Életmód

Tényleg stresszes a gyerek?

Annak, hogy a gyermek stresszes, számtalan jele lehet. Elmondjuk, miért fontos az, hogy a kicsik megtanulják, hogyan kell megfelelni a kihívásoknak.

Ahogyan a felnőttek körében sokakat érint a stressz, a gyerekek is ugyanilyen intenzitással vannak kitéve a 21. század hozta nehézségeknek. A rohanó világ lelketlen lüktetése rájuk is jelentős hatással van, még akkor is, ha sok szülő egyszerűen nem akar szembesülni a ténnyel, hogy bizony számolnia kell a kicsik nehézségeivel és azzal, hogy felelősséggel tartoznak a problémák észszerű kezeléséért. A legtöbb kutatás ugyanis határozottan kimondja, hogy a gyerekeknél és a kamaszoknál is jelen vannak a kor lelki kihívásai, sőt arra is kitérnek, hogy a legtöbb gyermekben nem alakult ki az a képesség, hogy a kihívásokkal érdemben megbirkózzanak, és a helyükön kezeljék a helyzeteket. Mivel azonban a legtöbb szülőt a saját gondjai terhelik le, sokan nem tudják megtanítani a fiatalabb generációnak, hogyan kezeljék az akadályokat. Pedig az, hogy a kicsik milyen útravalóval indulnak el a nagyvilágban, meghatározza az egész életüket.

A stressz kapcsán van egy fontos mozzanat, amit a felnőtteknek tudatosítaniuk kell magukban és a gyerekekben is. Mégpedig az, hogy nem minden stressz negatív. Ugyanis ha a kihívás olyan mértékű, hogy elérhető a megoldás, és sikerélményt is hoz, az építőleg hat az emberekre. A gyerekek esetében ezek lehetnek olyan apró, akár megrendezett kihívások is, amelyek garantáltan arra sarkallják őket, hogy higgyenek magukban, és ha tesznek egy-egy szituációban azért, hogy jól jöjjenek ki belőle, bizony megalapozhatják ezzel az egészséges önbizalmukat.

Ám ahogyan a felnőttek esetében, a kicsiknél is életszerű, hogy adódnak olyan helyzetek, amikor bizony meghaladja a képességeinket a kihívás, vagy épp akkora a megfelelési kényszerünk – legyen szó munkáról vagy iskoláról –, hogy megtörünk a nehézségek súlya alatt. Bár teljesen igaz az, hogy manapság nagyon sok teher hárul a szülőkre, nekik azzal is számolniuk kell, hogy az ő felelősségük a gyermekük felkészítése a megfelelő stresszkezelésre. Akik úgy érzik, hogy mind az otthoni környezet kialakításában, mint a megfelelő étrend kapcsán sokat tettek a kicsikért, mégsem értek célt, azoknak érdemes szakember segítségét is kérniük a problémák megoldásához.

Ezek a jelek utalhatnak arra, hogy stresszes a gyerek:

  • koncentrációzavar
  • ingerültség
  • félénkség
  • kezelhetetlen lámpaláz
  • ételfüggőség
  • játékfüggőség

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top