Életmód

Elege lett a csúfolódásból, ezért megmutatta súlyos bőrbetegségét a fiatal nő

A 24 éves Giorgia Lanuzzát 13 éves korában az apukája halála után pikkelysömörrel diagnosztizálták. Azóta folyamatosan szégyenkezett, mert csúfolták az osztálytársai, és megbámulták az utcán. Most úgy döntött, megmutatja a testét, és büszkén vállalja, hogy másokat is bátorítson.

“Nagyon sokáig tartott, de végre magabiztosnak érzem magam a saját bőrömben, és szeretnék más nőket is erre biztatni” – mondta Giorgia a Daily Mailnek. Sokáig hosszú ujjú ruhában és nadrágokban járt, hogy ne bámulják meg az emberek.

“Először csak a kezemen és a fejem voltak foltok, később terjedt el.” Az egyik legrosszabb az egészben a 24 éves nő szerint az volt, hogy az osztálytársai, de még a pasijai is féltek megérinteni, nehogy elkapják, pedig nem ragályos betegség.

Elege lett a csúfolódásból, ezért megmutatta súlyos bőrbetegségét a fiatal nő

 

Elege lett a csúfolódásból, ezért megmutatta súlyos bőrbetegségét a fiatal nő

 

Elege lett a csúfolódásból, ezért megmutatta súlyos bőrbetegségét a fiatal nő

 

Elege lett a csúfolódásból, ezért megmutatta súlyos bőrbetegségét a fiatal nő

Olvass még a témában!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top