Életmód

Ilyen a tetkó, ha ciki

Egyre gyakoribbak a tetoválások, de a nagy számok törvénye alapján – fejlődő technológia ide vagy oda – sok melléfogás is becsúszik. Ezekből csemegéztünk Zagyvai Gábor tetoválóművész segítségével.

Ha már ruhában is gáz, amikor szembejön veled valaki ugyanolyan szerelésben, akkor képzeld el ugyanezt tetoválásban. Tragédia! „Tisztelje már valaki annyira a saját testét, hogy valami egyedi dolgot találjon ki hozzá. Néha előfordul, hogy bejön a megrendelő egy-egy ismert ember tetoválásának fotójával, és nincs ezzel baj, ha csak kiindulópontnak használjuk, és az alapján alkotunk valami egyedit az ő testére, de az egy az egyben tetkómásolás a szakmában cikinek számít. Ne tudd meg, hányan jöttek az utóbbi években azzal, hogy olyan kartetkót akarnak, mint ami a “Sziklának”, Dwayne Johnsonnak van! A futballisták körében pedig David Beckham óta a vallási szimbólumok divatosak, de szerencsére a többség nem direktben másolja őt, hanem csak az a fontos, hogy egy kereszt, egy Jézus-figura, Szűz Mária vagy valami hasonló minta legyen” – meséli Gábor.

A test vonalában

Gábor szerint a tetoválónak követnie kell az emberi test vonalvezetését, így hiába szép egy minta, ha nem a megfelelő helyre kerül, bizony el lesz rontva. Ezért is veszélyes például a hastetkó, mert ami egy feszes hason jól mutat, pár évvel és néhány kilóval gazdagabban már könnyen válhat cikivé.

Megnézem
Összes kép (1)

Legyen benne ötlet

„Sokan úgy jönnek be tetováltatni, hogy »Legyen valami, de nem tudom mi, legyen nagy, és lógjon ki a nyakamig, mert az tök jól néz ki…«. Ezekből szoktak megszületni a már unalomig elcsépelt vonalas/indás nonfiguratív megoldások, amiket ugyan el lehet szépen is készíteni, de főképp a fantáziátlanságukkal sértik a jó ízlést.” Ugyanígy ötlettelennek számít a kínai jelek tetoválása is. Tíz éve még valamiféle misztikusságot véltünk benne felfedezni, de sokkal értelmesebb dolog egy olyan nyelven magunkra íratni valamit, amit mi is értünk és számunkra is jelent valamit. Pusztán azért, mert keszekuszák, még nem leszünk tőlük egzotikusak!” – meséli Gábor. Azt már csak én teszem hozzá, hogy a fogyasztói társadalmat bőrre varratott vonalkóddal kritizálók, a szerelmünk/gyermekünk nevét pedig szívbe varratva megörökítők sem álltak be a sorba, amikor annak idején a fantáziát osztogatták.

A barkácstetkó a legcikibb

Szerencsére ma már egyre kevésbé találkozni velük, de a házilag, nem éppen tökéletes technikával készült barkácstetkók jelentik a műfaj legalját. Kikopott, elfolyó színek, rondán rajzolt képek jellemzik őket, és a legtöbben egy idő után megbánják, hogy ilyet varrattak fel a bőrükre. Ilyenkor szokott következni az átfazonírozás, ami sosem könnyű feladat…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top