Életmód

Ezért (nem) emlékszel az álmaidra

Íme, a tudományos magyarázat.

Mindenki álmodik alvás közben, ám míg egyesek emlékeznek az álmaikra, addig mások csak ritkán vagy egyáltalán nem tudják felidézni azokat. A Lyoni Agykutató Központ tudósai arra voltak kíváncsiak, hogy mi okozhatja ezt.

36 önkéntes bevonásával végeztek kísérletet, akik között fele-fele arányban voltak olyan személyek, akik általában emlékeznek az álmaikra, és olyanok, akik jellemzően nem. Ez alapján osztották őket két csoportra. EEG-készülékkel rögzítették a résztvevők agyának elektromos aktivitását éber és alvó állapotban is, miközben azok háttérzajokat hallottak, illetve néha a saját keresztnevüket is.

Ezért (nem) emlékszel az álmaidra

A mérések alapján alvás közben mindkét csoport agyi aktivitása hasonló változásokat mutatott a keresztnevük hallatán. Éber állapotban azonban eltértek az eredmények: azoknál a személyeknél, akik általában emlékeznek az álmaikra, az úgynevezett alfa-hullám – ez még éber, de ellazult állapotban jellemző – tartósabb csökkenést mutatott a keresztnév elhangzása után. Ez pedig a szakemberek szerint arra utalhat, hogy az ő agyuk szélesebb területen “kapcsolt be” a nevük hallatán.

Emellett kiderült, hogy az álmaikra általában emlékező emberek éjszakánként gyakrabban ébrednek fel és átlagosan 30 percet töltenek ébren az éjszaka folyamán. Mindebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy e csoport tagjai aktívabban reagálnak az ingerekre – például a hangokra –, ezért ébrednek fel többször, akár minden egyes álmuk után, ami pedig magyarázza, hogy miért emlékeznek jobban ezekre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top