Életmód

Soha ne mondd, hogy soha: sportolók bizonyítják, hogy nincs lehetetlen

Szeretnél 100 évesen jógázni vagy maratont futni? Vannak, akiknek sikerül. Ők azt mondják, csak akarni kell.

A legsikeresebb sportolók tökéletes példaképek. Kitartásuk és emberfeletti akaratuk előtt bárki meghajolhat. A legtöbb fiatal ereje teljében éri el sikereit. De vannak idősek, akiknek nem számít az életkoruk. Ők olyan csodás sportteljesítményre képesek, amelyek hallatán csak vágyni lehet hasonló nyugdíjas évekre. Ezek a sportolók olyat tettek le az asztalra, amire sajnos csak kevesen képesek.

Madonna Buder

Madonna Buder a legidősebb ember, aki teljesítette az Ironman Triatlont. De nemcsak emiatt híres, hanem azt is érdemes róla tudni, hogy bizony ő egy apáca. Az amerikai nő 23 évesen állt be egy vallási rendbe, majd onnan kilépett, és 38 társával együtt új közösséget alapított. A nővér 48 évesen kezdett sportolni. 52 évesen indult először triatlonon, Ironmanen 55 éves kora óta vesz részt. A rekordját 2005-ben a Hawaii Ironman versenyen állította be 75 évesen. Ő volt akkor a legidősebb nő, aki teljesítette a kihívást. Azóta többször is végigcsinálta a versenyt. Teljesítményével nemcsak inspirálja az idősebbeket, hanem karitatív szolgálatot is vállal.

Soha ne mondd, hogy soha: sportolók bizonyítják, hogy nincs lehetetlen

 

Louis Self

Hogy melyik korosztály kedvence a wake board és a szörf, azt nem tudjuk. De az nagyon valószínű, hogy nem a 70-80 közöttiek űzik a legtöbben. Van viszont valaki, aki 74 évesen szinte nem is hajlandó leszállni a deszkáról: Louis Self, aki kiteboarder. A sport a szörf és a wakeboard keveréke, és egyre népszerűbb. A férfi az extrém sportok szerelmese, és saját blogján többször le is írta, hogy képtelen ellenállni a kihívásoknak. A nyugdíjas tanár nem riad vissza a 20 méteres hullámoktól sem.

Soha ne mondd, hogy soha: sportolók bizonyítják, hogy nincs lehetetlen

 

Tao Porchon-Lynch

Ha eddig bárki is kételkedett abban, hogy a jógának mennyire jó az élettani hatása, ezek után biztosan nem fog. Ugyanis a 98 éves Tao Porchon-Lynch, a világ legidősebb jógatanára nemcsak egészséges és boldog, hanem fiatalos is. A nő 70 évvel ezelőtt kezdett jógázni Indiában. Azt vallja, hogy számára nincs lehetetlen. Saját jógastúdiót alapított, könyvet írt és DVD-i jelentek meg.

Soha ne mondd, hogy soha: sportolók bizonyítják, hogy nincs lehetetlen

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top