Életmód

A tudatosabb életmód egyik legnagyobb kihívása: a karácsony

Unjuk már, hogy karácsonykor felesleges játékarzenál árasztja el a rokonság felől a gyerekeket. Mi sem tudunk konkrét tippel szolgálni, mivel lepjen meg a nagymamánk. Éppen ezért azt találtuk ki, kapjon a család közös ajándékot vagy közös élményt, ami közelebb hoz mindenkit egymáshoz.

Egy ideje próbálom az életünket több szempontból is minimalizálni, racionalizálni és egyszerűsíteni. Még év elején be is számoltam egy 30 napos selejtezési kihívásról, és az év további részében is kis lépéseket tettem a tudatosabb fogyasztás, a minimalistább élet felé. A fürdőszobai kellékeket leegyszerűsítettem, amit tudok, magam készítek (mosószer, testápoló, fogkrém, tusfürdő), vásárláskor textilzsákokat viszek a zöldségeknek, gyümölcsöknek. Csak divatból nem vásárolunk, ami kell, azt használtan, másodkézből, turkálóból vagy éppen a bolhapiacról szerezzük be, valamint sokat járunk a helyi piacra is. Lassan egy év minimalizálás után azt hiszem, túlzás nélkül mondhatom, hogy a tudatosabb életmód egyik legnagyobb kihívása az évben a karácsony.

Karácsonyi játékdömping

Két gyerekem van, akiket bizony a rokonság szeretne játékokkal elárasztani. De minek? Sajnos nem tudom olyan gyorsan a rászorulóknak és a családsegítőbe hordani a cuccokat, ahogyan a gyerekszobában termelődnek. És ezek után mindenki valami játékot akar venni a gyereknek karácsonyra, aminek ott, a fa alatt öt teljes percig és egy fotó erejéig örülnek, aztán egy sarokban porosodnak sokáig. Minek? Még ha hasznos és szép is az a játék, igényes a kivitelezése, akkor is annyi, de annyi játékuk van a gyerekeimnek, hogy semmi szükségük újabbra. Biztosan állíthatom, hogy sok család van hozzánk hasonló helyzetben. Mi viszont úgy döntöttünk, ennek az elejét vesszük: kapjon ajándékot a család!

Mire vágyik a mi családunk?

A tárgyiasult világunkban igazi felüdülés élményt ajándékozni és ajándékba kapni, vagy ha tárgy is az ajándék, legyen valami olyasmi, amit közösen, együtt használhatunk. Esetünkben teljes szerelem lett még nyár végén a vadkempingezés, erről egy hosszabb cikket is készítettem. De bizony a négyfős családunk már nem igen fért bele a kétszemélyes sátorba, szerettünk volna egy nagyobbat venni. A kempingezés a gyerekeknek is olyan jó élmény volt, hogy még hónapokkal később, ma is fel-felemlegetik az akkori eseményeket, és kérdik, mikor megyünk újra. Innen jött az ötlet, hogy kapjunk nagypapámtól egy sátrat közösen, aminek az ára mellé egy-egy apróság, mint egy könyv vagy diafilm még a gyerekeknek külön meglepetésnek is belefér. Win-win helyzet, mert olyan dolog lesz a fa alatt, ami hasznos, aminek mindenki örül, és amit egy rövidebb spórolás után mi magunk is megvettünk volna.

Mi az előnye a közös ajándéknak?

Először is a háztartásunk nem több haszontalan tárggyal bővül, hanem egy tényleg hasznos dologgal, amire egyébként is beruháztunk volna. A gyerekek felesleges játékarzenálja sem gyarapodik.

A másik előnye, hogy megspóroljuk a játékboltokban folytatott karácsony előtti értelmetlen pénzköltést és időpazarlást. Melyik anyukának ne lenne ismerős az a szituáció, amikor a rokonok hetekkel karácsony előtt pénzt adnak, és azzal bízzák meg az anyát, szerezze be a nevükben a csemetének az ajándékot. Az anya pedig megy plázáról plázára, játékboltról játékboltra, és vásárol, vagy ha már rutinosabb, akkor online teszi mindezt. Persze, bizonyos szempontból ez még mindig jobb, mint ha nem megfelelő játékot vennének, de valljuk be, nagyon terhes (és lehetetlen) ennyi ötletes, szuper ajándékot kitalálni. A közös ajándék ezt a problémát is megoldja.

A harmadik és talán legfontosabb előnye a közös ajándéknak, hogy a mai elidegenedő világunkban, amikor mindenki rohan, a szülőnek nincs ideje, a gyerek meg a tabletjét bámulja, szuperek az olyan lehetőségek, alkalmak, programok, amelyek a család összetartását erősítik.

Milyen az az ajándék, aminek az egész család örül?

Erre nem létezik egyetlen válasz, hiszen ahány család, annyi vágy. Vizsgáljuk meg a következő kérdéseket: mit szeretünk együtt csinálni? Mi volt a legutóbbi közös élmény, amire örömmel emlékszünk?

Ha ez megvan, keressük meg az ehhez kapcsolódó tárgyakat. Mire lenne a családnak szüksége? Szeretünk bringázni? Kellene egy utánfutó a kölykök szállítására? Szuper wellnesshétvégét töltöttünk el együtt, de a családi kassza csak évente egy ilyet enged meg? Akkor kérjünk üdülést vagy élményfürdő-belépőt. Vonjuk be az ajándék élménybe akár az ajándékozót magát is. Hívjuk el a biciklitúrára, vegyünk neki is fürdőbelépőt, legyen az ajándék tényleg öröm, ami közelebb hozza egymáshoz a családtagokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top