Egészség

A víz szépítő ereje

Nem is gondolnád, milyen egyszerűen varázsolhatod egészségessé és bársonyossá bőrödet, és még csak nem is kell a lábad kitenni otthonról.

A víz szépítő és éltető erejét a világ keletkezésével és Aphroditével hozzák összefüggésbe. Amikor ugyanis a görög istennő kilépett a tenger vizéből, léptei nyomán kisarjadt a fű, és gyönyörű, illatos virágok nyíltak.

Bőrtáplálás, regenerálás
A bőr ősszel, a hűvös levegőnek és a fűtésnek köszönhetően gyorsan kiszáradhat: elveszíti üdeségét, nedvességtartalmát, és apró ráncok keletkezhetnek rajta. Mi a megoldás? A megfelelő folyadékbevitel mellett „kívülről” is kell táplálni a bőrt: krémek, zselék, házilag készített pakolások segíthetik a bőr szépségének és nedvességének helyreállítását.

A forrásvíz ereje
A ma kapható kozmetikumokban már megjelentek a kristálytiszta vizű források, amelyek azon túl, hogy szépítenek, gyógyító hatást is kifejtenek. Az érzékeny, feszülő, hámló és viszkető bőrt rövid időn belül regenerálják, megnyugtatják és megfelelő tápanyagokkal látják el.

A vízben rejlő csoda

Maszkkúra
Kozmetikai kutatások arra jutottak, hogy a tizenhárom és tizennégy óra között vagyunk a nap mélypontján és ekkor borul fel a bőr nedvességháztartásának egyensúlya is. Bár aki ezt az időt a munkában tölti, nehezen tud eleget tenni neki, de bizony ez az időszak a legalkalmasabb a különböző hidratáló és nyugtató szemápolók és maszkok felkenésére. Ami viszont teljesíthető: kortyoljunk el két pohár ásványvizet/forrásvizet, hogy felfrissüljünk és újra munkába lendüljünk!

Szépítő tengervíz
A tengervíz gyógyító és szépítő ereje köztudott, de sajnos minden hétvégét mégsem tölthetünk a tenger közelében. Amit viszont tehetünk, hogy hazavisszük a tenger kincseit. A tengerisó-, algakivonatokat tartalmazó krémek, radírok nagyon jó hatással vannak a bőr kötőszöveteire, megtisztítják a pórusokat és serkentik a bőr anyagcseréjét is.

Extra tipp

  • Készíts tengervizet otthon a fürdőszobában! Szórj tengeri fürdősót egy kád meleg vízbe, és merülj el a habokban, csak ne felejts el kiszállni!
  • Heti egy alkalommal használj hidratáló maszkot! Mielőtt azonban felvinnéd, permetezz a bőrre ásványvizet! A hatást fokozhatjuk gőzöléssel: felpuhítja a bőrt és megnyitja a pórusokat, ami fokozza a hatóanyagok eredményességét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top