Életmód

Az öröm 32 forrása – meglepő dolgok teszik boldoggá a nőket

Gondolkodtál már azon, hogy téged mi tesz igazán boldoggá? Vajon egy kellemes, kiadós vadászat vagy egy pazar focimeccs a tévében ott lenne a listádon az első 15-ben? Meg fogsz lepődni: a legtöbb nőknek bizony ott van, és csak utána jönnek a gyerekek és a háziállatok. 

Egy tavalyi kutatás igen meglepő eredményeket hozott arról, hogy mi is okoz nekünk boldogságot. Bár az eredményt megint “brit tudósok” szállították, azért mégis érdemes rá odafigyelni, mivel az igencsak jó nevű University of Sussex és a London School of Economics kollégáinak közel ötéves munkája van benne. A több mint 20 ezer ember megkérdezése után összeállított listán előkelő helyen szerepelnek olyan tevékenységek, amelyekről álmunkban sem gondoltuk volna, hogy örömet szereznek a nőknek.

Az öröm 32 forrása – meglepő dolgok teszik boldoggá a nőket

 

A beszéd és a vásárlás mint örömforrás

A listát hátulról kezdjük, aminek a végén ugyan, de a közösségi média, az internet és a dohányzás is helyet kapott. Dohányzásra senkit nem buzdítanánk, mert kifejezetten ártalmas az egészségünkre, roncsolja és öregíti bőrünket, hajunkat, és olyan szagunk lesz tőle, amit még a legjobb parfüm sem lesz képes elfedni. Helyette tudjuk ajánlani az öltözködést, egy szépítkezésre, bőrápolásra szánt barátnős napot otthon, vagy a kávézásokkal egybekötött csevejeket mint potenciális örömforrásokat, ugyanis a beszéd is boldogságot okozó tevékenységként szerepel a listán. De tegyük a szívünkre a kezünket: ezen egyikőnk sem lepődött meg!

A kutatás alapján az olvasás, a relaxáció, a zenehallgatás és a filmezés is tökéletes örömforrások, ugyanúgy, mint egy finom étel vagy az áhított cipő megszerzése. A háziállatok és a játékok is fontos szerepet töltenek be az életünkben, és valljuk meg, valóban megnyugtató tud lenni egy kis szőrmók simogatása, de épp úgy kikapcsol néha egy bugyutának tűnő játékkal való pötyörészés a telefonunkon.

 

Az öröm 32 forrása – meglepő dolgok teszik boldoggá a nőket

Meglepő sorrend az első 15 helyen

A lista első fele a legmegdöbbentőbb, ugyanis a 10. helyen szerepel a horgászat és a vadászat, mint a női örömforrás potenciális kiváltói. A 13. helyen a sportesemények nézése megelőzi a lista második felébe eső háziállatokat és a vásárlást is: ezeken talán néhányan felhúzzuk a szemöldökünket, de pont attól színes a világ, hogy ennyire sokfélék vagyunk. A kirándulás, a barátok és a sport előkelő helyet foglalnak el, megelőzve a gyerekeket, persze a prioritás országonként, személyiségenként és a családi állapot függvényében bizonyára változik. A dobogó első három foka talán a legjellemzőbb, ugyanis az intimitás, a tánc és a különböző művelődési lehetőségek állnak, s ezek nélkül tényleg nem élet az élet! Érdekes végigolvasni a listát, és felállítani a saját sorrendünket, már csak azért is, hogy tisztában legyünk azzal, mivel tudjuk felvidítani magunkat, ha éppen rossz passzban vagyunk. Neked mi okozza a legnagyobb örömet?

Íme, a lista:

  1. Intimitás, szeretkezés
  2. Tánc, koncert, színház
  3. Művelődés, könyvtár- és múzeumlátogatás
  4. Sportolás
  5. Kertészkedés
  6. Éneklés, szereplés
  7. Beszélgetés, barátok
  8. Természet
  9. Kirándulás, séta
  10. Horgászat, vadászat
  11. Alkoholfogyasztás
  12. Rajzolás, festés, kézműves tevékenységek
  13. Meditálás, vallási szertartás
  14. Sportesemények nézése
  15. Gyerekek, játék
  16. Háziállatok, játék
  17. Zenehallgatás
  18. Társasjátékok, puzzle
  19. Vásárlás, ügyintézés
  20. Szerencsejáték, fogadás
  21. Tévé- és filmnézés
  22. Számítógépes és mobiljátékok
  23. Evés
  24. Sütés-főzés
  25. Kávézás, teázás
  26. Olvasás
  27. Beszéd vagy rádióműsor hallgatása
  28. Öltözködés, tisztálkodás
  29. Alvás, pihenés, relaxáció
  30. Dohányzás
  31. Internetezés
  32. SMS-ezés, e-mailezés, közösségi média

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top