Életmód

Így “főznek” a nyersétel-hívők

Székelykáposzta vagy zserbó zöldségekből? A nyers ételek hívei azt mondják, nem csak salátán élhet az, aki ezt a módszert választja.

Így “Nem használok dezodort, mert tényleg nincs rá szükségem” – mondja Lénárt Gitta, a Nyersétel Akadémia alapítója. Mi nem is értjük igazán, miért mondja ezt, de aztán Kuklis Eszter orvos-természetgyógyász felvilágosít, hogy az ember – mondjuk így – illatát befolyásolja az, hogy mit eszik. “A mesterséges anyagoknak, adalékanyagoknak az a veszélyük, hogy valójában nem tudjuk pontosan, mit okoznak. Sok allergiának például ismeretlen a forrása, ebben is lehetnek ludasak ezek a bizonyos adalékanyagok” – teszi hozzá a szakember.

“Az enzimeknek nagyon fontos szerep jut az életfolyamatainkban, viszont a kapacitásuk véges, pontosabban az, hogy mennyit tud termelni belőlük a szervezetünk. Ezeket az enzimeket  tablettaformán kívül csak a nyers ételekben találjuk meg, főzés során eltűnnek” – mondja Eszter, és a nyers étkezés hívei is ezzel érvelnek: ezért esznek kizárólag félig feldolgozott élelmiszert, sok gyümölcsöt, zöldséget. Hogy ne csak saláta legyen a menü, esznek sokféle hagyományos fogást is, csak épp ezeket úgy készítik el, hogy maximum 41 fokra felmelegített sütőt vagy aszalógépet használnak, esetleg csupán egy kést vagy reszelőt: soha nem főznek nagy lángon. De mi is kell az átálláshoz?

Egy vágódeszka, egy kés elengedhetetlen, a turmixgép nagyon jól jön, és ha már haladók vagyunk, egy aszalógép is a konyhába költözhet.

Az
Az “élő” székelykáposzta magtejföllel

A forró húslevest felejtsétek el, és persze a húst is, a tojást, tejet szintén kihúzhatjátok a bevásárlólistáról. Viszont, ami nekünk nagyon tetszik, hogy nem mondják azt a nyersétel- vagy “élőétel”-evők, hogy ha ezentúl reggeltől estig nem így táplálkozol, a pokol egyik sötét bugyrában kötsz ki, csak azt, hogy apránként vezesd be az étrendedbe az ilyen ételeket, vagy mondjuk cseréld le a reggelidet egy gyümölcs- és zöldségturmixra. Ez így már vállalhatónak tűnik.

Így Szóval a forró már nem, de a langyos belefér. Ha a turmixgépbe a zöldséglevesedhez mondjuk 60 fokos vizet öntesz, a zöldségek lehűtik 41 fokra vagy az alá. Azért ez a 41 fok, mert addig számítanak nyersnek az ételek. Addig marad meg bennünk a sok jó, egészséges dolog. Akkor vajon az “élőételesek” nemcsak aprítógépet, hanem hőmérőt is tartanak a konyhafiókban? Nos, a mérce egyszerűbb: ha nem égeti a kezüket az a bizonyos étel, akkor már jó.

Felmerül a kérdés, hogy vajon várandósan lehet-e így étkezni. Gitta azt mondja, ő a harmadik babáját már így hordta ki, és semmi probléma nem volt a kicsivel: ő is hatalmas adag vitaminbombát kapott.

Tudjuk, nem könnyű olyan háztartást vezetni, ahol többféle menüt kell készíteni egy nap, és persze egész nap rohanás: munka, gyerekek. Bár állítólag a gyereknél nem ütközik  a dolog akkora ellenállásba, mint a salátától is ódzkodó férjek esetében.

Gitta blogján recepteket is találhatsz, ha kedvet kaptál a szeleteléshez, és kipróbálnál néhány újdonságot!

Gitta nyers székelykáposztának receptje

Hozzávalók 2 személyre:

25 dkg savanyú káposzta

a szafthoz:
• 1 kisebb paradicsom
• 1 paprika
• ¼ fej lila hagyma (ez nem annyira erős)
• 1 teáskanál pirospaprika
• csipet bors
• csipet őrölt kömény
• kevés víz

a gombóchoz:
15 dkg napraforgómag
• 2 evőkanál arany lenmag (a barna is jó, csak akkor pöttyös lesz a gombóc)
• 1 gerezd fokhagyma
• csipet só, bors, pirospaprika

a tejfölhöz:
15 dkg napraforgómag
• 5 dkg kesudió (ettől kicsit krémesebb lesz)
• csipet só
• 1 teáskanál méz
• 1 teáskanál citromlé
• kevés víz

A napraforgómagokat tiszta vízbe áztatjuk legalább 1 órán keresztül. Leöblítjük, szűrőben lecsöpögtetjük, ezután lehet csak felhasználni nyersen. (Az áztatás során az enzimgátló anyagok felbomlanak, így könnyebb az emésztésük!) A savanyú káposztát lemossuk, kinyomkodjuk. A szafthoz valókat turmixgépben simára keverjük. Annyi vizet adunk hozzá, hogy “szaft” állagú legyen. Összekeverjük a káposztával, és szétterítjük egy tál alján. A gombócokhoz a napraforgómagot aprítógépben megkeverjük, hozzáadjuk a lenmagot (ez tölti be a tojás szerepét, ettől fog összeállni), a zúzott fokhagymát és a fűszereket. Gombócokat formázunk belőle, és a káposzta tetejére rakjuk. A tejfölhöz a hozzávalókat turmixgépben simára keverjük. Az ízesítésnél ne a tejfölt célozzuk meg, inkább matt, édes legyen, mint savanyú. Így fog jól menni a káposztához. Annyi vizet tegyünk hozzá, hogy tejfölszerű, kicsit folyékony állaga legyen. A felét rácsurgatjuk a gombócokra, másik felét pedig külön tálaljuk a káposzta mellé. A tetejét megszórhatjuk pirospaprikával.

Megjegyzés: a képen látható “házi készítésű” savanyú káposztában más zöldségek is vannak, sárgarépa, brokkoli, paprika. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top