Ezotéria

A Hold mágikus hatalma

Telihold nyugtalanít, fogyó Hold gyógyít
Tiszta éjszakákon, amikor vékony kifliként, vagy kigömbölyödött óriásként megpillantjuk a Holdat, misztikus érzések járják át lelkünket. Megpróbáljuk kitalálni, hogyan befolyásolja életünket.

Az emberek mindig hittek a Hold mágikus erejében, csak ennek az ősi időkben nagyobb jelentőséget tulajdonítottak. Napjainkra a tudósok is elismerik, hogy az éjszaka fényforrása nagyobb hatással van a Föld élővilágára, mint azt elődeink sejtették.


Az éjszaka istennője

A görög mitológiában a szépséges szűz, Szeléné volt a Hold istennője. Miután testvére, Héliosz, a napisten eltűnt az égboltról, Szeléné feltűnt arany kocsijában, melyet négy paripa húzott, és megkezdte lassú, magányos éjszakai vándorlását. Fejét arany diadém ékesítette, s fényt vetett a halandókra. A rómaiak Lunának nevezték, és ugyanolyan nagy jelentőséget tulajdonítottak neki, mint a Napnak. Női tulajdonságokkal ruházták fel, az érzelmek mellett a mágiát is kapcsolatba hozták vele. Az emberiség hajnalán a Hold a ritmust, az időt szimbolizálta, majd az idők folyamán a telihold és az újhold váltakozása alapján kialakultak a hónapok. Végül minden hónapban a négy negyed, amelyek a holdnappal, a hétfővel kezdődtek.


Élet a holdnaptár szerint

A természetes ciklusok szerint élő népek asszonyai rájöttek, hogy összefüggés van az ovuláció, a menstruáció és a Hold állása között. A menstruáció a Hold fázisaihoz igazodott, és egy bizonyos időszakban jelentkezett, általában újholdkor, teliholdkor, félholdkor vagy kétharmadkor. Aztán ahogy a Holdat tovább tanulmányozták, rájöttek, hogy kapcsolatban áll a termékenységgel is, amelyet figyelembe vettek az első naptár elkészítésekor. Az emberek a holdnaptár szerint éltek, például a halászok pontosan tudták, mikor kell a hálóikat kivetni, a gyógyítók pedig azt, mikor lehet egy betegséget leküzdeni. Az első holdnaptár megjelenése után az emberek már nem figyelték estéről estére az éjszakai lámpás útját, hanem táblázatokat készítettek, amelyben pontosan leírták, hogy az égitest mikor, milyen fázisban van. A holdnaptárak iránti kereslet a 18. században megcsappant, a 19-20. században pedig csaknem elfeledetté vált. Ma ismét reneszánszát éli, ez talán annak is köszönhető, hogy az embereket sok sorscsapás éri, melyek hatására lassan rájönnek: mindenki a természet gyermeke. És megpróbálnak eszerint élni.
A Hold az asztrológiában az anyaság, a termékenység szimbóluma. Eugen Jonas, magyar nemzetiségű szlovák asztrológus az 1950-es évek elején kidolgozta a holdfázis-elméletet, amelynek alapja az anya születési horoszkópja, pontosabban abban a Nap és a Hold közötti távolság. Ezzel a módszerrel az asztrológus kiszámítja a fogamzás pontos idejét és a leendő gyermek nemét. Jonas speciális, személyre szóló holdnaptárja ezenkívül lehetővé teszi a legegészségesebb gyermek fogamzását és a fogamzásgátlást is, mert megjelöli a kritikus napokat. Ezután, aki szeretné nyomon követni a magzat fejlődését, annak az asztrológus felállít a fogamzás pontos idejére egy másik horoszkópot, mely világosan mutatja a következő kilenc hónapot.

Legújabb a címlapról:

Will Smith belekötött Lady Gagába
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Angyalhoroszkóp május 24-től

Rendhagyó angyalhoroszkópunkból megtudhatod, hogy az aktuális héten miben kérheted a lélekvezetőd, vagyis az őrangyalod segítségét. És hogy az angyalok közül melyik vigyázza éppen a te lépteidet, az...

Napi kínai mantra május 21-re

Ezentúl minden nap kapsz tőlünk egy kis segítséget ahhoz, hogy pozitívan gondolkodhass! Napi kínai mantráinkkal az egész életed megváltoztatjuk, ha te is úgy akarod!

Napi kínai mantra május 20-ra

Ezentúl minden nap kapsz tőlünk egy kis segítséget ahhoz, hogy pozitívan gondolkodhass! Napi kínai mantráinkkal az egész életed megváltoztatjuk, ha te is úgy akarod!

Napi kínai mantra május 19-re

Ezentúl minden nap kapsz tőlünk egy kis segítséget ahhoz, hogy pozitívan gondolkodhass! Napi kínai mantráinkkal az egész életed megváltoztatjuk, ha te is úgy akarod!

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-06-01