban lévő barátodat, de légy óvatos a segítés módjának megválasztásában. Nem megfelelő idő a pénzügyi kockázatvállalásra. Kerülj mindent, ami hazardírozásra utal. Egy idegen vagy kívülálló érdekes hírt hoz, ami nagy segítségnek bizonyul életedben.

 6-0


 4-4


 3-1


 0-0

Óvakodj a hamis barátoktól vagy a csalárd emberektől. Valaki rosszat kíván neked. Boldogság, vidámság és ünneplés – talán egy házibuli. Néhány meglepő hír hasznosnak bizonyulhat. Óvakodj az új ismeretségek okozta problémáktól. A legrosszabb dominó. Negatív előjel lehet mindenfajta tevékenység tekintetében.

 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 









 Cikkünk John Astrop: Jóslások című könyvéből közöl részletet.






A jóslás művészete több ezer éves, de napjainkban is bámulatba ejtő. Ez a közérthető zsebkönyv a legkedveltebb jóslások, köztük a tarot, az asztrológia, a rúnák, a földjóslás, a számmisztika, valamint néhány kevésbé ismert módszer titkait tárja fel. Bemutatja működésüket, és tanácsokat ad, miként ültessük át ezt a tudást a gyakorlatba. A könyv segítségével az olvasó választ találhat az emberi kapcsolatokkal, karrierrel, egészséggel vagy sorssal kapcsolatos kérdéseire. Igazán hasznos könyv mindazoknak, akiket érdekel a múlt, jelen és a jövő.

Ára: 1.330,- Ft
Kiadó: Scolar Kiadó »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top