Életmód

Zavarba ejtő naptár: sellőként pózolnak a szakállas férfiak

A szakállasok klubja sajátos eszközt találta arra, hogy egy helyi jótékonysági programot támogasson.

Sajátos módon gyűjt jótékony célra az Újfundland és Labrador Szakáll és Bajusz Klub: megjelentettek egy naptárt, amelyben a klub szakállas tagjai sellőként láthatók.

A csoport alapítja, Hasan Hai azt mondta, a naptár a klub alapvető célját tükrözi, ugyanis bárkit szívesen látnak, aki arcszőrzetet növeszt – vagy csak kedveli azt –, és szeretne valamit tenni a közösségért.

A naptár bevételét egy helyi jótékonysági programra fordítják. Ennek résztvevői a mindennapos boldoguláshoz szükséges készségeket sajátíthatnak el lovasterápia segítségével.

A 2108-as naptárnak a MerB’ys nevet adták. Az elnevezést a férfi sellő (merman) és az újfundlandi b’y, a nagyjából havert jelentő nemsemleges szó összevonásával alkották meg. A klub vezetője szerint van valami érdekes abban, hogy néhány férfi kilép a hagyományos férfiszerepből, és emiatt sebezhetővé válik, de úgy tűnik, ez rokonszenves az embereknek.

Mostanáig több mint 500 naptárt adtak el az előrendelések során.

(Huffington Post)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top