Élni akarok cikkek

Kevesebbet keresnek majd a koraszülött gyerekek?

Egy 2015-ös brit kutatás szerint a koraszülött babák esetében nagyobb rá az esély, hogy a kicsik felnőve rosszabbul fizetett állásokban helyezkedjenek el.

Sokkoló következtetésekre jutott egy 2015-ös brit kutatás: azok, akik koraszülöttek voltak, kevesebb eséllyel jutnak jól fizető álláshoz, saját otthonhoz, és a munkanélküliség veszélye is jobban fenyegeti őket.

A kutatásban 15 000 brit felnőttet vizsgáltak, és megállapították például, hogy az 1970-ben, idő előtt születettek 32,5 százaléka kétkezi munkát végez, míg ez az arány a rendes időben születetteknél mindössze 25 százalék. 

Kevesebbet keresnek majd a koraszülött gyerekek?

Az okok természetesen a rosszabb iskolai teljesítményre vezethetők vissza, ami számos más kutatás szerint szintén összefüggésbe hozható a koraszülöttséggel – egy elmélet szerint például azért, mert a még nem teljesen kifejlett hallókérgű babák számára a kórházi környezet nem megfelelő fejlődést biztosít, ez pedig később dekoncentráltabbá teheti őket az iskolában is.

Mivel a jó iskolai teljesítmény szinte elengedhetetlen a jól fizető állásokhoz, a kutatást vezető professzorok szerint ideje lenne speciális figyelmet fordítani a koraszülött gyerekek iskolai felzárkóztatására.

The Guardian

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top